Bűnjel

A Szabad Föld már ekkor is járt hozzánk a tanyára, amikor a szüleim 1949 őszén összeházasodtak, mindjárt előfizettek rá. Minden évben megvették a postástól a kalendáriumot is, amiben sok volt a kép, ezért én már kisgyerekként nagyon kedveltem. Olvasni még nem tudtam, de felismertem Sztálint, Rákosit, mert nélkülük szinte nem jelent meg fotó az ötvenes évek elején.

Apám nagyon haragudott rájuk. Csúnya szó neki ritkán hagyta el a száját, de őket csak így emlegette: „a rohadtak”. Ellenszenve rám is átragadt, s ezt kétévesen ki is akartam fejezni. Fogtam a ceruzát, s összefirkáltam a két gazembert mindenütt, egész oldalas képükön – amivel a Képes krónika kezdődött – kiszurkáltam a szemüket is.

Kevés földön gazdálkodtak a szüleim, nem számítottak kuláknak. Apámról azonban tudta mindenki, hogy nem lelkesedik a hangzatos dumákért.

Tűzőrségben egyszer – amikor a tetétleni tűztoronyból a határt figyelte – unalmában írt egy verset a torony deszkafalára: „Mikor én a határt nézem, / A nép kenyerét védem, / Hogy a tűz martaléka ne legyen, / És a nép több kenyeret egyen. // Így az ötéves terv végére. / Mindenkinek örömére, / Jólét és megelégedés lészen, / Gond nélkül élünk egészen.” Sokan olvasták a verset, és még meg is dicsérték érte, de illusztrálta is, és akadt, aki ezt már gyanakodva nézte. Rajzolt ugyanis egy parasztembert görbe bottal, pörge keménykalappal, szájában füstölgő cigarettával, és alá odaírta: „Gond nélkül él.” Megkérdezték tőle: gúnyolódik talán? – de azután békén hagyták.

Ilyen előzmények után érkeztek a rendőrnyomozók egy nap váratlanul hozzánk. Napsütéses délelőtt volt, s a kalendárium – a kiszúrt szemű Sztálinnál és Rákosinál kinyitva – éppen ott feküdt egy hokedlin a gangon. Anyám látta ezt, és amikor a két férfi a kerítésnél elővette az igazolványát, meghűlt benne a vér. Illett őket hellyel kínálni, de a gangon csak a hokedli volt. Anyám gyorsan rádobott az árulkodó kalendáriumra valami ruhadarabot, s hívta a nyomozókat a konyhába. Ott ültek le, és egy akasztói cigány emberről érdeklődtek, mert a tanyánk melletti erdőben sok cigány megfordult.

Hogy mi történt volna, ha meglátják a kalendáriumot és benne a „művemet”? A szüleimmel bizonyosan elbeszélgetnek, mert ilyet magától nem tesz a gyerek. Abban az időben kevesebbért is börtön járt, anyám ezért, amikor a nyomozók már újra kint voltak az országúton, úgy döntött, hogy a kalendáriumot sürgősen elégeti.

Alig várta, hogy elaludjak délután. Sztálint és Rákosit a kemencében tűz emésztette meg…