Balogh Géza: Keserű som

A hódosi korát százötven évre teszik a helybéliek, akik közül a legöregebbek is azt mondják, hogy az már az ő gyermekkorukban is pont ilyen volt. Szatmárban ma sem ritka még a somfa, majd’ minden utcában nő nyolc-tíz, Hódoson meg szinte minden portán akad egy-kettő. Akinek meg nincs, az rájár az öreg somra, mert az a falu fája. A községháza kertjében hullajtotta el valami csóka még a múlt század előtti évszázadban a magot, s eresztett gyökeret a kis cseprente, amiből aztán a terebélyes fa lett. Pompás, mélybordó gyümölcs terem rajta, s még cukor se nagyon kell hozzá, nyersen is jóízűen fogyasztható.

De a mostani nyáron keserű a termése – a fát ugyanis kegyetlenül megcsonkolták. Nem a falusiak persze, hanem valami idegen „titászos” csapat. A fa teteje ugyan méterekre volt a villanydrótoktól, a fűrészesek azonban se szó, se beszéd, nekiestek. Az utca felőli felét vandál módon lekaszabolták, de a másikat is összetörték. Szegény öreg fa most ott áll megszégyenítve, s nem érti, miért művelték ezt vele, hisz’ ő nem tett mást, csak mit a jóisten parancsolt neki. Levelet hajtott, virágot hozott és termést nevelt. Szerencsére túl van már a sokkon, megmaradt ágain pár szem termést is hozott, s a csonkokon is új hajtások kezdenek nőni – de mikor lesznek ezekből vastag, erős ágak!?

Öreg a hódosi som is, de a császlói egyenesen az ük-üknagyapja lehetne: a kertészek 400-450 évesre becsülik a korát, s ezzel nem csak a Kárpát-medence, de valószínűleg egész Európa legvénebb somfája. Illetve bokra, mert ennek a törzsét számtalan, egymásba fonódó, követhetetlenül tekergőző ág alkotja, s vastagsága meghaladja a másfél métert. Pedig a som nehezen nő, talán épp ezért is oly kemény a fája. A magára valamit is adó pásztorember, úton járó egykor csakis somból faragott magának botot, de a régi szekerek kerékagya is ebből készült – a vasnál is jobban bírta a régi utak viszontagságait.

A híres császlói som a falu alatti palotakert-aljai dűlőben áll, amit mondanak Ráczkertnek is, s valamikor szép, gondozott gyümölcsös vette körül. A gyümölcsöst azonban kivágták, a területet a rendszerváltáskor privatizálták, és a Bocskaival, Bethlen Gáborral egyidős fa évek óta sűrű kukoricatábla közepén fulladozik. A félezer éves fákat Izlandtól Izraelig, Angliától Portugáliáig általános tisztelet övezi, mert tudják, ugyanúgy hozzátartoznak az ország múltjához, mint a sok száz éves várak, templomok. Arrafelé az ilyen teremtményeket gondos kezek óvják, ápolják, körülötte szépen nyírt gyep és padok fogadják az embert, ahová csendben leülhet és eltöprenghet az elmúlt évszázadokon. Itt viszont nemhogy gyep meg padok nincsenek – a mi fánkat meg se lehet közelíteni: a terület tulajdonosai kerítéssel zárták el a látogatók elől.

Sajnos a fa ma már beteg, száradnak az ágai. Hivatalosan ugyan van gazdája, de a valóságban nincs. Napnál is világosabb, már csak civil összefogással óvható: meg kell vásárolni a fát övező kukoricás egy darabját.

S miután erre az államtól nem várhatunk egy huncut fillért sem, nekünk kell összeadnunk a pénzt. Én ezennel felajánlok 20 ezer forintot. Ha leszünk tízen-tizenöten, megmenthetjük az ország egyik legöregebb fáját!