'Hüledeztünk, hogy néhány hét alatt mit műveltek a házaspárral az ügyvédek'

Kedves Ágnes!
Akármerre nézek, rengeteg válást látok magam körül. Kolléganőim, volt iskolatársaim, de saját rokonságom körében is lassan több lesz a felbontott házasság, mint a hosszabban tartó.
Legutóbb fiatal unokahúgom adta be a válókeresetet, s tudja, miért? Mert a férje minden szombaton focizni megy a haverjaival, és utána megisznak egy korsó sört. Még így is este hatra otthon van, tehát csak a délutánt fordította a saját szórakozására, amiből nem enged. Amikor ezt meghallottam, kicsúszott a számon: ezek nem normálisak! De most már inkább csak az bosszant, hogy még talán kibékülhettek volna, ha a szüleik nem tüzelik őket egymás ellen.
Másik rokonomnál, pontosabban a húgomnál pedig az ügyvédeik uszítják a válókat. Húgom és a férje 22 évi házasság után válnak. Mindkettőjükben szinte egyszerre született meg a felismerés: kiüresedett a kapcsolatuk, már nincs mondanivalójuk egymásnak. Nagylányuk külföldi egyetemen tanul. Tehát nincs akadálya, hogy a szülők új életet kezdjenek. Mindent szépen megbeszéltek. Jómódú emberek, van mit elosztani. Úgy határoztak, hogy minden ingatlant (nagy házat, szép nyaralót) eladnak, és a pénzt háromfelé osztják, csakúgy, mint az ingóságokat.
És ekkor léptek be az ügyvédek. Csak hüledeztünk, hogy néhány hét alatt mit műveltek a békében, jó viszonyban válni akaró emberpárral. Teljesen egymás ellen uszították őket, most már gyűlölködnek, ordítoznak. A sógoromat megvilágosította az ügyvédje, hogy két évtizeden át sokkal többet keresett, mint a felesége.
A húgomnak elmagyarázták, hogy a nyaraló telke kétharmadban volt az övé és csak egyharmad a férjéé. A pianínót még a dédi vette. Na, erre jött a válasz: az első Ladába beleadtak a férj szülei… És így tovább. Az ügyvédeken kívül beszálltak a közös barátok is a háborúba, ki egyik, ki a másik fél oldalán.
Hát tényleg nincs jó válás?
Üdvözlettel: Nelli

Kedves Nelli!
Dehogyis nincs. Már ha a válással kapcsolatban beszélhetünk egyáltalán pozitívumról, elvégre mégis csak kudarcot élnek át ilyenkor a felek. De ha már elindult a folyamat, bizonyosan lehet kulturáltan, felnőtt emberekhez méltóan lebonyolítani. Különösen akkor, ha az a bizonyos közös megegyezés valóban közös és mindkét fél óhajtja az elszakadást. Mint például az ön húga esetében. Itt normálisan kezdődött minden, csak aztán fajultak el a dolgok, külső hatásokra.
Mit is mondhatnék? Ha előzőleg szépen megegyeztek, minek kellettek ügyvédek? De még mindig lehet visszaút. Bár csak elméletben, hiszen talán túl messze mentek már egymás sértegetésében. Tanulságot inkább csak másoknak kínál ez az eset.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes