Derékba tört életek

A katasztrófa képe lassan bontakozik ki a szemlélődő előtt: a Pilisszentkereszt fölötti műút mentén az árokban a szokásosnál több a gally.

Látszik, hogy nem természetes úton került oda: az útra vastagabb ágak borulnának – ha nem vágták volna le őket.

A műútról jobbra fordulva – még mindig aszfaltozott, de már erdészeti úton haladva – mutatkozik meg a kár igazi nagysága. Egyre több a letört ág, itt-ott már derékban kettétört fa, s amelyik ép, az sem egyenes.

– Vasárnap délelőtt, november 30-án kezdett el esni az ónos eső a négyszáz méteres magasság fölött – emlékezik mellettem az autóban Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője, aki a helyszínre kalauzolt. – Akkor még csak sejtettük az előrejelzésekből, hogy nem az ilyenkor szokásos természeti jelenséggel van dolgunk.

November és december fordulóján az ónos eső gyakori: a felső légréteg melegebb, a talaj fölötti hidegebb, olyannyira, hogy az eső formájában lehulló csapadék azonnal meg is fagy. Ezzel nem is lenne baj, a fák hozzászoktak a jéghez. Csak nem annyihoz, amennyi ezúttal megterhelte őket!

– Hétfőn délelőtt még mindig esett. Ekkor már töredeztek az ágak. Kedden végre elállt az „égi áldás”. Csakhogy a fákon addigra már 5 centis volt a jég, de néhol akár 8-10 centi is. Ez pedig egy-egy fa esetében akár néhány tonna többletsúlyt is jelenthetett. Ennyit pedig csupán a legedzettebbek bírnak el – vagy azok sem.

S hogy ez mennyire így van, azt a Kakas-hegyen érzékelhetem igazán, az Öregvágás-hegy felé tartva, amint a völgy felé pillantok: a lombját vesztett erdő végestelen-végig sűrűn telepöttyözve. Megannyi törés, szinte nem is maradt ép fa az erdőzúzást követően. Az idősebb fáknak a koronájáról az ágak törtek le.

A 40–50 éves cserek, tölgyek derékban hasadtak. Ezek ugyanis kamaszok a fák között: hirtelen megnyúltak, a lombkoronájuk már szépen fejlett, ám a törzsük még túl vékony a jégteher megtartásához. Derékban tört ketté az életük… Akkora jégcsapásra, mint a mostani, évtizedek óta nem volt példa. Ráadásul azok a fák is károsodtak, amelyek valamilyen különös csoda folytán törés nélkül úszták meg a jégterhet:

– Valószínűleg ezt is ki kell vágnunk – mutat Gergely egy sudár, 10–15 méter magas cserre.

A fa csak látszólag ép. Koronája a völgy felé hajolt, a hegy felé viszont a törzse melletti föld fölpúposodott: a fának a gyökerei szakadtak el a fölázott talajban, ez pedig azt valószínűsíti, hogy akár egy kisebb szél is kidöntheti.

Bő hét telt el a jegesedés óta, az erdészek az utak felszabadításával szisztematikusan haladnak. S hogy megértsük a feladat nagyságát, essünk túl néhány számadaton. A Pilisi Parkerdő – amelyhez a Gerecse egy része, a Budai-hegység,
a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Gödöllői- dombság tartozik – hatvanezer hektáron gazdálkodik. Ennek körülbelül egyharmadát, vagyis húszezer hektárt károsított a jég. És akkor még nem említettem a más erdészetekhez tartozó Vértest, Börzsönyt, Bükk-hegységet.

De visszatérve a Pilisi Parkerdőhöz: a húszezer hektáron körülbelül 500 kilométer út található, ebből 300 kilométer a turistáké, 200 az erdészeké. Ebből is 30-40 kilométer aszfaltozott. Nos, ennek a megtisztításával végeztek egy hét alatt. Az erdészeti földutak és a turistautak java része csak most következik.

Fiatal tölgyfán fehér alapon kék csík jelzi, hogy a híres Országos Kéktúra útvonala mentén állunk, fenn, a 700 méter magas Dobogókőnél. A jelzés alatt sárga szalag összekötve a nyiladék túloldalán lévő vadcseresznyével. Vagyis az út lezárva. A sárga szalagon túl az ösvényre dőlt fák sokasága.

– Végül is miért baj, ha valaki túrázni szándékozik? – fordulok a vezetőmhöz. – Ha egyszer vállalja a kidőlt fák közötti bújócskázást…

– Vessen egy pillantást a feje fölé – javasolja. A cseresznyefán keresztben hatalmas letört ág fekszik. – Egy nagyobb szélroham bizonyára lesodorja. És aki éppen alatta halad, azt akár agyon is csaphatja.

Ezt megértettem, csak éppen azt nem tudom elképzelni, miképpen tisztítják meg a több száz kilométernyi út fölötti fákat.

– Alpintechnikával és óriási költséggel. Márpedig a vélhetően több százmilliós ráfordítást a biztonság érdekében nem ússza meg a parkerdő, hiszen területét évente húszmilliónyian keresik föl.

A jégzúzott területeket tehát egy ideig még bizonyosan el kell kerülni, különösen a jelzett utakról letérőknek, például a gombászoknak.

Nem alkalmas a használatra a dobogókői sípálya sem, s nemcsak azért, mert hó csupán néhány folton található rajta, hanem mert a felvonó drótkötelét az alsó részén leszakította egy rádőlt fa, fölötte pedig a harminc-negyven méteres bükkökön letört ágak himbálóznak. S van egy harmadik oka is a pálya használhatatlanságának: az elektromosság hiánya.

– Minden napra ígérik, hogy ismét lesz végre villany – osztja meg tapasztalatait a sípálya melletti büfé egyik alkalmazottja, aki jobb híján az épület közelében felállított jurtákat tisztogatja. A sámánvallás követői által szívesen látogatott építmények némelyikére is rászakadt egy-egy ág, ha benne lett volna valaki, nem biztos, hogy ép bőrrel kikászálódik belőle.

Dobogókő áramellátását egyelőre aggregátorokkal igyekszenek megoldani. A kidőlt villanyoszlopokat már pótolták, ottjártunkkor a szakemberek épp a vezetékeléssel gyürkőztek. Visszafelé utunkon különös hangforrás állít meg bennünket. Az út mentén kamion várakozik, beljebb néhány méterrel a sártenger mellett emeletmagasságú fahalom, mellette markoló, amely folyamatosan eteti a hangot kibocsátó aprítógépet. A 25-30 centiméteres átmérőjű fa meg sem kottyan neki, még csak le sem lassul, miközben elnyeli. A másik oldalán pedig fújja ki az egy-két centis aprítékot, amely hamarosan valamelyik hőerőműben alakul át meleggé.

– A veszély elhárításával párhuzamosan mérjük fel a kár nagyságát – tájékoztat még a szóvivő, miközben visszaülünk az autóba. A költségek persze nem csupán az erdők megtisztításából állnak, hanem a vadkerítések, jelzőtáblák, s ahol szükséges, a fák pótlásából is. Különösen a fenyvesekre igaz ez, hiszen az elhalt erdőket kedvelő szúvak később előszeretettel rontják az élő fákat is. S hogy öröm is legyen az ürömben: ahol lehet, ott őshonos fák kerülnek a régi fenyők helyére.

Ez azonban elsősorban a jövő év feladata. Most még az utak felszabadítását sem fejezték be a parkerdő munkatársai és a szerződtetett vállalkozók – összesen vagy háromszázan.

– Volt olyan Dobogókőn lakó munkatársunk, aki négy napig egyfolytában volt távol az otthonától – mondja Lomniczi Gergely. – Éppen csak a kutyáiért küzdötte föl magát, s már indult is vissza Pilisszentkeresztre. De szerencsére a legkritikusabb napokon már túl vagyunk.