Esélyt ad a Kockacsoki manufaktúra - Rockerek a műhelyben

Dénesné Spitzer Éva fogad a bérház földszinti műhelyében. A helyiséget belengi a csokoládé csodás illata. Két kisfiú szaladgál körülöttünk vidáman, ami a családi vállalkozásoknál nem szokatlan. Beni, a nagyobbik autizmussal él, innen a szülők indíttatása. De vajon miért épp csokoládéműhelyt alapítottak?

– A férjem látszerészből lett cukrász, s beleszeretett a csokikészítésbe – kezdi Dénesné Spitzer Éva –, én a munkám révén autistákkal foglalkoztam. Sokat töprengtünk: mi lesz, ha Beni felnő, hogyan tudnánk neki munkalehetőséget teremteni. Akkor jött a műhely ötlete, s arra jutottunk, hogy érdemes máris belevágni, mert így másoknak is segíthetünk.

Az autizmus mindenkinél másképpen, változatos tünetekben jelenik meg. Többségüknek a kapcsolatteremtés a legnehezebb, ami pedig nagyon fontos a mindennapi életben. Jól elvégzik az adott munkafolyamatot, csak esetleg furcsán, szokatlan módon teszik. A munkatársakat idegesítheti, hogy autista kollégájuk háromszor annyit dolgozik, vagy éppen lassú, de nagyon precíz. Nem érti a viccelődést, nehéz vele a szüneteket eltölteni, mert nem csacsog a kávé mellett.

– Olyan autista fiatalokkal szeretnénk foglalkozni, akiknek a képességeik alapján lesz esélyük elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Kitaláltunk egy háromlépcsős programot. Az első az önálló életvitel tanulása, ebben egyszerre öt fiatal vesz részt. Arról szól, hogyan boldoguljunk a konyhában, a bevásárlástól a főzésen át a higiéniáig. A speciális tananyagban ábrákkal, képekkel szemléltetjük a teendőket, mert a látható információ biztonságot ad nekik. Ezt követi a tapasztalatszerzés, melynek keretében már tényleges munka folyik a műhelyben. Cél, hogy minél több feladatot kipróbáljanak, így reálisabban látják, hogy mi az, ami tetszik nekik, s miben jók, miben nem. Fontos az is, hogy megismerjék, milyen elvárásoknak kell megfelelniük a munkahelyeken – példának okáért: pontosan beérni kezdésre. A harmadik lépcső már a tartós foglalkoztatás. Apró manufaktúra vagyunk, de autistákkal hatékonyan dolgozni csak kis létszámban lehet – sorolja Éva.

Közben átsétálunk a műhelybe, ahol Dénes Ákos egy fiatalember segítségével készíti a csokoládét. Saláta Tamás 22 éves, ez az első munkahelye. Nagy türelemmel, gondosan díszíti az édességet. – Tomi még nem dolgozott sehol, de miután belépett, hamar kiderült, hogy nagyon ügyes az alapanyagok előkészítésében, a díszítésben. A celofános csomagolást már nem tudja olyan szépen megcsinálni, így ez másvalaki feladata – mondja Ákos.

– Izgalmas ez a munka, jól ki tudom használni a kézügyességemet. Enélkül csak otthon üldögélnék. Hangszerkészítőnek szeretnék tanulni, de az idén nem indult képzés – válaszolja Tomi a kérdésre, miért szeret itt dolgozni. A közeljövőben a kapcsolatteremtést is gyakorolhatja, hiszen autista gyerekeknek tartanak majd itt élményterápiás foglalkozásokat.

– Nem várjuk, hogy aki velünk dolgozik, alkalmazkodjon hozzánk, inkább egymáshoz igazodunk – veszi vissza a szót Dénes Ákos. – Mi vagyunk rá az élő példa: ha eltérő képességű társaink igazi esélyt kapnak a boldogulásra, képesek élni vele. Amikor Tominak jó a kedve, énekel. Ezt egy irodában nemigen néznék el neki, nálunk viszont feldobja a hangulatot. Még a zenei ízlésünk is közel áll egymáshoz: mindketten a rockzenét szeretjük…