Példamutatók: Már nem kell nyugtató

Az előzetes telefonáláskor is feltűnt, hogy a román határ mentén található, Békés megyei falu vezetője ki nem ejtené a száján a közmunkás megnevezést, helyette szándékosan dolgozót használ. Aztán amikor megérkeztem Dombegyházra, nem találtam a helyén a polgármestert. Mint kiderült, nem szeret a hivatalban üldögélni, állandóan a terepet járja.

– Amikor megszűnt a mezőhegyesi kombinát kihelyezett kerülete, tömegesen lettek munkanélküliek a dombegyháziak. Jelentős volt a háztáji gazdálkodás is, mára nyomaiban sem lelhető fel – közli Varga Lajos, a település ismételten megválasztott polgármestere, aki 26 évig állatorvosként állt a lakosság szolgálatában, és ebből a minőségéből most sem tud teljesen kibújni. – Fontosnak tartom az itteniek egészségét, nem mindegy, milyen hús vagy zöldség kerül az asztalra. Ha valaki képes az önellátásra, rengeteg pénzt megspórolhat. Ezért is határoztam el a háztáji gazdálkodás felélesztését.

Ami sikertörténet lett. Sokan művelik a portájukat, óljaik újból megtelnek jószággal. Egymásnak is példát mutatnak, ha valaki dolgozik, szégyen a szomszédjának tétlenségben üldögélnie. Megint lett céljuk az embereknek, többen sutba dobhatták a stresszoldókat, pedig előtte marokszámra ették. Varga Lajos tanulmányt írt a Tartsd és vágd! elnevezésű mintaprojektről, amelyet a szakminisztérium lelkesen fogadott, országosan érdemesnek tart bevezetni.

– Már a tervezéskor arra törekedtünk, hogy olyan haszonállatokkal foglalkozzanak a programban részt vevők, amelyek bírják az extenzív (külterjes) és félextenzív tartást. Választásunk a dán sertésre esett. Családonként tíz-húsz malacot helyeztünk ki hizlalásra. Volt némi kockázat benne, de saját magam vállaltam értük kezességet. Végül nagyon jó eredmény született, darabonként 3400–3600 forint tiszta haszon lett a hízókon. Beszélgetés közben a falut járjuk. Betérünk a modern könyvtárba. Kevés kistelepülés büszkélkedhet ekkora bibliotékával, ráadásul itt élet is van. A számítógépező gyerekekről eszébe jut a polgármesternek, hogy a felnőttek is tanulnak Dombegyházon. A Start közmunkaprogramban száznál többen vesznek részt. Képzéseket szerveznek nekik, fővárosi bizottság előtt teszik le az OKJ-s vizsgákat. Mezőgazdasági munkások és állatgondozók lesznek.

– Jó napot, Doki! – köszön valaki a polgármesternek. Akármerre járunk, mindenhol barátsággal fogadják. És hogy a becenevén szólítják, az is a megbecsülés jele. Most jön a meglepetés: konditerembe megyünk. Őszintén szólva, faluban nem láttam még ilyet – nekik ez is van, civil pályázati pénzből alakították ki. Helyben gyúrhatnak a srácok, remek lehetőségnek tartják.

Legjobban a polgármesteri hivatal udvarán elém táruló látványon csodálkozom. A valamikori határőrség melléképületeiben sertéseket, bocsánat, nagy testű lapajokat nevelnek, óriásnyulakat szaporítanak, és nemsokára galambok is turbékolnak itt. Biztosan nem sok településen látni hasonlót! Egy külső telephelyen mangalicákat hizlalnak.

Az önkormányzat több mint tíz hektár földjén megtermelik a szükséges takarmánymennyiséget, amelyet a szépszámú állatállomány tüntet el a gyomrában. Munkagépeiket – például egy multifunkcionális traktort – pályázati forrásból vették.

Tovább nézelődünk. Az üresen álló bérlakás udvarában őshonos magyar szárnyasok, tyúkok, gyöngyösök, kacsák hada koncertezik. Az épületben két keltetőgép áll, teljesen automatizált. Varga Lajos meséli, hogy idén beneveznek az internetes kappanárverésre, amelyet online tartanak és ahol a kuvaiti sejk is vásárolt már. Drága a herélt kakas húsa, akár 300 eurót (több mint 90 ezer forint) is adnak egy madárért. Viccelődünk: ez is kitörési pont lehet a falunak! Aztán komolyabb frontot nyitunk a konyhában, ahol majd’ ötszáz adagot főznek helyi alapanyagból, merthogy zöldségtermesztéssel is foglalkoznak a közmunkaprogram égisze alatt. Mindemellett sikerült felvirágoztatni a konzervüzemet, minden termék igazi „dombikum”.

Ezzel azonban még nincs vége, sürgősen kellene vágópont meg piac. Ahogy megismertem a helyiek elszántságát, ezek is hamarosan megvalósulnak.

– Egyfelé húz mindenki – vélekedik Száldobágyi Sándor, a főiskolát végzett fiatal állattenyésztési brigádvezető. – Öröm látni, hogy közösséget alkotnak a közmunkások. Vannak már köztük, akik megteremtették a saját gazdaudvarukat.

Viszik haza aaz itt megszerzett tudást.