Debrecenben, hónapokkal a szarajevói merénylet előtt: Megszólaltak a pokol harsonái

Mint írták, a bomba Miklósy Istvánnak, az új görög katolikus püspöknek volt szánva, „aki azonban csodálatos véletlenség folytán – amit a kegyes gondviselés intézett ekképpen – megmenekült a legszörnyűbb haláltól”. De helyettese, titkára, ügyésze áldozatul esett a robbanásnak, és azok közül, akik a robbanás pillanatában a püspöki aulában vagy a házban tartózkodtak, tizennyolcan súlyosan megsebesültek.

A száz évvel ezelőtti gaztett a hazai görög katolikusság elleni legsúlyosabb merénylet mindmáig. Egyre több történész állítja viszont, hogy a cél nem is igazán a görög egyház volt, hanem Magyarország, de tágabb értelemben a Monarchia. Vagyis az első világháború nyitánya nem 1914. június 28-án volt Szarajevóban, ahol Gavrilo Princip szerb soviniszta diák meggyilkolta az Osztrák–Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot és annak feleségét, Zsófiát – a pokol harsonái már négy hónappal korábban megszólaltak Debrecenben.

A robbanást két nappal korábban megelőzte egy kimondottan békés, jó szándékú levél, amely előre jelezte a küldeményt. Nagyjából így szólt: „Méltóságos Püspök Úr! Van szerencsém ezáltal Méltóságod rendelkezésére száz koronát küldeni azon kérelemmel, hogy e kis összeg Méltóságod tetszése szerint vagy a szegények, vagy a templom javára használtassék. Kérjük még, hogy némelykor, amikor lehetséges, a szent misében János, Teréz és Mária drága elhunytainkat említtetni méltóztassék. Egyúttal van szerencsém Méltóságod személyes használatára egy leopárdbőrt, a templom javára pedig egy aranyozott ezüst gyertyatartót küldeni. Áldja meg szent atya hosszú és hűséges életre a nagykárolyi származású Kovács Anna hűséges szolgáját. Csernovitz, Bukovina, Steingasse No 129.”

A levélben jelzett csomag meg is érkezett, amelynek feladója így jelezte magát: „Kovács Anna, Hadikfalva, Ungarische Kolonie”. A püspöki hivatalban Jaczkovics Mihály püspöki helynök és Slepkovszky János püspöki titkár vette át. Valóban úgy nézett ki, amint a hadikfalvi tanítónő, az a bizonyos Kovács Anna írta. Benne volt az állítólagos leopárdbőr, abba csavarva pedig egy tégla alakú nehéz szekrényke. A püspöki helynök és a titkár megpróbálta kinyitni, de az nem engedett, szóltak hát egy szolgának, hozzon szerszámot, hogy azzal feszítsék fel a zárat. Sokan állták körül a furcsa csomagot, köztük a püspök is, de ekkor őt telefonhoz hívták a másik szobába. Alig vette fel a kagylót, amikor a csomag irtózatos dörejjel fölrobbant. A robbanás ereje kiütötte a szobának az utca felé néző vastag falát, kidöntötte két oldalt a válaszfalat, iszonyatos pusztítást végzett. Mindenütt sebesültek hevertek, a helynök és a titkár, valamint a pár perce érkezett Csatth Sándor ügyvéd nyomban meghalt. A robbanást követően a nyomozók eleinte balesetre, a központi fűtés meghibásodására gyanakodtak, de a helyszíni vizsgálat folyamán megállapították, hogy merénylet történt.

A nyomozás két irányban indult meg párhuzamosan – igazítanak el bennünket az eseményfolyamban a téma jeles ismerői: Katkó Áron Márton, Barcsa Gábor és a néhai Pirigyi István, a magyarországi görög katolikusság legismertebb történésze. Először is, mivel a pokolgép Csernovitzból érkezett postán, a debreceni főügyészség felvette az ottani kollégáival a kapcsolatot, és kérte az ottani szálak felderítését. A másik irány pedig az esetleges debreceni közreműködőket igyekezett felfedni. Csernovitzból hamarosan jelentették, hogy a két feltételezett tettes február 19-én érkezett Romániából, és az Imperial Szállóban szállt meg. A szállodai bejelentőlap szerint a két személy, akik Iasiból (Jászvásárból) érkeztek, Mandasescu artista és Avram kereskedő néven jelentkeztek be. Másnap, 20-án délben feladták a csomagot, majd aznap este vissza is tértek Romániába.

A debreceni vonal felderítése is biztató eredményeket hozott. Sikerült azonosítani egy bizonyos Bugarszki Katalin, Temesvárról elszármazott kijevi artistanőt, aki február 22-én, a merénylet előtti napon egy-egy német nyelvű táviratot adott fel Kijevbe, miszerint Debrecenben van, majd hogy útnak indult Munkács felé. Ezt a két német nyelvű táviratot utóbb a rendőrség le is foglalta, azt feltételezve, hogy azok rejtjeles üzenetek. A postai alkalmazottak vallomásából az is kiderült, hogy Bugarszki a távirat magas díját sérelmezve még a panaszkönyvbe is beírt. Ezenkívül a debreceni Angol Királynő Szállodában megtalálták a bejelentőlapját. E két kézírást összevetették a Kovács Anna néven Bukovinából érkezett levél kézírásával, amelyet a rendőrség azonosnak ítélt, de hamarosan kiderült, tévedtek. A levelet valószínűleg egy nagykárolyi származású, a fél világot bebarangoló kurtizán írta a merénylők megbízásából, de a merénylethez neki nem volt köze.

Sikerült viszont beazonosítani a két lehetséges merénylőt, mégpedig Ilie Catarau besszarábiai román diák és egy bizonyos orosz matróz „Todorow”, valódi nevén Timoftei Kirilov személyében. Amint a nyomozások során kiderült, öt hónappal korábban már volt egy másik akciójuk is Magyarországon. 1913. szeptember 27-én megkísérelték felrobbantani a Brassó melletti Cenk-hegyen álló, a Millennium tiszteletére emelt Árpád-szobrot. Tervük azonban nem sikerült, és visszamenekültek Romániába.

De nem sokáig tétlenkedtek. Valószínűleg Bukarestben elkészíttették a robbanó csomagot, aztán – hogy megtévesszék a hatóságokat – elutaztak Csernovitzba, és feladták a bombát. Elkövettek azonban egy hibát: a szállodában eldicsekedtek a portásnak azzal, hogy ők díjbirkózók, és még azt a plakátot is megmutatták, amelyen mindketten arcképükkel szerepeltek. Visszatérve Romániába gyorsan el is fogták őket, de a román hatóságok hagyták megszökni mindkettejüket.

Az orosz matróz minden bizonnyal Oroszországban kötött ki, róla soha többé nem hallott senki, Catarau viszont időről időre hallatott magáról. Hol Ausztráliában tűnt fel, hol Boszniában, hol Amerikában, hol pedig az arab világban, de soha nem bántotta senki. Ágyban és párnák közt halt meg, 1937 júniusában gyónta meg bűnét San Franciscóban, közvetlenül a halála előtt.

De vajon mi vezethette a terroristákat tettük elkövetésekor?

A bosszú. Az elvakult román soviniszták így akarták megtorolni azt, hogy nem sokkal korábban a pápa hozzájárult a magyar nyelvű, hajdúdorogi görög katolikus püspökség megalakításához, másrészt pedig a román vezetés akkor már a németek helyett az Orosz Birodalom felé kezdett orientálódni. Ha ebbe az összefüggésrendszerbe helyezzük a merényletet, megerősödni látszik az a feltételezés, hogy ez esetben már egy román–orosz együttműködésről lehetett szó. Ennek fényében talán nem véletlen, hogy az utókor a debreceni merénylet áldozatait a világháború első halottainak tekintette.