Vasárnapi tisztaság - A nem is oly régmúlt idők tisztálkodási szokásairól

AZ ÖLTÖNY ELTAKARTA
Egy kád illatos, habos vízben elnyújtózva nem is gyanítjuk, hogy mekkora luxusban van részünk. Alig pár évtizeddel ezelőtt még milliók hordták a kútról a vizet, cselédlányok baktattak kannákkal a kezükben a városi bérházak lépcsőin, hogy mosakodásra alkalmas víz legyen az otthonokban.

„A tisztaság az első erények egyike” – írta egy 1854-ben megjelent illemtankönyv. A mondat igazságtartalmát valószínűleg már akkor sem cáfolta senki, de a vízhez való hozzájutás hiánya megakadályozta, hogy a társadalom jelentős része eleget tegyen e kívánalomnak.

– Ma már el sem tudjuk képzelni, mennyire kellett takarékoskodni a vízzel: reggel kis hideg vizes mosdásra, majd fésülködésre, de este is csak az arc, nyak, hónalj mosására meg szájöblítésre került sor. Az egész testet hetente egyszer mosták meg – avat be a nem is oly régmúlt idők tisztálkodási szokásaiba Fónagy Zoltán történész.

A tisztasággal kapcsolatos illemszabályok akkoriban a nőknél csupán a ruhával nem fedett részek, az arc, a köröm és a haj, illetve a férfiaknál a szakáll és a bajusz ápoltságát követelték meg. Az eltakart test, így az altest tisztaságáról nemigen szóltak. A gallérokat és a mandzsettákat buzgón cserélték a tisztes polgárok az ingeiken, mert a kosz messziről virított, de hogy hányszor izzadtak bele, az már kevésbé volt látható. Az öltöny úgyis eltakarta, amit sokáig hordtak tisztítatlanul.

– A városi-polgári társadalomban a vízvezeték-hálózat kiépítésével csak a XX. század elején kezdődött a higiénés kultúra fejlődése. 1890-re a fővárosi házak hetven százalékába bevezették a vizet, az 1912-ben elkészült nagy debreceni bérház, a középosztálynak szánt Püspöki Palota 52 lakásának mindegyikében volt már fürdőszoba és angol vécé. Ezekben szénfűtésű fürdőkályha szolgáltatta a meleg vizet – mondja a történész. A fürdőszobák azonban még sokáig inkább státusszimbólumként szolgáltak, csak lassan váltak rendszeresen használt helyiséggé.

LAVÓRBAN, VÁLYÚBAN
A vidék csaknem százéves lemaradásba került az infrastruktúra területén, hiszen számos faluban csupán a múlt század '70- es, '80-as éveiben vezették be a vizet a házakba.

– A parasztság számára a tisztálkodás sokkal fontosabb volt a nyári időszakban, hiszen akkor állandóan a földeken dolgoztak. Arcot és kezet mindennap mostak, de az ivóvízzel szűken bántak. Egy-egy korsóval vittek magukkal egész napra a mezőre, sokszor csak kiöblítették a szájukat néhány korttyal, majd a tenyerükbe köpték a vizet, és azzal mosták le az arcukat, hogy felfrissüljenek a forró napon. Az pedig szinte ünnepszámba ment, hogy télen lecsutakolják az egész testüket. Kútról hozni a vizet, fazékban melegíteni – ez mind sok pluszmunkát jelentett a mindennapi teendők mellett, ráadásul több tüzelőt kellett volna használniuk. A vasárnapi tisztaság volt a fontos, amikor templomba mentek – mondja Fónagy Zoltán.

Még sokaknak élnek emlékei ebből az időből.

– A szüleim a '90-es években haltak meg, s úgy élték le az életüket, hogy a házban nem volt vezetékes víz – mondja a 65 éves Katalin nyugdíjas pedagógus, aki egy kis Vas megyei faluban nőtt föl. – Minden este megmosták az arcukat, nyakukat és a lábukat, hiszen a sok munkában az lett a legpiszkosabb. Az egész testre csak szombatonként került sor, lavórban a konyha közepén, de nyaranta sokszor a vályúban vagy a kútnál tisztálkodtak. A '80-as években alakítottak át egy kis kamrát fürdőszobává, de maradt a lavór, melléje állították be a palackos gáztűzhelyt, hogy télen picit be lehessen fűteni. Nem tudom, hogy csinálták: soha nem láttam, hogy piszkosak lettek volna, izzadságszagot sem éreztem a szüleimen. Pedig a szappanon kívül más „kozmetikumot” nem ismertek egész életükben – mondja az egykori tanár.

A LÓ MÁSIK OLDALA
A tisztasággal kapcsolatos elvárások az idő múlásával jelentősen megváltoztak, ami egyrészt a tisztálkodószerek térhódításának, másrészt a természettudományos kutatásoknak köszönhető. A mikroszkopikus kórokozók felfedezése „higiéniai forradalmat” indított el, hiszen kiderült, hogy a fertőző betegségek összefüggésben állnak a tisztasággal. A testápolás a civilizációs színvonal egyik fő mércéjévé vált. A kampányok fő címzettjei a háziasszonyok voltak: elsősorban tőlük várták, hogy a család egészségi és tisztasági viszonyaiban érvényesítsék az új normákat.

Ám sokak szerint napjainkban átestünk a ló túlsó oldalára: a legkülönfélébb szappanok, samponok, balzsamok és más illatos szerek dömpingjével találkozunk nap mint nap. Angol kutatók a túlzásba vitt mosakodást teszik felelőssé a mind gyakrabban előforduló allergiás és ekcémás tünetekért. S akkor még nem is beszéltünk a kényszerbetegséget jelentő tisztaságmániáról: egyes becslések szerint a lakosság két százaléka szenved ettől.

A szolid ápoltságtól túl gyorsan jutottunk el a végletekig – de talán még visszatalálhatunk a normális mederbe.