Legenda a síneken - ismét luxusjárat Teheránba

Párizs főpályaudvara zsúfolásig megtelt 1883. október 4-én. A kíváncsi tömeg azért gyűlt össze a Gare de l’Est (akkor: Gare de Strasbourg) csarnokában, hogy megcsodálja a korszak legújabb találmányát, az Orient expresszt. Hatalmas pompa közepette avatták fel és indították el Isztambulba a minden luxussal megáldott, háló- és étkezőkocsikkal felszerelt szerelvényeket.

Az első út kiemelkedő teljesítményt hozott: az expresszvonat a 3094 km-t kevesebb mint két hét alatt tette meg. A korabeli sajtó hatalmas lelkesedéssel számolt be az utazás szinte minden részletéről. A Le Figaro tudósítója így írt: „A visszautat Konstantinápolyból Párizsba az akkor általános 111 óra helyett 76 óra alatt tettük meg tökéletes kényelemben.”

A gőzös a Strasbourg–Stuttgart–München–Bécs–Budapest–Temesvár– Orsova–Bukarest útvonalon haladt, s az első hat évben csak átszállással, a havasalföldi Gyurgyevóban dunai, majd Várnából indulva boszporuszi hajóúttal fűszerezve sikerült elérni a végcélt. Az izgalmak azonban csak fokozták az Európa legszebb tájait átszelő vonat vonzerejét.

Ejtsünk pár szót az Orient expressz kitalálójáról, egy gazdag belga bankár fiáról, Georges Nagelmakersről, kinek élete ugyancsak regényesen alakult. A papa szoros üzleti és baráti kapcsolatban állt az akkori belga királlyal, II. Leopolddal, akinek oroszlános címere díszlik azóta is a kék szerelvények oldalán. A mérnöknek készülő 23 éves fiú talán sohasem válik a vasút rabjává, ha nem lobban szerelemre egyik unokanővére iránt. A bonyodalmakat elkerülendő a szülők tanulmányútra küldték az Egyesült Államokba. A terv bevált, a közeli rokon szívbéli helyére talpfák és vagonok költöztek – fényűző kivitelben. A kényelmetlen, fapados amerikai vonatozástól megcsömörlött Nagelmakers rabjává vált korszakalkotó ideájának: luxusvonatot a gazdag utasoknak! Európába visszatérve megalapította vasúti társaságát.

A merész hazardírozás a „vonatok királyának” ötletével bejött, és a fényűzéssel fűszerezett világjáró körutak rövidesen a „királyok vonatává” varázsolták az Orient expresszt.

A Párizs–Isztambul járat azonnali sikereinek köszönhetően megszületett a luxusvonatok új generációja: többek közt az Északi expressz, a Déli expressz, vagy a szintén népszerű Calais–Nizza–Roma expressz kocsijai Európa-szerte szállították a tehetős vándorokat, majd keletre, sőt Ázsiába is indítottak hasonló szolgáltatásokat kínáló vonatokat.

A mérnök hamarosan kora legsikeresebb üzletemberévé vált: felismerte, hogy 1-2 hét vonatozás után – teljen bár az út a legnagyobb luxus közepette – a fáradt utazó a célját elérve bizony szeretne ágyban, párnák közt megpihenni. Így született meg az útvonalak mentén kiépített nemzetközi Grand Hotel-hálózat – a csillagok számát felesleges ecsetelni. A vészféket akkor húzták meg az Orient expressz történetében, amikor Belgrádban merénylet végzett Ferenc Ferdinánd trónörökössel.

A szerelvény útvonalát is érintő Száva-hidat felrobbantották, így az expressz – ha képletesen is – kisiklott. Az I. világháborúban a kocsijait a francia hadsereg lefoglalta, majd nagy részüket megsemmisítették. Négy puskaporos év – és a híres járat nem létezett. Az egyik vagonnak mégis sikerült beírnia magát a történelembe. A 2419-es kocsi Ferdinand Foch francia tábornok hadi irodájaként szolgált, s ebben írták alá 1918 novemberében a világháborút lezáró compiégne-i fegyverszüneti egyezményt.

A második világégés, majd a hidegháború évtizedei nem kímélték azt a keveset sem, ami még megmaradt az Orient expresszből. Utolsó évtizedeiben kopottas kárpitú, rozsdamarta, s bizony bárki számára megfizethető járatként ingázott Párizs és Isztambul között. Bár a francia kultúrtörténet majd’ egy évszázada zsúfolódott a híres hétkocsis szerelvénybe, az Expressz 1977-ben végleg remízbe vonult.