Sportnapló: Vízipólósaink, focistáink mintha nem is egy földrészen élnének

Vegyük példának a vízilabdát. Válogatottunk legutóbb világbajnokságot nyert, s miközben velünk fenyegették a pólóvilágot, az elmúlt szezonokban klubcsapataink megalázó vereségeket szenvedtek valamennyi nemzetközi porondon. A magyarázat egyszerű: klasszisainkat úgy vitték el a külföldi csapatok, mint a cukrot, s ők mentek is. Csak hát jöttek a nemzetközi kupakötelezettségek, ahol a válogatott világhíréből nem lehet megélni: az Egerrel az élen sorra potyogtak ki a klubjaink.

S ekkor valaki „ott fenn” úgy döntött: hozzuk vissza a sztárjainkat, ne másoknak szerezzenek dicsőséget! Így jöttek haza a Varga testvérek, Dénes és Dániel, s hozzájuk Madaras Norbi a Szolnokba, szinte a semmiből lett újra OSC is A-Híd-OSC-Újbuda néven. Szerződtettünk külföldieket is – mi, akik eddig másokat erősítettünk. Ebből lettek aztán olyan mérkőzések, mint az OSC–Szolnok-Közgép összecsapás a Bajnokok Ligája főtáblára jutásért. Azt a 11-11-es mérkőzést a futballban az el Clásico nívójával lehet mérni. Az ilyen mérkőzésekért újra megtelnek a korábban foghíjassá lett lelátók. A magyar póló pedig nem csak válogatottként bizonyít, az egyesületekben is a legjobbaktól leshetik el az edzéseken a sportág fogásait a fiatalok.

A példa tehát adva volna, de vajon miért nem követi, mondjuk, a labdarúgás? A magyarázat egyszerű: azért, mert már külföldön sincsenek számottevő klasszisaink. Még emlékszem rá, amikor az akkori sportvezetés tétován hozzájárult az első magyar játékosok határon túli szerződéséhez. Ideológiát is gyártottak hozzá: azt mondták, a futballistáink olyanok lesznek, mint az egykori céhlegények. Kimennek külhonba, elsajátítanak sok okosságot, amit hazahoznak, s itthon hasznosítanak. Tessék számvetést készíteni, mi vált be mindebből… Aki hazatér – Lisztes Krisztián, Gera Zoltán –, már leginkább levezet, Bálint, Fazekas, és akik valóban hozzátehettek volna a sportághoz, ilyen-olyan okokból nem öntötték a közös asztalra a külföldön gyűjtött közkincseket. Most a néhány egyenest rúgó gyerek már külföldre kacsingat, aztán néhány év – hónap(?) – múlva nagy vargabetűvel hazatér, s jobb esetben ott folytatja, ahol abbahagyta.

Nekik és edzőiknek javaslom: látogassanak ki néha egy-egy vízilabdameccsre. A mesterek például Debrecenben azt is láthatják, amint Varga Tamás játékos-edző a vízbe ugrik és a góljaival győzelemhez segíti a csapatát. Ettől (is) világbajnok a magyar póló!

Valaki megkérdezhetné Dave Salo-t, Hosszú Katinka hajdani amerikai mesterét, aki az olimpiai negyedik helyig juttatta tanítványát: mit szól ahhoz, hogy a mi lányunk manapság körbeveri a világot, a fedett medencék környékén másról sem esik szó, mint a győzelmeiről? Ugyanis amikor az elkeseredett tanítvány a szerény olimpiai szereplés után hozzá fordult, David azt tanácsolta neki: menjen haza békével Magyarországra és nyisson egy szépségszalont. Katinka nem ezt tette, hanem edző férjével, Shane Tusuppal új vágányra állította a pályáját, s most az egész világ neki tapsol...