'Orbán Viktor nem hisz a vidékben' - Raskó György jövőnélküliségről, túlélési stratégiákról

– Egy októberi tüntetésen mondta: „Ha marad a tisztán politikai megfontolások miatti makacs elutasítás, akkor a mezőgazdaság, benne a vidék végleg skanzen-Magyarországgá alakul át, amely olyan kétes hungarikum lesz, hogy akár a katasztrófaturisták bakancslistájára is felkerülhet.” Ennyire pesszimista?

– Inkább realista. A magyar agrárium és vidék mindig akkor tudott fejlődni, ha a hatalom békén hagyta. Ma viszont csendes háború zajlik a falvakban.

– Ezt nem érezni. Van elég pénz az ágazatban, kevesen elégedetlenek.

– A falvak népe szegény, néhány gazdálkodónak van pénze. Egyelőre. Csakhogy a hatalom egyre inkább magához láncolja őket. Egyébként nincs agrárbéke és nem is lesz, olyan változtatásokra készül a kormány, amelyek a rendszerváltás utáni időszak sokkszerű mélyrepülésével vetekszenek.

– Fazekas Sándor agrárminiszter szerint jó úton haladunk, 2018-ra elérhetjük a mezőgazdaság 1990-ben mért teljesítményét.

– Téved az agrárpolitika, intézkedései káros hatásúak lesznek. Amikor jól ment a falvaknak, akkor tudásalapú, innovációs mezőgazdaság jellemezte az országot, sok ágazatban világszínvonalon termeltünk, és rengeteg vidéki embernek biztosítottunk munkát. Az 1962–82 közötti húsz évben az agrárgazdaság teljesítménye a világon csak Hollandiában volt képes gyorsabban fejlődni, mint nálunk. Nézzen vissza az elmúlt 25 évre, hol tartunk most? Akkoriban az agropotenciálunk 70 százalékát kihasználtuk, ma jó, ha a mostani 40 százalékát.

– Mit felejtettünk el?

– Kár a múltat visszasírni, a vidék mégis arra emlékezik, ami volt. A politika alig szólt bele, ki mivel keresi a kenyerét. Több munkával nagy jövedelemhez jutott sok család. Ma kevés embernek akad állandó munkája. A legtöbb falun élőnek esélye sincs a felemelkedéshez. A rendszerváltás után százezrek váltak munkanélkülivé vidéken, csak nyűg volt a politika számára e terület. Az egyetlen cél az lett, miként lehet maximális szavazatot kicsikarni a vidékiektől, s nem a megélhetést szolgáló fejlesztés. Az utóbbi években 350 ezer mezőgazdasági háztartás közül csupán 25 ezer végzett valamiféle beruházást. A technológiák elavulnak, a termelés drágul, elvesztettük versenyképességünket.

– Az Antall-kormány államtitkáraként erről ön is tehet.

– Részben van felelősségem, de akkoriban lett nagypolitikai alku tárgya az agrárium, és az MDF engedett a kisgazdáknak. A háborút 1998-tól az első Orbán-kormány vitte vidékre a családi gazdaságok szerepének erőltetésével, a nagyüzemek szétverésének megkezdésével. Ezt 2002-ben kénytelen volt félbehagyni, de 2010-től ismét folytatja. A tettek bizonyítják, hogy a kormány szerint a mezőgazdaság nem meghatározó nemzetgazdasági tényező. Nem számít a hatékonyság. A kormányfő ideológiája szerint az a fontos, hogy a támogatásokon keresztül a kormánynak minél inkább kiszolgáltatottabb kistermelőkből álló kör tegye ki a gazdálkodók nagy részét. A támogatás meghatározó hányadát a kabinet pályázatos módon osztja ki, ő dönt, ki kaphat pénzt és mire, akár a piaci realitást is mellőzve. Eddig az uniós területalapú támogatás szinte automatikusan járt, a kormányoktól független anyagi helyzetet teremtett a gazdálkodók számára. Most ezt változtatta meg a hatalom, s veszi el a nagyobb üzemektől nemcsak a földet, hanem a brüsszeli pénzt is.

– Ezért sok szervezet, még a fideszes Simicska–Nyerges-birodalomhoz tartozó agrárvezetők is leépülést jövendölnek. A kormány szerint megalapozatlanul. Ön szerint?

– Akkor, amikor az EU agrárgazdasága egyre inkább kénytelen versenyezni a világpiacon, amikor a hatékonyságnak a korábbihoz képest is markánsabb szerepe van, amikor a nyugati, de közép-európai országok is gőzerővel fejlesztenek – hagynak le minket –, amikor vélhetően 2020 után megszűnik a mostani uniós támogatási rendszer, akkor a termelők megerősítése helyett a magyar mezőgazdaságot ilyen helyzetbe hozni enyhén szólva is vétek. A fejlesztés vidéki központjait teszi tönkre a kormány. Az az idea, hogy a nagyüzemek 60 százaléknyi termelését majd átveszi a már említett 25 ezer családi gazdálkodó, badarság. A növénytermesztésnél ez még részben sikerülhet is – a családi birtokok a közvélekedéssel szemben ma is nagyüzemi módszerekkel termelnek, a lehető legkisebb foglalkoztatás, a legnagyobb gépesítés és növényvédelmi technológiák mellett –, de egyben nagyot téved az Orbán-kormány: az állattenyésztést nem fogják átvenni a kicsik! A 25 ezer családi gazdaság csupán negyede tart állatot. Ma a nagyüzemeknél van a tej-, a sertés-, a baromfihús- és tojástermelés meghatározó része. Nos, ez fog a nagyüzemekkel eltűnni, azaz a jövőben import húst és tejet fogunk fogyasztani. Miközben még több lesz a falusi munkanélküli.

– Ezt nem látják a döntéshozók?

– Nem számít, mit mond a szakma. A politika kimondta, hogy 20 százalékra kell csökkenteni a nagyobb üzemek földhasználati arányát. Ennek rendelik alá az intézkedéseket. Csakhogy a potens családi gazdálkodók számolnak, a földbe raknak minden tőkét, mert az igazi hasznot az hozza, és nem az állattartás. De ők sem látják, mi lesz tíz év múlva! Ma ugyanis, köszönik szépen, jól vannak: az átlagos 75 hektáron évente nagyjából 10 millió forint jövedelmet érnek el egy-két hónapnyi tényleges munkával, s bolondok lennének az állatokkal az év minden napján bajlódni. Csakhogy ők tavaly egy hektáron átlagosan 1100 euró értéket állítottak elő egy hektáron, a nagyüzemek az állattartásnak köszönhetően már 2500 eurónyit, miközben az osztrákok csaknem 4800 eurót! Nos, ez a hatékonyságkülönbség már most bizonyítja a kormány tévedését.

– Mikorra érhető el a fent említett 20:80 százalékos arány?

– Rövidesen, ugyanis a nagyüzemek a szántóterület csupán 38 százalékán gazdálkodnak. Viszont ők állítják elő a mezőgazdaság termelési értékének majd' 60 százalékát. A nagyobb cégek mögül kimegy a takarmánytermő terület, s akkor vége a tejtermelésnek és az állattenyésztésnek. A vett takarmányon termelt tej, nevelt állat nem hoz profitot. Az 525 nagygazdaság – amelyet érint a támogatások elvonása – vagyona fokozatosan értéktelenedik el, finanszírozásuk egyre kockázatosabb, így a bankok is elfordulnak tőlük.

– A hatékonyságnövelés nem megoldás?

– Állítom, hogy nem. Csak a nagyon nagyok – a Csányi-, Leisztinger-, Simicska–Nyerges-féle és még néhány nagybirtok – maradhatnak fenn, itt a tulajdonosok más tevékenységből tudják pótolni a tőkét egy ideig. A többinek fel kell adnia állattenyésztési tevékenységét, máskülönben előbb csak másodosztályú adósok lesznek, aztán tényleg nem áll szóba velük pénzintézet.

– Akkor merre tovább?

– Megoldások vannak: ilyen az intenzív kertészet és a speciális – például ökotermékek –, kisebb, de jól fizető cikkek előállítása. Tejtermelés helyett át kell állni csúcstechnológiás sertéstenyésztésre. Ha van saját föld, szóba jöhet az ültetvényes gazdálkodás. A bérelt területeken viszont ez elképzelhetetlen, mivel a mai szabályok semmiféle garanciát nem adnak, hogy a beruházások hozamát a bérlő arathatja le. Így nincs új telepítés, talajszerkezet-javítás, meliorációs (talajjavítási), öntözésfejlesztéses beruházás. Emiatt kudarcok sora vár még Tokaj-Hegyalján is a birtokok egy részére. A gabona- és olajos növények termesztésében pedig az ukránok – főként majdani EU-tagként – és az oroszok ellen nem tudunk versenyezni hosszabb távon.

– Az utóbbi negyedszázad változó színű kormányai sem voltak képesek a vidék gondját enyhíteni. Mit kellene tenni a sikerhez?

– Az a bajom az orbáni politikával, hogy eleve nem hiszi el, az agrárium, a vidék fejlesztése, a mezőgazdaság tudásra, integrációra alapozott és innovatív felpörgetése politikai nyereséget is hozhat. Orbán Viktor nem hisz a vidékben. De a kicsi Hollandiának miért sikerül 80 milliárd eurónyi élelmiszert előállítania – ennyi volt tavaly az egész magyar nemzetgazdasági export –, amelyben csak 10 százalék a feldolgozatlan agrárcikk részesedése? Nem lehetne itthon is ezt csinálni? Megtöbbszöröződhetne a falun élők jövedelme, ami biztosan profitot hozna a szavazatok szintjén is.