'Ha együtt marad ezzel az emberrel, ebből fog állni az életük'

Kedves Ágnes!
Hat éve élek együtt a barátommal, mindketten 30 évesek vagyunk. Ebből a hat évből csak olyan négy a „nettó”, mivel többször is szétmentünk, majd néhány hónap vagy hét múlva újra összejöttünk. Zsolt nagyon jóképű, úgynevezett menő férfi, jó a szövege, elég olvasott és tájékozott, olyan a munkája, hogy sok a szabadideje, a maga ura, mégis jól keres. Én meg egy átlagos nő vagyok, bár csinosnak tartanak, de szerintem semmi különös nincs bennem – egyszóval ő nagyobb szám férfiban, mint én nőben. Ennek ellenére nagyon jól megvagyunk, soha nem veszekszünk, hasonló az ízlésünk, a szokásaink, csodás ez a kapcsolat. Már amikor együtt vagyunk. Mert Zsolt néha megbolondul egy nőért: akkor se lát, se hall, s eltűnik egy időre. Két ilyen tartós eset fordult elő a hat év alatt, meg egy-két futó kaland. Persze mindig kiderül, s akkor én nagy cirkuszt csinálok. Ő meg szabadkozik: ismerhetném már, tudhatnám, hogy ezek a dolgok semmit sem jelentenek a számára. Őt hajtja a vére, de élni csak velem tud, csak engem szeret. Most éppen megint külön vagyunk fél éve. Ennek pedig az a története, hogy én már régóta szerettem volna gyereket. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, boldogan jelentettem be Zsoltnak, aki szintén nagyon örült. Aztán egyszer csak közölte, hogy megismerkedett egy lánnyal és elmegy. Akkor hagyott itt, amikor a gyermekét vártam és nagy szükségem lett volna rá. Állandóan rosszul voltam, nagyon nehezen viseltem az első időt. Elment, én pedig elhatároztam, hogy egyedül is felnevelem a gyermekem. De a sors közbeszólt, elvetéltem. Zsolt most megint könyörög, fogadkozik, ígér mindent. A szüleim azt mondják, nem állnak velem szóba, ha ezek után visszafogadom. Én is tudom, hogy nincs rá sok esély. De egy pici azért talán mégis van?
Üdvözlettel: Ildikó

Kedves Ildikó!
Nincs. Ha együtt marad ezzel az emberrel, ebből fog állni az életük, mindaddig, amíg megfáradt öregember nem lesz belőle. Erre vágyik? Aki ráadásul a legelemibb férfibecsületnek sem tett eleget, amikor terhesen elhagyta. De alighanem már eldöntötte, hogy visszafogadja. Hiszen a csodás férfiú újra leereszkedik az átlagos lányhoz, igaz? Aki előtt lassan már magyarázkodnia sem kell, mert olyan biztos benne, hogy némi duzzogás után úgyis visszaveszi. És majd szépen ellavíroznak a következő kis kalandjáig. Ha meg netán lesznek még gyerekeik, hát legfeljebb azok is megszokják ezt a fajta életmódot. Vagy talán mégsem olyan biztos abban, hogy ennek a férfinak kell gyermeket szülnie? Ildikó, ha kicsit észnél van, belátja, hogy nem nekem kell kimondanom azt, amit már nagyon is jól tud a szíve mélyén…
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes