Kinek ennyire sürgős? - Vélemények az útdíj-rendszer átszabásáról

„Az ÖMV-kutak februárig nem forgalmaznak megyei matricát.” A budapesti BAH-csomópontnál lévő benzinkút bejáratánál olvasom az idézett feliratot. Az útdíjjal kapcsolatos tapasztalatok begyűjtése céljából indulok vidékre a fotós kollégával, ide beszéltük meg a találkozót. S amíg rá várok, van időm a pultnál tevékenykedő hölggyel is szót váltani:

– Kezdetben nagy volt a roham – tájékoztat szigorúan név nélkül –, amióta viszont kitettük az információt az ajtóra, tudomásul veszik a vásárlók, hogy nálunk még nem lehet kapni.

A miértre – miért csak februártól forgalmazzák a terméket? – nem tud választ adni a hölgy, hívom hát a cég honlapján található, kapcsolattartóként megjelölt illető számát, ő azonban nem veszi fel a telefonját. Tekintsük ezt is egyfajta válasznak.

Közben a kollégámnak is sikerült kiszabadulnia az ónos eső által teremtett fogságból, induljunk hát útnak nyugat felé. Sokáig nem kell autóznunk a tapasztalatgyűjtésérdekében, az elektronikus kijelzőtábla az M1– M7-es autópálya közös szakaszán már Budaörsnél a fizetési kötelezettségre figyelmeztet.

Na, igen, Budaörs… Polgármestere, Wittinghoff Tamás bizonyára ismeri a közmondást: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Az útdíj január 1-jei bevezetését követő néhány nap múltával közleményt adott ki arról, hogy a város nem fizeti tovább az érintett szakasz világításának számláját. Ezt ugyanis eddig, ha úgy tetszik, szívességből tette meg, mint ahogy a vállalkozók által épített csomópontok, elkerülő utak költségeibe sem kellett volna beszállnia, majd az ingyenes átadással az ország közös vagyonát gyarapítania.

De ha már megtette a város, ezért vezetői elvárták volna, hogy az érintett szakasz ne legyen fizetős. Nem azért, mert polgárainak nagy része ne tudna évente ötezer forintot kipengetni a használatáért. Sokkal inkább a belső utak idegenek általi használatának, és így a zsúfoltságnak az elkerülése érdekében.

S persze maga a város önkormányzata is ki tudná fizetni azt a néhány millió forintos villanyszámlát, ha tagjai nem hergelődtek volna fel a kormánydöntésen – elvégre Budaörs az ország egyik, ha nem a leggazdagabb települése. De hogy mekkora összegről van is szó, arról különböző számok keringenek a világhálón, az 1,8 millió forinttól kezdve egészen a 7 millióig. Az összeg pontosítása érdekében többször is telefonáltam az önkormányzatnak, de mindig csak a visszahívás ígéretéig jutottam el. Hiába, na, civil kurázsiból már nagyon jól áll a város, a tájékoztatásban még nekik is van hová fejlődniük…

Közben megérkeztünk a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató ügyfélszolgálatának budaörsi irodájába. Tekintettel a jegyvásárlási rohamra, a bejárat mellé lakókocsit telepítettek, ám ebben most, néhány nappal a bevezetést követően elenyésző a forgalom. Lent, az irodában viszont folyamatos a jövés-menés.

– Nem igazán értem a rendszert – osztja meg érkezésének okát egy fiatalember. – A feleségem ráhajtott az M0-sra, de nem tudja, hogy fizetős szakaszra-e vagy sem.

– Ezt igyekszik most kideríteni?

– Nem tudja pontosan, hogy hol járt, ezért inkább megveszem a megyei matricát.

Befizetné az 1470 forintos kezelési költséget is, ám az eszmecserénkbe bekapcsolódó, biztonsági szolgálatot ellátó hölgy erről igyekszik lebeszélni, mondván, ő úgy tudja, aki január 15-ig megveszi a matricát, annak ezt nem kell megtennie. Ha mégis, akkor arról majd értesítik.

– Jól jártam az új rendszerrel – állapítja meg Fried Lajos, aki a közeli városrészben, a budapesti Őrmezőn lakik. – Eddig teljes éves matricát kellett vennem, most elég megyeit.

A férfi vállalkozó, ügyfelei pedig Pest megyében laknak, járművével nem kell átlépnie a határt.

– És most akarja megvenni? – firtatom érkezésének okát.

– Megvettem már, de kiderült, hogy hiába 3,5 tonnánál kisebb az autóm összsúlya, az eggyel magasabb fizetési kategóriába, a D2-be soroltak. Ennek pedig 10 ezer forint a díja. Ezért szeretném most kicserélni a matricát.

A férfi ugyan néha leutazik a Balatonra is, de ez is csak négy megyei matrica, ezért még így is jobban jár: éves szinten több mint 10 ezer forintot takarít meg azáltal, hogy nem az egész országra szóló, 43 ezer forintos autópálya-matricára szorul. Egyedül azt sérelmezi, hogy a csupán néhány kilométeres Veszprém megyei autópálya-szakasz használatáért is külön matricát kell beszereznie.

Hasonló okokból egyébként a győriek is méltatlankodnak, tudom meg később a város egyik bevásárlóközpontjának parkolójában. Kiderült – számomra is csak most, pedig már számtalanszor végigautóztam az M1-es autópályán –, hogy van benne egy talán másfél kilométeres Fejér megyei szakasz, amely a használójának most ötezer forintot ér…

Győrbe az M19-es úton érünk. Ha nem kapom meg az útdíj átalakítása előtt két nappal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóközleményét, benne térképpel, akkor eszembe sem jutott volna, hogy fizetős szakaszon járunk – eligazító tábla ugyanis sehol. Igaz, a döntéshozók arra már az első napokban felhívták a figyelmet, hogy a táblák hiánya nem mentesít a díjfizetési kötelezettség alól.

A hír az új tarifarendszerről egyébként is csupán három héttel a bevezetése előtt látott napvilágot. Az elképzelés folyamatosan finomodott, kezdetben csupán a gyorsforgalmi utak fizetőssé tételéről szóló tervek borzolták a kedélyeket, rá néhány napra már a megyei matricák bevezetésének a híre is napvilágot látott.

Ménfőcsanak felé vesszük az irányt. A falu valamikor önálló közigazgatású volt, de már hosszú évtizedek óta a megyeszékhely része. Azért éppen ide tartunk, mert a városvezető Borkai Zsolt is felhívta az országos döntéshozók figyelmét az itt lakókat ért hátrányra: az elkerülő utak fizetőssé tétele pluszkiadásként érinti őket. A város központjába a 83-as úton ugyan továbbra is ingyenesen be lehet jutni, ám a bevásárlóközpontokba az elkerülő utakon csak akkor, ha fizetnek érte.

– Engem kifejezetten hátrányosan érintett a döntés – teszi közzé készséggel a véleményét (de a nevét nem) egy villanyszerelő férfi Ménfőcsanak egyik mellékutcájában –, a lányom ugyanis Győrszentivánban lakik, őt pedig csak a város központja felé kerülve tudom most már meglátogatni. Vagy veszek egy matricát…

– És vesz? – kérdezek rá.

– Kénytelen leszek.

Akkor tehát Győrszentiván. A szintén Győrhöz tartozó városrészben két férfi mellett szállok ki a kocsiból. Némileg gyanakodva fogadják kérdésemet, ám lassan csak megosztják a véleményüket:

– A megyében szoktunk közlekedni, így mi jól jártunk az intézkedéssel – teszi egyértelművé Komjáti István. – De azt meg kell mondanom, hogy az útdíj bevezetésének módja dilettáns munka volt.

– Én is megvettem a megyei matricát, de rossz rendszámot írattam rá – veszi át a szót a beszélgetőtársa, a kapuvári Szabó László. – Amikor vissza akartam cserélni,  felszólítottak, írjak levelet. Most mondja meg, ekkora bürokráciát! Inkább vettem egy másik matricát.

Csorna felé indulunk tovább. A városon a 85-ös főút hírhedten zsúfolt szakasza vezet át. Az elkerülő szakasz átadását az év végéig ígérik, itt tehát még nem lehet szó fizetős útpályáról. Nem úgy az Enesét elkerülő, összesen hét kilométeres szakaszon.

– Bennünket igazából nem érint a döntés, mert azzal nem vagyunk előbbre, ha rámegyünk az M85-ösre – tájékoztat a hivatalába a kedvünkért visszatérő faluvezető, Mesterházy József. – Aki pedig Győrből Sopron felé tart, az úgyis megveszi a megyei matricát, ezért sem érzékelünk tehát nagyobb átmenő forgalmat, mint a bevezetést megelőzően.

Akkor tehát itt minden rendben, állnék is föl, de a polgármesternek van még egy idevágó gondolata:

– Az a baj, hogy kezd kaotikussá válni az útdíjfizetési rendszer. Hallom, hogy a reptér környékén néhány száz méter fizetős. Békén kéne hagyni az ilyesmivel az embereket. Lenne úgy, mint Svájcban, 10-12 ezer forintnak megfelelő frankot minden autós fizet az úthasználatért, és mehet Isten hírével bármerre.

Mi Isten hírével a győri bevásárlóközpont parkolóját vesszük célba, véleményt gyűjteni. Útközben pedig végre találkozunk a díjfizetési kötelezettségre felhívó táblákat kihelyező alkalmazottakkal is. Éppen az M19-esen végeztek a munkájukkal.

– Nehogy már ne tudja valaki kifizetni egy matricáért napi egy kifli árát! – szegezi nekem a győrszemerei Edvy Antal. – Nyugdíjas vagyok, 73 éves, de megvettem, pedig az sem biztos, hogy szükségem lesz rá. Ez természetes, ha egyszer ezt kérik tőlünk.

– Piszokság! – dühöng a lányával érkező Pápay Istvánné. – Ádám fiam az ipari parkban dolgozik, csak autóval tudja megközelíteni, kilométerenként 9 forint térítési díjat kap, a többit saját zsebből kell állnia. És akkor erre jön még ez az ötezer forint is. Piszokság, mondom.

– Én jobban jártam – osztja meg a véleményét Jenei Gabriella. – Pestre járok dolgozni, négy megyén át. Ez 20 ezer forint. Korábban 43 ezret kellett fizetnem. Azt megértem, hogy aki csak ide, a bevásárlóközpontba jár, annak nem tetszik. Na de minden pénzbe kerül.

A győri vélemények tehát megoszlanak – ellentétben a dunavecseiekkel. A falu Bács-Kiskun megyében található, nagyjából Dunaújvárossal szemben. A két települést híd köti össze, rajta a fizetőssé tett M8-as autóút.

S mivel a megyehatár a közepén fut, a szakasz használatáért egyből két matricát is venniük kell a környéken élő falvak lakóinak.

– Boldogok voltunk, amikor megépült a híd – néz ki a kocsijából érdeklődésemre Kiss Zoltán nyugdíjas –, de most annál dühösebbek vagyunk. Dunaújvárosba járunk át orvoshoz, ezért fizessünk most plusz 10 ezer forintot. Felháborító!

– Tüntetni fogunk ellene! – avat be Mezei Pál. A fiatalember délelőtt fodrásznál járt, információja onnan származik. De hogy mikor vonulnak az utcára, azt már nem tudja.

– Minek fizetjük a súlyadót, ha most ezt is bevezetik? – kérdezi Dima Attila az egyik üzletben. – Vagy talán kerüljünk Dunaföldvár felé, ha Dunaújvárosba akarunk menni? Az kétszer húsz kilométer pluszban. Szóval, nem értek egyet a döntéssel.

– Gyakran járok Romániába – néz ki a kocsijából Csanyik Balázs. – Ott van egyhetes, egy hónapos meg egyéves matrica. Aki használja az autóját, az kifizeti, azt’ jó napot. Hát nem egyszerűbb, mint bohóckodni ezzel a megyei matricával?

Dunavecse első embere, Vörös Sándor polgármester megerősíti a falu lakóitól kapott információkat:

– A híd átadása óta a kórház, a munkahely, az iskola, a vásárlás, a szórakozási lehetőség, mind-mind Dunaújvároshoz kapcsol bennünket. De nemcsak bennünket, hanem a környező településeket, Szalkszentmártont, Tasst, Dunaegyházát, Apostagot, Soltot, Újsoltot, és még sorolhatnám. Éppen ezért méltánytalannak tartjuk, hogy most tízezer forintért juthassunk mindehhez. Ez indokolatlanul nagy költség.

– Mit tudnak tenni ellene?

– Felvettük a kapcsolatot az országgyűlési képviselőnkkel, s levelet írtunk az államtitkárnak. És várjuk a kedvező választ.