Hosszú Katinka: Mindig nulláról indulunk

– Úszik a boldogságban?

– Mondhatjuk. Velem kapcsolatban most minden rendben van. Végre olyan úszó lettem, amilyenre gyerekkorom óta vágytam. És a magánéletem is örömteli. Négyévesen kezdtem versenyszerűen úszni, mindig is imádtam! Természetes volt, hogy hajnalban edzeni megyek. Az elmúlt 21 év alatt ez beidegződéssé vált, de azért máig csörgőórára ébredek.

– Sosem érezte nyűgnek a hajnali felkelést?

– Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak ilyen pillanatok. Nem mindig viszonyultam úgy a sporthoz, mint felnőttként. Mivel rengeteg barátom volt az uszodában, soha nem éreztem, hogy bármiből is kimaradtam volna. Tinédzserként viszont csak néha tudtam a többiekkel lógni vagy bulizni; bár megpróbáltam kétfelé szakítani magam, de az sajnos az úszás rovására ment.

– Most viszont jó tempóban halad a csúcs felé. A rövidpályás Világkupa-sorozaton 51 aranyérmet és 95 millió forintot gyűjtött be, amivel rekordot állított fel. Hogyan csinálta?

– Nemcsak az én érdemem, hanem az edzőmé is, aki egyben a férjem. Shane-nel remek párost alkotunk. Együtt tűzünk ki olyan célokat, amilyeneket magamtól nem mernék. Nekem nem lett volna önbizalmam ahhoz, hogy két nap alatt tizenkét versenyszámban induljak el, és abból legalább tízet megnyerjek. Shane jól ismer, kívülről látja a képességeimet, rengeteg erőt és biztatást ad nekem. Azt szokta mondani, álmodjunk nagyot, és ha nem is érjük el, de megközelítjük, már az is eredmény.

– Most miről álmodnak?

– Világcsúcsokban gondolkodunk. Rengeteg lehetőség van még. Ha nem ez motiválna, akkor abba is hagyhatnám az úszást.

– Egyre magasabbra szeretne törni?

– Shane-nel a londoni olimpia után kezdtük együtt dolgozni. Terveinket a következő, Rio de Janeiróban megrendezendő ötkarikás játékokig állítottuk össze. Az elmúlt két és fél év fölöttébb jól sikerült, bizakodóak vagyunk. Úgy szeretnék felállni a rajtkőre, hogy a tőlem telhető legtöbbet megtettem a cél érdekében.

– Amikor a versenyző rosszkedvű vagy valamin rágódik, az rányomja a bélyegét a teljesítményére?

– Hogyne. Londonban sokkal jobban is úszhattam volna, de mindig az motoszkált a fejemben, hogy miként fogok szerepelni, féltem a kudarctól, és ennek köszönhetően nem is jutottam fel a dobogóra. Saját példámon jöttem rá: nem feltétlenül a fizikai állapot számít, hanem a mentális hozzáállás. Persze ezt nem könnyű elérni, hiszen a legtöbb magyar szemében csak az az igazi sportoló, aki olimpiai érmet szerez. Erre eleve négyévente van esély, és aki ott elszúrja, várhat a következőre, ha lesz még számára egyáltalán következő.

– Ha nincs aranyérmük, mintha másképp tekintenének a sportolókra. Gyarmati Andreától élete végéig számon kérik, miért nem jött össze neki az arany...

– De az ezüst összejött! A negyedik helyemmel én is hasonlóan éltem meg a londoni olimpiát. Majdnem úgy döntöttem, hogy nem vágok bele az újabb négyévi felkészülésbe. Mélyponton voltam. Elbizonytalanodtam, meg tudok-e élni sportolóként úgy, hogy nincs olimpiai érmem. Shane-nek köszönhetően végül a folytatást választottam.

– Máskülönben mihez kezdett volna?

– Visszamegyek Los Angelesbe és megírom a doktorimat. És elkezdem a civil életem, hiszen pszichológiából megvan a diplomám. Így képzeltem el, de ma már nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ezzel foglalkoznék. Szívesen maradnék a sport közelében, például sportpszichológiai szakterületen. Jó a kapcsolatom a Magyar Úszó Szövetséggel, velük is szívesen dolgoznék. Most azonban úgy tűnik, ez a kérdés nem aktuális.

– Amikor a londoni olimpia után Shane-nel szövetkezett, volt önökben valamiféle dac, hogy csak azért is megmutatják, mire képes Hosszú Katinka?

– Megmondom őszintén: igen. Úgy éreztem, nem „csak” ennyit tudok elérni, noha a negyedik hely miatt sem kell szégyenkeznem. Talán furcsán hangzik, de nem mindenem az olimpiai érem, ha nem sikerül, azt sem fogom kudarcnak tekinteni. Annyi mindent elértem az utóbbi két évben, hogy ha mától kezdve semmilyen sikerem nem lenne az úszósportban, akkor is elégedett lennék.

– Férjével külön tudják választani a magánéletet és a sportkarriert?

– Hosszú beszélgetések, tervezgetések után vágtunk bele a közös munkába. Egyikünk számára sem egyszerű ez a kapcsolat. Shane kezdetben túl jószívű volt, ma már sokkal magabiztosabb edző velem szemben. Ha fáradt vagyok, akkor is meggyőz, hogy csináljam végig az aznapi penzumot. Persze lehetnénk lazábbak, hiszen a magunk urai vagyunk, de mindkettőnknek sokkal megnyugtatóbb érzés, ha pontról pontra teljesítjük, amit elterveztünk.

– Gondolom, a bámulatos küzdés, a kemény akarat miatt lett Iron Lady. Kinek köszönheti a Vaslédi becenevet?

– A kínai média ragasztotta rám 2012-ben. A világbajnokságon legyőztem a kínai bajnokot a saját számában, ekkor találták ki, hogy ez nyilván azért volt lehetséges, mert vasból vagyok. Aztán felkapták a külföldi újságírók is. Sokáig nem éreztem magaménak, kicsit negatív kicsengésűnek tartottam. De ma már a nemzetközi versenyeken is Katinka Iron Lady Hosszú néven mondanak be, úgyhogy megbékéltem vele. Sőt, a nemrég megjelent könyvemnek is ez lett a címe.

– Miről írt?

– Arról, hogy mit éltem át és min mentem keresztül a barcelonai világbajnokság és a londoni olimpia közötti időszakban, amitől én is úgy érzem, hogy tényleg Iron Lady vagyok. Tehát ez egy motivációs könyv, sokaknak adhat erőt és biztatást. Nem kínálok kész recepteket, hiszen mindenki története más, legyen az kudarc vagy siker.

– Hogyan kell feldolgozni a hirtelen jött sikert?

– Saját bőrömön tapasztaltam meg: 2009-ben Rómában világbajnok lettem, előző évben pedig még a döntőbe sem jutottam be. Tényleg egyik percről a másikra nőttek meg az elvárások irántam. Ezt a váratlan sikert inkább negatív módon éltem meg. Hogy nézne ki, ha egy kisebb versenyen megvernének?! Máskülönben a rajtkőnél semmi sem számít, mindig nulláról indulunk.

– Most széttépi a média, felkerült a címlapokra. Könnyen viseli a népszerűséget?

– Nem mindig. Ám ha az utánpótlás az én népszerűségemből azt szűri le, hogy egy vidéki lány is feljuthat a magaslatokba, az nekem nagy boldogság. Sokszor csak azért vállalok el egy szereplést, hogy elmesélhessem a saját példámat.

– Vannak irigyei?

– Hajaj! Leginkább a Világkupán nyert 95 milliót irigylik tőlem. De oda bárki benevezhet! Ott a pénz az asztalon, az viheti el, aki nyer. Én minden fillérért megúsztam a magamét. Az rendben van, hogy most ennyit kerestem, de ha elosztom az eltelt 21 évre, netán tartalékolok azokra az időkre, amikor már nem úszom, akkor mindjárt nem annyi az az összeg. Idén így sikerült, jövőre semmi sem garantált.

– Ez a rengeteg aranyérem nem kelt gyanút egyesekben? Nem illetik doppingváddal?

– Akadnak kételkedők. Nem azt mondják, hogy mennyit edzhetek, hanem biztosan bevettem valamilyen kapszulát, attól vagyok ilyen jó formában. Nehéz lenne doppingolással vádolni, hiszen hetente kétszer-háromszor ellenőriznek. Napi holléti igazolást kell leadnom, a megadott időben bármikor vizsgálhatnak. A versenyeken pedig külön tesztelnek.

– Szokott „csak úgy” úszni?

– Nincs ilyen, mivel mindennap edzek. Még a nászúton sem hagytam ki a Seychelle-szigeteken. Ha egyszer abbahagyom a versenyzést, talán az uszodát is elkerülöm majd. Nehezen viselném el, hogy már nem tudok úgy úszni, mint amikor tétje volt a dolognak.

– Férjével pillanatnyilag Magyarországon laknak. Hol képzelik el a jövőjüket?

– Sokat gondolkodom ezen, hiszen a családom is kérdezgeti. Shane szülei Amerika nyugati partján, az én szüleim pedig Baján élnek. Ezt figyelembe véve szerintem kétlakiak leszünk. Főleg, ha majd jönnek a gyerekek.

– Legendás úszónk, Székely Éva mondta: Sírni csak a győztesnek szabad! Igazat ad neki?

– Igen, csak nehéz megtartani. Legtöbbször akkor szeretne sírni az ember, amikor nem győzött.

– Hát mégsem a dobogó legfelső fokán, aranyéremmel a nyakában?

– Ezt majd kérdezze meg akkor, ha lesz olimpiai aranyérmem.