Az orvos legyen hiteles! Ne csak prédikáljunk!

– Sok „munkánk” lehet abban, hogy a halálokok listáján a keringési betegségek vezetnek...

– Igen, minden lehetséges fronton ártunk magunknak. Az uniós átlaghoz képest nálunk jóval magasabb az alkoholfogyasztás, többen dohányoznak, viszont a kelleténél kevesebb zöldséget, gyümölcsöt esznek, és mozgásszegény életet élnek. Két és fél millió ember küzd magas vérnyomással, egymillióan cukorbetegek, és a lakosság fele túlsúlyos. Összességében ezek a rizikófaktorok fő felelősek a szív- és érrendszeri halálozások 80 százalékáért.

– Érthetetlen, hogy a rémisztő számok hallatán miért nem kapunk tömegesen a szívünkhöz és változtatunk az életmódunkon?!

– Az emberek általában mindaddig sérthetetlennek érzik magukat, amíg nem történik velük vagy a környezetükben egy negatív esemény, például infarktus, koszorúértágítás vagy szívműtét. Ez eléggé felrázza őket ahhoz, hogy legalább belekezdjenek valamilyen egészségmegőrző tevékenységbe.

– Csupán belekezdenek?!

– A betegek körülbelül 70 százaléka nem részesül kardiológiai rehabilitációban az infarktusa után, merthogy visszautasítja azt! Régen egy infarktuson átesett beteg hetekig alig tudott felkelni az ágyból, gyakran testileg-lelkileg leépült, úgyhogy szinte kívánkozott a rehabilitációra, ha újra talpra akart állni. Mára az infarktus terápiája annyit fejlődött, hogy a páciens már néhány nap múlva távozik a kórházból, nemigen alakul ki betegségtudata. Hamar elfelejti, hogy komoly életveszélyben volt, utólag az egész csupán egy kis „olajcserének” tűnik – ezért nehéz rávenni az életmódváltásra. Pedig enélkül borítékolható az újabb infarktus.

– Az infarktust korábban „férfibetegségnek” tartották, most viszont nagyobb arányban halnak meg benne a magyar nők, mint a férfiak. Mi történt időközben?

– A nők mindennapjai már nem csak a családi tűzhely melegének békés őrzésével telnek. Egyszerre több területen kell helytállniuk, ezért talán még nagyobb nyomásnak, stressznek vannak kitéve, mint a férfiak – miközben sokan nem törődnek eleget magukkal, szinte rombolják az egészségüket.

– Manapság egyre több betegség kialakulásáért teszik felelőssé a stresszt. Nincs ez eltúlozva?!

– Cseppet sincs túldimenzionálva a folyamatos stressz gyilkos hatása! Ajánlom mindenkinek, hogy még időben találja meg a feszültségek levezetésének leghatékonyabb módját. Én a mozgásra esküszöm. Az infarktuson átesett betegeknek a kórházi rehabilitáció keretében, szigorúan egyénre tervezve, gyógytornász vezetésével érdemes elkezdeni. Tapasztalataim alapján a kiscsoportos testedzés az egyetlen bevált módszer arra, hogy az életmódváltásuk tartós legyen. Az edzés során a kis közösségbeli sorstársak egymást is támogatják abban, hogy egyre jobb fizikai teljesítményre legyenek képesek, hogy újra kibéküljenek a testükkel, amely szerintük cserbenhagyta őket, és hogy ne rettegjenek folyamatosan egy újabb infarktustól.

– Ha már a mozgást szóba hozta: nincs annál döbbenetesebb, mint amikor egy egészséges fiatal, pláne élsportoló szíve mondja fel váratlanul a szolgálatot...

– Nem szabad, hogy például az olimpiai bajnok kenus Kolonics György és a futballista Fehér Miklós halálából vagy a vízilabdázó Szivós Márton infarktusából azt a következtetést vonjuk le, hogy a sportolás veszélyes és kerülendő. Az élsportolók rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állnak, CT-vizsgálattal ki lehet mutatni az esetleges tünetmentes szívfejlődési rendellenességeket, illetve a koszorúér-betegségeket. De ezek az emberek kétségkívül sokszor elmennek az emberi teljesítőképesség határáig és extrém terhelésnek teszik ki a szervezetüket, így körükben sajnálatos módon megszaporodtak a tragédiák. Hangsúlyozom: a sport nemcsak a szívbetegségek megelőzése érdekében fontos, hanem orvosi kontroll mellett kifejezetten ajánlott a szív- és érrendszeri betegek számára.

– A Szívünk Napján elhangzott: a világon mostanság minden évben több mint 7 millió ember hal meg infarktus következtében, és a szakemberek szerint 2020-ra akár évi 11 millió áldozattal is számolhatunk. Ezek szerint az orvosok sem bíznak abban, hogy megállítható a folyamat?!

– Ilyen rövid idő távlatában, tömeges életmódváltás híján, legfeljebb lassíthatjuk a folyamatot. Ugyanis nagyon messziről futunk neki a célnak. Egy hazai felmérés szerint a 15 és 64 év közötti magyar férfiak 21, a nőknek pedig mindössze 14 százaléka sportol rendszeresen. Az idei rendezvényen kiemelt figyelmet szenteltünk a legkisebbeknek, hiszen az elmúlt tíz évben a túlsúlyos gyerekek száma a fejlett országokban a két és félszeresére emelkedett, míg a fejlődő országokban megnégyszereződött. Az a kisgyerek, aki nem eszik egészségesen és nem mozog rendszeresen, 80 százalékkal nagyobb eséllyel hízik el felnőttkorában – ez pedig szinte megágyaz a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek. Jó magyar szokás a genetikával takarózni: a mi családunk generációk óta kövér és szívbeteg, ezt örököltem...

– Szembe lehet menni ezzel az „örökséggel”?

– Mindenképpen! Ugyanis „csupán” a szív- és érrendszeri betegségekre való hajlam öröklődik. Ha egészségtelenül élünk, fokozott kockázattal kell számolnunk – ha a lehető legegészségesebben, minimalizálhatjuk a megbetegedések esélyét. Visszatérve a kisgyerekekre: az egész életüket meghatározhatja, milyen mintát látnak otthon a családban. Felnőttkorban sem késő változtatni, csak sokkal nehezebb.

– Pár hete olvastam, hogy Székkutas háziorvosa fogyókúraversenyt hirdetett, arra buzdítja a helyieket – akiknek csaknem 10 százaléka cukorbeteg –, hogy életmódváltással minél több kilót adjanak le a túlsúlyukból fél év alatt. A fődíj egy 20 ezer forintos ajándékcsomag. Dr. Bakos Attila maga is beszáll a fogyókúrába: 140 kilóról indult...

– Én is hiszek a személyes példamutatásban. Egy orvos esetében pedig különösen fontos, hogy ne csak vizet prédikáljon, hanem hiteles legyen a betege szemében.

– Ön a Honvédkórház kardiológiai osztályát vezeti. Főnökként megtilthatja a beosztottjainak például a dohányzást?

– Meg nem tilthatom, de szívósan „üldözöm” és számon kérem a hitelességet a füstölő kollégákon. Tudom, hogy mit kérek tőlük, magam is leszokott dohányos vagyok, és rendszeresen mozgok.

– És milyen eszköz van a kezében a Magyar Kardiológusok Társaságának elnökeként?

– Az első számú célkitűzésem, hogy a XXI. század kihívásainak megfeleljünk. Manapság az emberek, ha megbetegszenek, azonnal az internetet kezdik böngészni, hamarabb informálódnak onnan, mintsem hogy orvoshoz fordulnának. Ezen a szokáson nehéz lenne változtatni, vagyis nekünk, a szakmaiság letéteményeseként, a leghitelesebb ismeretforrásként kell jelen lennünk a világhálón. A Szívünk Napján mutatkozott be a társaság égisze alatt útjára indított szivderito.hu honlap: itt az érdeklődők mindent megtudhatnak a betegségekről, azok megelőzéséről, feltehetik a kérdéseiket, amelyekre szakértők válaszolnak majd.

– Igaz az a szóbeszéd, hogy egy infarktusos beteg élete múlhat azon, melyik kórházba kerül?

– Én ebben nem hiszek. Minden kórházunk felszereltsége és orvoscsapata alkalmas az életmentésre. És még csak nem is a mentő gyorsaságán múlik, hogy mikor kerül szakemberhez a beteg. Az infarktusnál néha még ma is órákat hezitálnak a betegek, mielőtt segítséget kérnek, ezzel bizony gyakran megpecsételve a sorsukat. Ezt az úgynevezett tanakodási időt kellene csökkentenünk: míg Ausztriában a nem szűnő, erős mellkasi szorító fájdalom és a tünetek – verítékezés, rossz közérzet, halálfélelem – jelentkezése után másfél órán belül hívják a mentőt, nálunk ez a duplája. Nem csak riogatásul mondom: minden perc számít!