Micimackó

Lassan peregnek a várakozás türelmetlen percei a zsúfolt orvosi rendelőben. A dobhártyákon szinte dobol a csönd, csak egy-egy diszkrét köhintés tör utat magának az influenza gyötörte légutakból. Ülünk a padokon, s mintha kötelező lenne, többen maguk elé bámulva nyomkodják telefonjaikat.

Ország-világ(he)2015. 02. 19. csütörtök2015. 02. 19.
Micimackó

Pillanatnyi érdeklődést csak az ajtón belépő idősebb úr kelt. Szép jó estét kívánva köszön, leveszi a vastag szövetkabátját, a sapkáját, majd a ruhakupacot akkurátusan az ölébe simítva, elfoglalja a helyét az egyik sarokban. Fészkelődik, mocorog, keresi a tekinteteket, látszik, beszélgetne, de pillantás nem akad az övébe. Újságért nyúl. Percekig csupán a papír zizegése hallatszik, amikor egyszerre halk suttogás töri meg a csöndet:

– Micimackó, vedd fel, kérlek, beszélnünk kell!

A neszre egyemberként kapják fel a fejüket a várakozók. A cingár női hang hamarosan újra megszólal valahonnan a mélyből:

– Micimackó, vedd fel, kérlek, beszélnünk kell!

Némán rázkódnak a vállak, mosolyra húzódnak az ajkak. Amikor harmadszor is, immár több decibellel hangosabban megzendül a virgonc csengőhang, az idős úr zavartan mocorogni kezd. A váróterem népe már nem is igyekszik a markába rejteni a vihogást. Az öreg sietősen kutakodik a zsebeiben, míg végre előbányássza a zajforrást, az özönvíz előtti mobiltelefont.

– Itt vagyok, anyukám. Hogyhogy hol? A rendelőben. Dehogy a Betérőben! Oda épp csak beugrottam. Tudod, anyukám: kis mértékben orvosság…

Az öregúr bocsánatkérően pillant körbe, azután gondosan visszacsúsztatja a telefont a tokjába. És ekkor vulkánként tör ki a féktelen röhögés.

Gyógyulunk.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek