'Higgyétek el, különös dolgok történnek itt' - Csoda kell a hívőnek?

Nagyjából száz kilométerre találjuk a magyar határtól a túlnyomó részében magyarok lakta Szilágynagyfalut (románul Nuşfalău), közvetlenül Szilágysomlyó mellett, a Berettyó partján. Szép, tiszta, rendezett község, közepén egy nagy kastéllyal és egy impozáns református templommal. A lakók nagy többsége is református, a katolikusok alig vannak százan. De őket az első hétvégék mindig fent találják a Szóvár-hegyen. Mi is oda igyekszünk. Az egykor szebb napokat látott kisváros, Margitta felől jövünk, és gyönyörködünk a tájban. A falvakban sajnos nemigen lehet, a magyarok lakta Szilágyzovány kivételével mind eléggé lehangoló. A táj viszont barátságos. A domboldalakon mindenütt szőlők meg pincesorok. Szilágynagyfalunál egy nagy kanyar után hirtelen emberekkel tele hegyoldal tűnik fel, hosszú sorokban kígyóznak a tetőn álló hatalmas kereszt felé.

Somlyó felől érkezve azonban nem látszik a hegy, de egy magyar és román nyelvű tábla útbaigazítja az embert. Széles völgyben jól karbantartott, murvával felszórt földút kanyarog, idősebb asszonyokból álló háromfős csoportot érünk utol. Mindegyiküknél nagy szatyor, s láthatóan fáradtak már, de nem ülnek be az autónkba. Pedig Szilágysomlyón túlról, Varsolcról jönnek, gyalog. Rég jártak itt, valamikor novemberben, s egy kicsit vezeklésképpen is gyalogolnak az eltékozolt hónapokért.

A távolabb élők persze kocsival, autóbusszal érkeztek. (Például a nyíregyházi Antal Barnabás is, akit nemrég mutattunk be a Szabad Földben mint az ország talán egyetlen templomba járó hajléktalanját.) A hegy derekán tágas, frissen kialakított parkoló, román, magyar, szlovák rendszámú kocsik sorakoznak egymás mellett. Mi egy Hunyad megyei személyautó mellé állunk, a kocsi vezetője román, de egész tűrhetően beszél magyarul. Azt mondja, Balázsfalváról hozott görög katolikus románokat, akiket nagyon bánt az, hogy az ortodoxok ellenségnek tekintik őket. Itt viszont nincs ellenségeskedés, csak szeretet, és az se baj, hogy románok.

A szőlővel és mindenféle gyümölcsfákkal teleültetett dombok közül kimagasló hegyoldalban volt szőlője egy helybéli születésű asszonynak, Bara Madarász Évának is, aki 1987-ben részesült „égi kegyelemben” Csíksomlyón. Attól kezdve a korábban Nagyváradon, majd külföldön is sikeres varró-szabó műhelyt vezető asszony küldetésének tekintette a különböző felekezetűek és nemzetiségűek lelki egységének megteremtését, ápolását. Rendszeresen voltak látomásai, amelyek során Máriával találkozott. Aztán közvetítette is az üzeneteit, azok megszövegezésében, a hívekhez való eljuttatásában az érsemjéni, később szilágynagyfalui plébános, Csilik János játszott főszerepet. Az egyik ilyen látomásban szerzett tudomást a hegy gyógyító erejéről is, és a hely lassacskán igazi zarándokhellyé vált. A látnoknő közben meghalt, helyét egy másik helybéli nő, Vad Ilona vette át, amit 2000-ben történt csodás gyógyulása és az alapító látnok 2010-es halála utáni „megjelenése” és „kijelentése” is megerősített.

Az évek során egyre több szakrális építmény, a zarándokokat kiszolgáló épület létesült itt. A Szentháromság- hegyre átkeresztelt Szóvár-hegyen 2000-ben állította fel Bara Madarász Éva az Egység Keresztjét. A zarándokok rendelkezésére áll az Irgalmas Jézus és Szűz Mária kápolnája, a Két Szent Szív Háza, a keresztút és a rózsafüzérút. A területen kapott helyet a látnoknő és édesanyja síremléke is, 2012. január 1-jén pedig megszentelték azt a kutat, amelynek létrejöttét a jelenlegi látnok asszony szerint a Szűzanya már évekkel ezelőtt bejelentette. A forrás köré egy tekintélyes méretű körépületet létesítettek, ahol ma már kéttucatnyi csapból folyik a víz. S nem is akármilyen víz, a zarándokok állítják, csodára képes.

A parkolóból a déli mise helyszíne, egy ideiglenesen felállított nagyméretű sátor felé tartva szóba elegyedünk egy kisebb társasággal. A hegy másik oldaláról, Kárásztelekről jöttek, együtt kapaszkodunk fel a kereszthez. A sátortemplom udvarán meglepő módon három görög katolikus pap is áldoztat – románul. A román egyházi hierarchiában kirekesztették őket. Papjaikat a negyvenes-ötvenes években a román állam súlyos börtönbüntetésre ítélte, javaikat az ortodox egyház kapta meg, templomaikban ma is azok pöffeszkednek. Itt viszont Éva asszony intelmeinek szellemében szabadon fogadhatják híveiket, akik ugyanolyan lelkesen vesznek részt a Csilik atya vezette misén, mint a magyar római katolikusok.

Gyönyörű napsütésben araszolunk fölfelé. A kárásztelki Kovács Jolán azt mondja, itt mindig jó idő fogadja az embert.

– A múltkor is otthonról csikorgó hidegben indultunk, s itt is bokán felül ért a hó, de mihelyt elindultunk a kereszthez, talpunk alatt sárga lett a hó, s azonnal elolvadt, hogy ne fázzon a lábunk – mondja mély meggyőződéssel.

A mögöttünk ballagó sofőrjük, Ponta Ödön hisz is meg nem is a hasonló jelenségekben. De a velük együtt jövő Balla Katalin hevesen bólogat.

– Én nem is tudom, mi volna velem az itteni forrásvíz nélkül – mutatja a kezében szorongatott félliteres palackot. – Évekkel ezelőtt volt egy súlyos műtétem, ami után epilepsziás rohamok kezdtek gyötörni. De most, amikor érzem, hogy közeledik a roham, megiszok egy kupaknyi itteni vizet, s elhal a roham.

A csodás gyógyulások egyáltalán nem ritkák itt, az internetre feltett videók sokaságában vallanak erről az érintettek. Az egyikben például arról mesél egy szabolcsi, Ajakon élő kislány, hogy a teste tele volt sebekkel, az orvosok nem tudtak rajta segíteni. Egyszer aztán innen vittek neki vizet, abban fürdött tetőtől talpig, és hamarosan letisztult a bőre. Egy másik, Zilah melletti nő akkor gyógyult meg, amikor a Mária-oltár előtt imádkozott. Egy csodatévő fatönköt rejt az oltár, amit senki se felejt el megérinteni, amikor elmond egy fohászt, s távozik. A kis kápolna falán amúgy ez a felirat szerepel: Ezen a szent helyen Szűz Mária a következőket mondta: „Én minden megátalkodott bűnösnek, minden vallásúnak és nemzetiségűnek segítő édesanyja vagyok.”

Talán ezért is jönnek ide mind nagyobb számban magyar, román, ruszin, szlovák hívők, de láttak itt már lengyelt meg horvátot is. A szertartás magyar és román nyelven folyik. A misét celebráló lelkész, Csilik atya egészen szuggesztív ember. És végtelenül kedves, jó humorú. Most például azzal kezdi, hogy van egy jó híre: ma a Jóisten állja a fűtésszámlát. Kint ugyanis ragyog a nap, nincs szükség fűtésre. Később aztán komolyabbra vált, a szeretet és a megbocsátás köré építi a prédikációját, amelyet időről időre énekek szakítanak meg. Az emelvényen a közösség zenekara játszik, de hangjukat el-elnyomja a hívek román és magyar nyelvű éneke.

Bent lassan párával telik meg a sátor, kint viszont ragyogóan tiszta az idő, a lángossütő melletti padon egy kislány és egy középkorú nő beszélget. Nagymama és az unokája. Nagyváradiak, de a nő Németországban él, s nem volt Váradon már három éve. Karácsonykor aztán azt álmodja, hogy ő mint kisangyal a Körös jegén sikárkózik. Az anyja integet, várja a parton, de ő elkanyarodik, s eltűnik a fák között. Reggel arra ébred, hogy csurom víz a párnája, telesírta az éjjel. Még aznap kocsiba ül, a következő hajnal már otthon találja, Váradon. És pár nap múlva azt mondja neki az anyja, ő megy Nagyfaluba, megköszönni Máriának a csodát. Hogy meghallgatta az imáit, és hazajött a lánya.

– Ugyanezért vagyok itt én is – néz fel a kislány rajztáblájáról, aztán Frau Zirkelbach, született Ács Éva kézen fogja az unokáját, s visszamegy a sátorba, ahol javában tart még a mise Csilik atya vezetésével.

Nincs bent mindenki, a buszsofőrök egy része például a szlovákiai Dobóruszkáról zarándokokat hozó Sipos László járművében beszélget, cigarettázik. Hiszik is meg nem is a hegyen történt csodákat, a rangidős Sipos László azonban úgy véli, „valami igazságnak csak lennie kell benne, ha ennyien hiszik”. A többiek azonban csak ráncolják a homlokukat, míg a Tasnádról érkező Újvári Miklós le nem tromfolja őket.

– Én se vagyok valami nagy templomba járó, de higgyétek el, különös dolgok történnek itt. Nemrégen, december 6-án, Miklós-napkor is mit látunk a Szentháromság-hegy fölött a buszból? Egy óriási, felhők alkotta keresztet az égen! Jel volt ez, higgyétek el, égi jel, mutatta a zarándokoknak az utat, hogy el ne tévedjenek.

A nagyfalui „csodákat” a hivatalos egyház sem akarja elfogadni. A terület egyházi elöljárója, Böcskei László nagyváradi megyés püspök 2012-es állásfoglalásában kétségeit fejezte ki, illetve egyházmegyei vizsgálat szükségességét hangsúlyozta. Mint írta: „a Nagyfalu közelében és a Szentháromság-hegy névvel megjelölt helyen álló központ teljesen önkényesen létesült, és az ott végzett liturgikus cselekményekhez, valamint egy ott élő közösség kialakításához, illetve szervezett zarándoklatok vezetéséhez az Egyházmegyei Hatóság nem adta engedélyét… Csilik plébános úr azon meggyőződése, hogy a látnok üzenetet kap, és hogy ő ennek kiválasztott értelmezője, valamint továbbadója, még nem elegendő érv amellett, hogy ott valóban jelenés is történik, ahogyan az sem elegendő érv a jelenés mellett, hogy a hívek zarándoklatban keresik fel a helyet, ott imádkoznak, és a megtérés jeleit mutatják.” A hivatalos állásfoglalás befejezéséül pedig egy régi bölcsességet idézett, amely szerint a hívőnek nincs szüksége csodára, a kételkedőnek viszont bármennyi csoda sem elég.

A hegy látogatói azonban rendületlenül hiszik: Szilágynagyfalu előbb-utóbb hivatalosan is elfogadott zarándokhely lesz, ahol a hívő ember nap mint nap megélheti a csodát. Ha mást nem, a szeretet és az elfogadás csodáját.

BALOGH GÉZA
RIPORTJA
BALÁZS ATTILA
FELVÉTELEI