Íme, a történelem nagy átverései - Balek nélkül nem megy

Túl szép, hogy igaz legyen – ilyen egyszerű (lenne) a védekezési stratégia a szélhámosok ellen. Hogy miért nem működik? Mert szeretünk hinni a szépben: gyors meggazdagodásban, csodás gyógyulásban, örök szerelemben. Így tett a történelem egyik legismertebb lúzere, André Poisson is 1925-ben. Élte a párizsi vaskereskedők világát, mikor egy szép napon egy barátságos fickó – Victor Lustig – kiváló üzletet ajánlott: vásárolja meg tőle, majd ócskavasként értékesítse az Eiffel-tornyot. A vaskereskedő úgy érezte, régi álma teljesülhet: végre beléphet a felsőbb üzleti körökbe. Kapott hát az alkalmon – pedig jobban járt volna, ha észbe kap: felettébb gyanús ügylet a francia főváros grandiózus jelképét elvitetni az olvasztóba. De miért is bizonytalankodott volna? Hisz’ Lustig, a szélhámos azt állította, hogy ő a posta és távirati minisztérium államtitkára.

S hogy mit tett a rászedett vaskereskedő, miután a csaló elszelelt a pénzzel? Mélyen hallgatott, nehogy kiderüljön, mekkora balek volt. Így Lustig nyugodtan visszatérhetett Párizsba – hogy másodszor is megpróbálja eladni a vasmonstrumot…

Persze minél elképesztőbb az ötlet, annál hihetőbb: nemzeti szélhámosunk, Hamrák János száz évvel ezelőtt egyszerűen lezáratta a fővárosi Rottenbiller utcát és felszedette a faburkolatát. Mi oka volt rá? Eladta a faanyagot a székesfehérvári városatyáknak… Munkásai hat napon keresztül dolgoztak a bontáson anélkül, hogy bárki megkérdezte volna, mit csinálnak.

Fő a határozottság – állapíthatjuk meg a szélhámosok egyik aranyszabályát. Ezzel a határozottsággal kopogott be Hamrák – ezúttal órásmesternek adva ki magát – a városháza tanácsosának irodájába. Leakasztotta a falról az antik órát és azt mondta, karbantartásra viszi. Karban persze nem sokáig tartogatta, fellógatta inkább saját lakásának a falára. Ezután a Váci utcai kereskedőket is átvágta. Munkások kíséretében jelent meg a jó nevű üzletek előtt, majd embereivel méricskélni kezdett. Az üzlettulajdonosoknak titokban azt súgta: talajvizsgálatot végez, mert a városháza megbízásából az utcában hamarosan klozetet építenek. A kereskedők szeme tágra nyílt, majd a pénztárcájuk is: hatan vesztegették meg a mérnöknek hitt Hamrákot, nehogy az ő üzletük közelében találjon alkalmas helyet.

Ám a szélhámosok, kalandorok igazi virágkora ennél régebben, a XVII–XVIII. század tájékára tehető. Ekkor élt például Rousseau, aki pedagógiai elméleteket gyártott és nevelési regényt írt, miután árvaházba adta öt saját gyermekét… Mert a híres enciklopédista és gondolkodó valójában egy megjavult kalandor, akit sokáig egy nemes hölgy pártfogolt. Kispapot szeretett volna faragni belőle, ám a célját nem érte el: Rousseau inkább a szeretője lett.

S nem hagyhatjuk ki a hajdani szélhámosokról szóló írásból Casanovát sem. Mert a híres szívtipró nem csupán gátlástalan hódító volt. Soroljam, még mi? Csodadoktor – bár sosem tett csodát. Lottószakértő – bár azelőtt sosem látott lottót. Szerzetes – két hétig, ám közbejött egy kék főkötős, bogárszemű szolgáló… Ám olyan hévvel élt és hitt a pillanatnyi tetteiben, hogy magával ragadta a környezetét – és senkit nem érdekelt: amit mond, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ezért válhatott a szélhámossága ellenére ikonná. S hogy miért nem haragszunk rá? Mert nem minket vert át…