Fél gőzzel nem ment volna

Nagyszabású koncertsorozattal emlékezett a Zeneakadémia a XX. század egyik legnagyobb magyar zongoraművészére. Különösen Mozart, Beethoven, Brahms, Schubert és Schumann, Chopin és Liszt avatott tolmácsolásáért rajongtak érte a zeneértők.

Tehetsége korán utat tört magának, szülei legnagyobb meglepetésére a kisiskolás Annie lejátszotta hallásból azt, amit a szomszédban élő zongoratanárnő gyakorolt. Fischer Annie nyolcévesen már koncertezett, kis zongorazseninek nevezte Tóth Aladár, a kor elismert kritikusa, aki később a férje lett. Egy olaszországi zongoraversenyre kísérte el a művészt, azzal a szülői intelemmel, hogy vigyázzon rá. Ott szövődött a szerelem köztük, házasságuk a 16 év korkülönbség ellenére a férfi haláláig tartott.

A fasizmus elől néhány évre Svédországba menekültek, de a háború után hazatértek. Fischer Annie karrierje tovább ívelt fölfelé, a kor kultúrpolitikájának szüksége volt világhírű művészekre, így mindenben támogatták, bár a művésznő sohasem politizált egy percig sem. Férjét az Operaház igazgatójává nevezték ki, 1956-ig helyén is maradt. Befolyásukat arra használták, hogy támogassák azokat a művészeket, akiket ellehetetlenített a rendszer, így sok barátjukat mentették meg a kitelepítéstől. A házaspár soha nem élt hétköznapi életet – olvashatjuk dr. Székely György orvos feljegyzéseiben, aki barátságot is ápolt a művésznővel, és mind a mai napig tevékeny részese a szellemi hagyaték ápolásának.

Fischer Annie és férje a nyarakat szerény balatonaligai házában töltötte, ott készültek fel a következő szezonra. A kis nyaraló pont az akkoriban épülő pártüdülő helyére esett. Ajánlottak nekik másik épületet, de nem fogadták el, azt kérték, hogy ugyanazt a kis házat építsék fel nekik arrébb; az a telek már Akarattyához tartozott. Fischer Annie sokszor elmondta, hogy a balatoni naplementéket nem cserélné el semmire. Éjszakai baglyok voltak mindketten, sokáig beszélgettek, zenét hallgattak. Másnap későn keltek, általában négy óra körül ebédeltek. A művésznő szívesen horgászott, de a halat nemigen szerette levenni a horogról.

Késő délután, estébe nyúlóan gyakorolt. Bár nem kedvelte, ha hallgatják gyakorlás közben, a szomszéd gyerekek mind odasereglettek, és egyik-másik kiérdemelte, hogy lapozhassa a kottát. Saját gyermeke nem volt Fischer Annienak, úgy vélte, a zongoraművészi pályával képtelen összeegyeztetni az anyaságot. „Én nem tudom a dolgokat félig elvégezni” – szokta mondani. Nem fecsérelte alvásra az időt, szívesen hallgatott rádiót, szerette a keresztrejtvényeket, a hosszú külföldi turnék során mindig vitte magával a Füles rejtvényújságot.

A kor neves zenészei közül sokan megfordultak náluk. Fischer Annie kiválóan főzött, és nagy érzékkel válogatta a terítéket. Nagyon szerette a tenger gyümölcseit, különösen az osztrigát, a hazai ízek közül pedig a pacalpörkölt és a saját készítésű töltött káposzta volt a kedvence. Szenvedélyes láncdohányosként naponta négy dobozzal elfüstölt. Koncertjei után már a taps alatt meg kellett gyújtani az öltözőben a cigarettát, mert amint lejött a színpadról, azonnal folytatta a dohányzást.

Tóth Aladár 1968-ban halt meg, ezt követően Fischer Annie egy évig nem lépett a pódiumra. Interjút ritkán adott, mert úgy gondolta, hogy játékával elmondja mindazt, amit közölni akar a világról. Soha nem válogatott a közönség között, a világ leghíresebb koncerttermei után a legeldugottabb faluba is elment. Szívesen tartott ifjúsági hangversenyeket is, mert a zenét fontos nevelőeszköznek tartotta. Mindig támogatta a tehetséges pályakezdő zongoraművészeket. Törékeny, filigrán termete ellenére hallatlan fizikai erővel rendelkezett. Már messziről fel lehetett ismerni jellegzetes, elegáns mozdulatairól, járásáról. Mindig ügyelt a választékos, nőies megjelenésre, ruháit méret után varratta, és sosem járt nadrágban.

Szinte haláláig koncertezett, hét évtizeden keresztül hallhatta őt a közönség. Még nyolcvanévesen is fellépett Angliában és Japánban. Utoljára 1994-ben Szolnokon játszott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Mindig az élő koncertekben hitt, nem szerette a stúdiókat, ezért sajnos viszonylag kevés lemezfelvétele maradt hátra. 81 éves korában, 1995. április 10-én hunyt el Budapesten – úgy mesélik, éppen Bach János passiójának hallgatása közben.