Falu van kiadó!

Rigács vasúti megállóhely, olvassuk, ahogy Megyerre érünk. Régi sérelem ez, harcolnak is, ha már a megálló közös, s náluk van, legalább kötőjellel kiírnák, a menetrendben feltüntetnék, Megyer-Rigács megállóhely. De nem csak a vonat, a döntés is lassú. A vasútra más panasz nincs, szorgosan jár, míg a ritka buszt meg az utat szidják, amely hozza is a magyar átlagot: keskeny, kátyús, repedezett.

Egy óriásfenyőnél parkolunk le, amely látszólag „csak fa”. Pannon Pontnak hívják, a fa alatt a húszassal kezdődő mobiltelefonoknál mindig van térerő. A falu kétutcányi, van a Fő és a Haraszti út, ha az ember nem áll le beszélgetni, tizenegy perc alatt bejárható. Templom nincs, de van azért harangtorony, és most épül még egy, oda harangot nem álmodtak, csak fedett teret, a házasodni akarók akár a harang helyén mondhatják ki az igent. Papjuk sincs, de kívánságra megoldják azt is, mint mindent errefelé. Próbálkozni muszáj. Itt meg próbálkoztak: lett az egyik pajtából közösségi tér, a másikból művelődési ház.

A falu polgármestere, Pajer Kristóf László véletlenül keveredett ide. Apósa kérte meg, nyírja le nála a füvet. Míg nyírt, nézelődött. Kedvére volt a hely, bár pusztult, romlott, látszott, így elnéptelenedik. Fel kell újítani az üres házakat és kiadni vendégnek, a vendéglátásé a jövő, kopogott be a faluvezetőkhöz. Nincs itt erre szükség, eddig is megvoltunk, majd elleszünk, csitították. Hanem Pajer makacs. Vett egy pusztuló házat, s kezdte újítani. Barátait, ismerőseit vette rá, vágjanak bele ők is. A barátok? Hallgattak rá, vettek, pályáztak, újítgattak. Meggazdagodni nem sikerült, de Pajert se támadják, mibe rángatta bele őket.

Indulok a polgármesterségért, mondta 13 éve. Te dolgod, felelték a falu vezetői. Pajer kampányolt: 19-en élnek itt állandóan, nem különösebb tett. Hanem idővel mind több lett a választópolgár, olyan is, akit erre még nem láttak. Ha harc, legyen harc, mondta Pajer, és a házat vett barátokat rávette, jelentkezzenek be állandóra, vetessék fel magukat a választói listára. Legyenek egyenlők a feltételek. Megyernek hivatalosan negyven lakója lett. Nem ezen múlt, Pajer fölényesen nyert. Tavaly? A művelődési házban hatkor öttagú bizottság és egy külsős jegyző várta a voksolókat – estére kiderült, tizenhárman Pajerra szavaztak. Ellene senki.

Rosszkor érkeztünk, a polgármester Törökbálinton dolgozik. Kettőre a faluban leszek, ígéri. A falugondnok éppen Kaposváron jár. Azért nem maradunk kísérő nélkül. Kulcsokkal a kezében Bakonyi Anikó kalauzol. Várpalotán élt, felnőtteket oktatott. Ide véletlenül keveredett, a nevezetes Sörolimpiára. Az is Pajer ötlete volt, jöjjenek a fiatalok. Ahhoz sör, étel, zene kell. Egynaposnak indult a fesztivál, azóta az is kinőtte magát: három nap, három színpad, sok együttes, még több néző. A vendégek autókkal, motorbiciklivel jönnek, és sátrakkal. Három napig minden kertben sátor áll. A helyiek? Kezdetben morogtak, az érkezők túl sok elevenséget hoznak az életükbe. Bolt nincs, ezernél is több ember ellátása feladat. Amikor a bulizók elhúznak, egy hét rámegy, hogy az itt felejtett szemetet összeszedjék. De tudják, ami jó a falunak, jó nekik is.

Évi hatmillióból gazdálkodnak, ebből közvilágítanak, tisztítják az utakat, működtetik a hivatalt, fizetik a falugondnokot és a kisbuszt, ami orvoshoz viszi, akit szükséges, vagy gyógyszerért ugrik. A befolyt idegenforgalmi adóra szükségük van, mint falat kenyérre.

Hogy Bakonyi Anikót mi tartotta itt? A táj? Az emberek? A jó levegő? A falusi hangulat? Ez így együtt. Vett egy házat, felújíttatta, gondolta, jó lesz majd vendégháznak, de inkább beköltözött, s maradt. Két éve ennek, azóta, ha kérik, vendégekre főz, kiszolgál, csapatépítő táborba érkezőknek tart tréningeket.

Most minket kalauzol. Pajtából lett közösségi házat mutat, hol reggelit, ebédet, vacsorát adnak. Mutat üresen álló gólyafészket. A környék gazdag állatokban: szarvas, őz, róka, fácán, fogoly van, vadász, ha akar, lóról is vadászhat. De gólyájuk nincs, azt csalogatnák a fészekkel ide. Mutatja Ferdinándot, a csődört, és Arabellát, a vemhes csacsit, s mutat rackajuhokat, Silát, a tehenet és a borját, akinek még neve sincs. Meg kakasokat, tyúkokat, mert fontos szereplők ők is, szépen tojnak, s belőlük lesz a híres megyeri pörkölt. Vendég, ha kedve van hozzá, etetgetheti mindet. Vendégházakat mutogat sorra, mind a hetet. Hasonlítanak, és mégis mindegyik más. Mind komfortos, jól felszerelt, mutatós, szépen berendezett.

Jönnek-e a vendégek, kérdezzük. Kísérőnk mosolyog, jönnek, de azért még nem kapkodják ki egymás kezéből a kilincset. Jönnek szervezetten disznóvágásra. Böllért, disznót a helyiek adnak, a munka javát is, de aki gondolja, maga töltheti, ízesítheti a kolbászt, a hurkát. Jönnek, aztán itt is alszanak, és barátokat hoznak magukkal. Reklamáció, kérdem. Valaki beírt a panaszkönyvbe, hogy a kamionok miatt aludni sem bírt. Teherkocsi se jár erre, csodálkoztunk. Vicceltem, felelte Anikó, akkora itt a csend, attól féltem, megsüketültem...

Találkozunk Pista bácsival. A felesége, Elza néni volt a falu krónikása, mindenkiről, mindenről tudott. Elza néni az ősszel meghalt. „Negyvenhat évet éltünk békében, boldogságban. Rám szakadt a magány. A lányom hív, költözzek hozzá Sümegre, de olyan vagyok, mint a vén diófa, azt se lehet átültetni. Kitöltöm, mi rám méretett, Roy kutyámmal, 72 tyúkommal és a kakasaimmal, de egyedül. Vendégek? Tőlem jöhetnek, ide egy se teszi be a lábát” – mondja, aztán rájön, búját nem rajtunk kellene kiélnie. Tőzikecsokrot szed, és átnyújtja kísérőnknek: „Fogadd el, ne haragudj, ha morcos voltam, de most nagyon nehéz nekem...”

Látjuk még Osváth Józsefet is, ő az, aki mindenhez ért is. Őt is a Megyerért Vendéglátó Szövetkezet alkalmazza, mint itt majd’ mindenkit, aki dolgozni akar. Most a pajtát alakítgatják át, lesz belőle lóistálló, alul borospince, fent szálló. Pályáztak, nyertek, haladnak is vele.

A polgármesteri hivatalt gusztáljuk. Nem tágas, de elfér benne minden, ami kell. Háromtagú a testület, Pajer Budakeszin lakik, alpolgármestere pesti. Jönnek, amikor tudnak. A képviselő, Nagy János itt él a faluban, ő a földjein gazdálkodik. Nagy vita a testületi üléseken nincs.

– Lassan a falut a vendégforgalom tartja el, az ad munkát – kezdi az időközben befutó Pajer. – Pénzünk kevés a fejlődéshez, pályázunk, szerencsére nyerünk is. A többi rajtunk múlik. A vendég, ha jön, és ha csendben, a világtól elvonultan akar élni, tegye.

– Ez az alpolgármesterség nagy ötlet. Vagy vicc?

– Nem. Ausztriában, Svájcban ez már működik. Milyen joga lesz az alpolgármesternek? Utcát keresztelhet át, részt vehet a testület munkájában, ha van ötlete, meghallgatjuk. Lehet, gyakrabban kell jönnöm, de megoldom. Felmerült az ötlet, ifjú párokat én eskessek. Ha kell, ebből is levizsgázom. Nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség. Ha igaz, áprilisra már nincs is hely, sorra érkeznek a foglalások. Hát jöjjenek csak, érezzék jól magukat. 2500 vendégéjszakánál már nyereségesek vagyunk. A nyereséget?A falura költjük, még szebb, vonzóbb hely legyen, mert elégedett vendég újabb vendéget vonz. Mi egy ilyen vonzó Megyert szeretnénk.