Emberi létünk mélységei - a hétvégén még nyitva a kiállítás

Kóválygok a képek között. Itt: egy szír lázadó keres menedéket, miközben egy tank tüzel állásukra Damaszkuszban. Ott: egy véres jelenet a bostoni maraton befutójánál történt merénylet után. Amott: nyolcszáz szíriai menekült él embertelen körülmények között egy bulgáriai menekülttáborban. A fotográfusok gyakran az életveszélytől sem riadnak vissza, hogy megmutassák az emberi lét mélységeit. Nem szabad azonban a hírvivőt, a sajtót okolni a rossz hírért – lám, mindezt teszi manapság a modern ember, mások és önmaga ellen.

Mobiltelefonjaikkal térerőt keresnek az afrikai menekültek a dzsibuti tengerparton, hogy otthon maradt szeretteikkel beszélni tudjanak – John Stanmeyer képét választották az Év Fotójának. A zsűri azzal indokolta döntését, hogy ez a fotó a technológia, a globalizáció, a migráció, a nyomor, a kétségbeesés, az elidegenedés és a humanizmus kérdéskörét egyaránt megjeleníti. A kelet-afrikai országba rengeteg menekült érkezik, akik onnan Európába akarnak eljutni egy jobb élet reményében. Keveseknek sikerül.

Philippe Lopez felvételén a fülöp-szigeteki nőknek viszont sikerült – túlélni minden idők legsúlyosabb tájfunját. A Haiyan 2013 novemberében Délkelet-Ázsiában óránként 380 kilométer/órás széllel tombolt, és 47 tartományban okozott óriási károkat. Ezt tartják a legerősebb tájfunnak azóta, amióta időjárás-vizsgáló állomások léteznek: a Dvořák-skála szerint 8,1 értéket ért el, amelynek a maximuma eredetileg 8 volt. A természeti csapás miatt négymillió ember vesztette el hajlékát, és több mint nyolcezren haltak meg. A francia fotós egyik képén a pusztítás nyomai „csupán” a hátteret adják – a nézőt a meggyötört, fájdalmas arcú túlélő asszonyok vonzzák, akik vallási jelképeket szorongatva vonulnak egy körmeneten Leyte szigetén, Tolosa városában, tíz nappal a forgószél pusztítása után.

Ugyanígy mellbe vágott Taslima Akhter felvétele: a bangladesi gyáromlásban szörnyethalt és a romok alól kiásott fiatal szerelmespár holtában is egymást öleli. A kép egy nappal azután készült, hogy Savar városban összedőlt a Rana Plaza épülete. A világ egyik legnagyobb ruhagyárában neves márkák varratták ruháikat – fillérekért. A több mint ezer emberéletet követelő katasztrófa után a divatcégek, jó hírnevük megőrzése érdekében, változtattak az eddigi munkakörülményeiken, illetve szigorítottak a biztonsági szabályaikon.

A „túlsúlyos” háborús tematikához illeszkedik, mégis sokkal inkább a hétköznapi küzdelmekről és a megbélyegzettségről szólnak Peter van Agtmael képei: a háborús veterán Bobby Henline mindennapjairól készített sorozatot. A negyvenkét éves férfi az iraki háborúban túlélte terepjárója felrobbanását, de arca örökre torz marad, egyik keze csonka. A képeken a környezet szélsőséges reakciói tűnnek elő, a viszolygástól a meghatódottságig. Az egyik fotográfián egy nyilvános előadáson a sérült veteránt háttal látjuk – miközben közönsége vele szemben szívből nevet az elhangzottakon.

Ez az utolsó emlékképem a kiállításról. Nem bírtam tovább.