Tiszavirág az űrben

Igaz, hogy eleve sem tervezték túl hosszú életűnek: egy héten keresztül kellett volna dolgoznia a nyelvpróbáló nevű Csurjumov–Geraszimenko üstökösön. De egy üstökös nyakon csípése gyorsabban nem ment volna. Egyrészt, mert messze van: amikor a Philaét szállító Rosetta szonda a leszálláshoz szükséges közelségbe ért, Csuri (ahogyan a csillagászok becézik) 510 millió kilométerre volt a Földtől. Ez akkora távolság, hogy a szonda rádióüzenetei félórát utaztak hozzánk. Ekkora távot egyenes vonalban sem lehet gyorsan megtenni.

Ám a Rosetta–Philae páros ennél sokkal többet utazott, csaknem 6,4 milliárd kilométert. Azért ennyit, mert hagyományos módon, hajtóművel nem lehet olyan sebességre gyorsítani egy tárgyat, amellyel sikeresen rá tud repülni egy üstökösre: a kométa óránként 55 ezer kilométeres sebességgel röpül az űrben. Ezt a sebességet az űrszonda úgy tudta elérni, hogy az évek során háromszor megkerülte a Napot, amelynek a gravitációs ereje a kívánt sebességre pörgette. Nos, e hosszú utazás után, miután a földi irányítók összelőtték a szonda sebességét az üstökösével, a körülbelül négy mosógépnyi méretű Philae levált a Rosettáról, s hétórányi „szabadesés” után elérte az üstökös felszínét a tervezett helyen – majd kétszer is visszapattant. Harmadszorra sikerült lehorgonyoznia magát, ám ez olyan szerencsétlen helyen történt, ahol nem éri elég napfény, a napelemek nem töltik fel az energiacelláit: a harmadik napon a Philae elaludt. De csak miután kiderítette: Csuri légkörében szerves anyag is található. Számítások szerint legkorábban 2 hónap múlva juthat újra napenergiához. A program forintban számolva 400 milliárdba került.