Veszély a hordókban

Ezt követően csak részben lélegezhetünk föl, mert bőven leselkednek még veszélyek az újborra. Így ha azt tapasztaljuk, hogy italunk a fejtés utáni 2-3 hétre nem tisztult le jól, derítenünk kell (amivel a borban szunnyadó esetleges betegséget is megelőzhetjük). A műveletet próbaderítés előzze meg, hogy pontosan bemérjük a derítőanyag (például a bentonit) szükséges mennyiségét. Ehhez vegyünk ki két decit a borból, s keverjünk hozzá a derítőszerből annyit, amennyi a gramm/hektoliterben megadott mennyiségből a két decire vonatkozik. (A bentonitkészítmények adagja 40–100 gramm/ hektoliter.)

Egy-két nap után megnézzük a tisztulás mértékét, s ha megfelelő, a derítőszert – elkeverve a borban – a teljes mennyiségre kiszámolva adagoljuk.

Egy, legfeljebb két hét múltán lefejtjük a bort.

Noha a kénezett és derített újbor már jóval stabilabb, a továbbiakban is védelemre szorul. Mert például ha a tárolóedényt nem töltjük föl színültig borral (azaz darabban tartjuk), a nagy folyadékfelületen (különösen a hordókban) káros oxidációs folyamatok indulnak el. Ennek egyszerű töltögetéssel vehetjük elejét. Fontos, hogy a töltögetőbor minősége azonos vagy hasonló legyen a hordóban lévővel. Újbort lehetőleg újborral töltögessünk és csak kivételes esetben óborral, ellenben az óbort soha ne töltögessük újjal (mert erjedés, zavarosodás léphet föl benne).

E módszereket alkalmazva sikeresen vehetjük elejét a legveszedelmesebb borbetegségnek, az ecetesedésnek is. Mert amíg a többi borbetegség és -hiba valamilyen fokon orvosolható, az ecetes ital már menthetetlen. Ha még csak kissé ecetes, cefrének jó lehet, de ha erősebben, akkor már csak legfeljebb borecet készülhet belőle.