Flört a legyező mögött - Egy színész kpróbálta a százéves bókokat

Mohai Tamás ezzel a fennkölt mondattal kezdett udvarolni egy hölgynek: „Önben megvan a vörös hajú nőknek az a bája, ami engem ámulatba ejt.” „Hülye vagy?” – érkezett a gyors reakció. A Thália Színház fiatal színésze kipróbálta, a mai nőkre hogyan hatnak azok a bókok, melyeket száz évvel ezelőtt még irulva-pirulva fogadtak a kisasszonyok. Az apropót az adta, hogy színre viszik a Két szék között című francia darabot, aminek központi témája az udvarlás művészete, a flört s a szerelmeslevelek jelentősége az 1930-as években. Vajon hogyan hatnak az egykor igéző szavak a mai nézőkre? Porosak, régi vágásúak, megmosolyogtatók, netalán kínosak?

Mondhatnánk, hogy az udvarlás nem nagy ügy: művelik az állatok is, s mindig célt érnek a jól bevált gyakorlattal. Tudományos körökben is vitáznak arról, milyen volt az ősember szerelmi élete, mikor lett az ember szégyenlős, érzelgős, suta lény. Számos szexuális aktusra utaló barlangrajzot találtak, így gyanítható, hogy az ősember is gyakran gondolt Miss Neolitikumra. Darwin szerint a korai kőkorban csak az erőseknek adatott meg a „házasélet” privilégiuma, és valószínű, hogy az ősnő a kiválasztott férfi védelmező képességét, s a felraktározott hús mennyiségét vette górcső alá, mielőtt odaadta magát a párjának. A „jólét” már akkor sem volt utolsó szempont a nő számára. Persze csak addig, amíg ő választhatott. Mert igen hosszú periódus következett a történelemben, amikor a hölgyek csöndben meghúzódtak, s várták – vagy épp rettegtek –, hogy feleségnek választják őket.

Szerelmes levelet már az ókori Egyiptomban is írtak – hogy a görögök érzelemdús verseiről már ne is beszéljünk. A korai középkorban az egyház egyértelműen a férfi alárendeltjeként kezelte a nőt. Karrierjének csúcsa a házasság volt, amit nem a szerelem, hanem a politika és a vagyon határozott meg. Aztán hatalmas fordulat következett a XII. században, midőn már Krisztus anyját látták a nőben. Hirtelen fölszabadultak az érzelmek, a trubadúrdalok tárgya legtöbbször egy férjezett asszony volt, a költők és írók pedig meglehetősen obszcén módon tálalták, milyen meghitt órákra vágynak az elérhetetlen hölggyel. Később jöttek a lovagkor kőbe vésett „törvényei”, ezek megszabták a viselkedési és udvarlási szabályokat. Ekkor már a nők is kacérkodhattak, egy-egy elejtett zsebkendővel vagy pillantással jelezhették: örvendenek a férfiú közeledésének. Kezdetét vette az udvarlás, a flört, a remegő kezekkel írt és heves szívdobogással olvasott szerelmes levelek kora.

Az érzelmek szavakban kifejezésének csakis a gondolat magvassága szabott határt, de a különböző jeladási technikákat a fiatalok már a XVIII–XIX. századra tökélyre vitték. A szín- és a virágnyelv, a kesztyű, a zsebkendő, a legyező mind olyasmi praktikaként szolgáltak, melyekkel a hölgyek nagyobb társaságban is tudathatták szándékaikat szívük választottjával. A kék színű ruha maga a szerelem, a zöld a boldog szerelem kinyilvánításának számított, míg a fehér a szerelmet remélő nő színkódjaként hatott. A lila legyező az őszinteséget, a fehér az ártatlanságot, a kék a hűséget, a sárga a visszautasítást jelentette. A virágnyelvet a férfiak használták: kis üzeneteket csempésztek a szirmok közé. S melyik nő ne alélt volna el a gyönyörűségtől, ha egy rózsacsokorba rejtve érzelemtől túlcsorduló szavakat olvasott…? Hiába kevesebb ma a kézzel írott levél, az érzelmek ugyanúgy működnek férfiban és nőben, mint évszázadokkal ezelőtt. A közvélekedés szerint a nők mindent túlbonyolítanak, miközben a férfiak rendkívül egyszerű lények. Erre pár hónapja rácáfolt az a 11 éves amerikai kislány, aki a végtelenségig leegyszerűsítette szerelmének írt levelét. Nem kezdett bonyolult, cirádás mondatokba, csupán finoman utalva az érzéseire, melyeket a fiú vagy megért, vagy nem. Nem, ő egyszerűen feltette a kérdést: „Szeretsz?” S hogy még könnyebb legyen az ifjú választott dolga, a kérdés alá két négyzetet is írt: egyet az igennek, egyet a nemnek. A fiúnak tehát csak annyit kellett volna tennie, hogy beikszelje a megfelelő választ. Ám ő nem ezt tette. Megcáfolva a sztereotípiákat a férfilélek egyszerűségéről, a kislánynak a következő üzenettel küldte vissza a levelet: „Nem tudom. Nem ismerem még saját magamat sem. Meg otthon is elég nagy stressz alatt vagyok, így nem tudom megmondani. Utóirat: nem ismered magad, míg nem éred el a 18-at.”