Olvasói vélemények elvándorlásról és kötődésről

Járvás Sándor, Dunaújváros: A február 6-i Szabad Föld 7. oldalán olvastam a Legyen hová hazajönni! című írást, mely nagyon tetszett, de ugyanakkor elszomorított. Lenyűgözött Iffy László szülész-nőgyógyász professzor úr élete, aki 1956-ban a kilátástalanság miatt hagyta el a hazáját és vitte magával a fejében értékes tudományát. Miközben kereste új hazáját, több „állomáson” megállva bizonyította, hogy amit megtanult, azt tovább is tudja adni. Tudományos nemzedékeket nevelt ki, olyan eljárásokat honosított és követelt meg az általa vezetett intézményekben, mint hazánkban és Ausztriában százötven éve elhunyt nagy elődje, Semmelweis Ignác. Így hálálta meg befogadó hazájának és népének törődését, türelmét. Számunkra csak az a tragikus ebben, hogy az alapok lerakása után nem szülőhazája és népe javára kamatoztatta a megszerzett tudást, hanem kényszerűen „exportálta” az országból. Most talán „importálhatjuk” ezt a gazdag életművet, mert Iffy professzor számára – aki csaknem hatvan évet töltött külföldön – mindennél fontosabb a csodálatos érzés: a hazaszeretet. Megható, ahogyan a professzor úr négy ország polgáraként ma is ezer szállal kötődik Magyarországhoz, ahová mindig öröm hazajönnie. Úgy gondolom, van mit tanulni tőle azoknak is, akik mostanában hagyják el szülőhazájukat a jobb élet reményében.

Juhász János, Bekecs: Sok fiatal megy manapság külföldre dolgozni, sajnos sokan ott is maradnak. Amikor az 1970-es éveket írtuk, nyugatra még nem lehetett olyan könnyen utazni. Én válogatott futóatlétaként jutottam el oda, és ezért sokan irigyeltek. Volt, aki azt mondta, ha ő egyszer kijutna, vissza se jönne többé. Én bárhol jártam, jól elvoltam egy hétig, de utána a honvágy kezdett a hatalmába keríteni, s a hazautazás időpontját már igencsak vártam. Nekem soha nem járt a gondolatomban, hogy ott maradjak egy idegen országban – és így voltak ezzel a versenyzőtársaim is. Visszajöttünk valamennyien, mert képtelenek lettünk volna más országban élni. Soha nem feledtük a Szózat sorait: „Hazádnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar; / Bölcsőd az s majdan sírod is, / Mely ápol s eltakar.”