Mikulás-váró: Jövőre is hiszünk benne

A csupán a pénzszerzésre törekvő, kontár Mikulásoknak üzent hadat Halász Etelka, amikor 1990-ben létrehozta a Magyar Mikulás Alapítványt, ahol a szakma minden csínját-bínját elsajátíthatja, aki a Mikulás- mesterségre adja a fejét.

– Kizárólag leinformálható, gyerekszerető ember állhat a Télapók közé. Szerencsés, ha a leendő Mikulás magas, nagydarab és mély hangú, hogy a megjelenésével is hitelesen alakíthassa a szerepét – magyarázza Halász Etelka. – A tanoncok megismerkednek a Mikulás-hagyományokkal, tanulnak egy kis színészmesterséget és beszédtechnikát, szituációs játékokon gyakorolják, hogyan mozogjanak fesztelenül a ruhájukban, miképpen viselkedjenek váratlan helyzetekben.

A gyerekek ugyanis roppant kritikusak, rögtön kiszúrják a legapróbb bakit is. Illúzióromboló a piros köpeny alól kikandikáló színes trikó, tornacipő, karóra, tetoválás. A tréninget követően a Mikulások először egyik tapasztalt társukkal indulnak bevetésre, majd következhet az első önálló munka, amikor is az újonc apó utcán vagy áruházban sétálva gyakorolja a szerepét. Csak ezután jöhetnek a nagyobb kihívások, a céges és a családi rendezvények. S mindennél nehezebb, ám szívmelengetőbb feladat a beteg vagy sérült gyermekek előtti helytállás.

Győzni kell a tempót is: december 5-én és 6-án délután 4 és este 20 óra között várják a legtöbb háznál, amikor szusszanásnyi ideje sincs a puttonyosnak.

A Mikulás-munkából meggazdagodni nem lehet: az alapítvány képviseletében kopogtató Télapók legfeljebb egy kis karácsonyi ajándékpótlásra valót vihetnek haza.

Az igazi Mikulások persze nem is a pénzkereset reményében öltik magukra a piros köpenyt...

– A hitelességhez elengedhetetlen a megfelelő felkészülés – vallja Oláh Zoltán, aki már 22 éve bújik jelmezbe. Nem tipikus Mikulás-alkat: a pocakját pótolni kell. Jó érzéssel tölti el, hogy várják, és ritkán okoz csalódást: a kisebb gyerekek mindennek örülnek, számukra leginkább apró ajándékok, játékok kerülnek elő a puttonyából.

A nagyobbak már bátrabban kérnek: mobiltelefont, iPhone-t, laptopot – ám hogy kapnak-e, az nem a Télapón múlik, ő csak kézbesít. Kéthárom éves kor alatt azonban nem érdemes Mikulást hívni a kicsikhez, mert megijednek a betoppanó idegentől, s a vizitnek könnyen sírás a vége. Oláh Zoltán türelme végtelen – a szülők irányába is. Pedig bosszankodhatna, amikor a felnőttek belekotyognak a műsorba, vagy a látogatása idejére még a televíziót sem kapcsolják ki.

Máskor meg a hasát fogja a nevetéstől: – Pár éve az egyik tévéstáb elkísért egy családhoz. A nagypapa nagyon szeretett volna szerepelni a műsorban, ezért a gyerekek produkciója után ő is lehetőséget kapott. No, véletlenül sem egy Mikulásdalra, hanem a kedvenc mulatós nótájára zendített rá. Fontos, hogy mindig megőrizzük a tekintélyünket – még akkor is, ha a behavazott terasz felől betoppanva döbbenünk rá, hogy a szobában szörnyen csúszik a parketta…

Nem csak az érkezés – most hagyjuk a kéményen keresztül való landolás nehézségeit –, de olykor a távozás sem egyszerű. Képzeljük magunkat az egyszeri Mikulás helyébe, akit egy panelház kilencedik emeletére repítettek a rénszarvasai. A szertartás végeztével búcsúzni kezdett: mennie kell, még sok háznál várják. Vállára kapta a puttonyát, a gyerekek pedig kinyitották neki az ablakot: Jó utat, Mikulás…