Hol van már az egykori rend? Utcán enni sikk

Jó, belátom, különösebb gasztronómiai kihívásokat nem ígért az évtizedeken átívelő választék. Paradicsomleves betűtésztával, burgonyaleves, lebbencsleves, paprikás krumpli, gránátos kocka, grízes tészta, párizsi szelet petrezselymes burgonyával, bácskai rizses hús, kelkáposzta fasírttal, spenót kemény tojással… Ámde, nagyjából a rendszerváltással, ez is megszűnt; a nagy változásra a délidőben korgó gyomor figyelmeztette a népeket. Vége lett a közétkeztetésnek, valamit ki kellett találni a forradalmian háborgó bendők csillapítására. Ezt szolgálta a street food („utcakaja”), ami tudvalévően a junk foodból nemesedett eljárás.

A junk food szemét, vacak, hogy ne mondjuk: szar kaját jelent, a kifejezés leginkább a korabeli gyorséttermekre volt használatos. Ámde aztán úgy adódott, hogy a „Mekik” és a pizzériák után egyre többfélét kínáltak a délben nyitó kifőzdék, büfékocsik; egész életforma-változás következett be. Olyan, amilyen például New Yorkban is tapasztalható, ahol déltájban úgy tízmillióan ugranak le néhány falatra a toronyházak tövében parkoló evőkocsikhoz, amelyek a világ minden égtáját és országát képviselő ízeket kínálnak, legyen az amerikai, ázsiai, mediterrán, közel- vagy távol-keleti. Ez a street food, az utcai étkeztetés, amely mára világot meghódító iparág lett.

Az nyilvánvaló és természetes, hogy a magyarok találták fel a street foodot is, csak mi ezt henteskajának nevezzük. A menet közben bekapható főtt és sült kolbászról, lacipecsenyéről, a hurkákról, a dagadókról, a csülkökről, a rántott húsról, a fokhagymás fejhúsról, a malacorról, a hagymás csirkemájról emlékezzünk a Bëlga együttes örökbecsű, Hús című számával, amit valószínűleg nem ismernek azok, akik a hentesnél is rántott karfiolt kérnek light kólával. „Hús, hús, hús, egyél húst, / a zöldségektől leszel olyan mélabús. / Hús, hús, hús, megint hús, / a növényektől hamarosan elbutulsz…” Bár a vendégeikre adó hentesek száma – a Hentesnél Evők Baráti Köre (HEBK) szíves tájékoztatása szerint – immár hetvenhétre csökkent a fővárosban, de azért még jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek a hentestúrát, tehát útra fel…

Azt is beláthatjuk, kicsit magyar(os) ez a mifajta street foodunk. Kicsit zsíros, kicsit hájas, de a miénk.? És ezen a ponton adjuk át a szót Rigó Zoltán barátunknak, aki immár 15 éve üzemelteti a maga street foodját Óbudán, az Eurocenter parkolójában. Egy büfékocsiról van szó, amely már messziről illatozik a benne nyárson forgó sült csirkéktől.

– Az illat az igazi reklámunk, még az is idejön, akinek pedig eszében sem volt sült csirkét enni. Csirkét árulunk, egészben, félben vagy csak a combját, hozzá savanyút, kenyeret, üdítőt, ásványvizet. Egy egész csirke 1580 forint, azt hiszem, két személynek bőséges ebédet jelent.

– Csak halkan merem megkérdezni: miért van az, hogy az itt kapható csirke finomabb, mint amit otthon a nejem gyárt?

– Komolyan gondolja, hogy megmondom? Hát akkor miért jönne hozzám?! Ez egy német technológia és recept, annyi tudható róla, hogy a titkos fűszerkeverékben egy napot álldogál a jérce, emiatt az ízekkel átitatódik a teste, s például nem ég rá a bőrére a só, a bors, mint az otthon, sütés előtt gyorsan befűszerezett társaira.

Az 1580 forint még kenyérrel, zsömlével, savanyúval sincs kétezer, márpedig ennyit kérni manapság két ember ebédjéért igazán méltányos összeg. Mert amivel a street foodosok versenyeznek, az a hagyományos éttermek kínban fogant napi menüje, amelyet 900–1500 forint körül mérnek városszerte. Bár így nem az utcán eszel, nem állva, nem papírtálcáról, műanyag villával, de hol van ez az unalmas kényelem ahhoz az életmódváltáshoz képest, amit a street food-élet kínál?

Ma már Pesten egész utcákat szálltak meg ezek a vállalkozások – no meg a street piát kínáló romkocsmák –; a legautentikusabb helyek egyike a Kazinczy utcában található Karaván. Hogy miért Karaván? Nevét vélhetően a Karavánnak titulált lakóautókról kapta, amelyek büfékocsivá átlényegülve csüccsentek be az egykor romos parkolóba. Így hát ez egy valóságos food court, vagyis kajaudvar lett, ahol különféle konténerekből és büfékocsikból kínálják vagy nyolc-tíz nemzet kajáját. A magyar ízeket a lángos képviseli, s a lángos volt az, ami megváltoztatta az udvart kitaláló Almási Gábor életét.

– Ugyan gyerekkoromban még lacipecsenyés akartam lenni, mert mindenfelé ezt láttam kiírva, s irigyeltem azt a bizonyos Lacit, akinek ennyi helyen van üzlete… Aztán személyiségem fejlődésével rájöttem: engem igazából a lángos vonz. És ebben sem a hagyományos, hanem a különleges. Amikor megláttam ezt a lepukkant, bádogtetős parkolót, ami egy nyílt seb volt Erzsébetváros testén, tudtam, hogy hazataláltam. Ide sorakoztak be aztán egymás után a konténerek és a büfékocsik; az első helyen természetesen a „Lángos Máshogy” konténere áll. S hogy miért máshogy? Mert kínálok többféle húsos, töltött lángost, és különféle feltéttel: marinált hagymával, libatepertővel, gouda sajttal készültet is.

Almási úr roppant büszke birodalmára, ahol a lényeg a minőségen van, vagyis nagyon ügyel arra, hogy aki ide betér, az jót és jól egyen. A Berlin Kanteenban német currywurstot (currys főtt, majd sült virslit) vagy alpesi sajtos kolbászt ehetünk, a Paneerban rántott sajtot, a Pasta Stationben a tésztát is maguk készítik, hogy mindig friss és finom legyen a carbonara meg az arrabiata. Persze nem hagyták az utcán a Mangalicát sem a „kétkezes” hamburgereikkel, és hamarosan befarol az udvarba a Zing kocsija is, így hamburgerrel el lesznek látva. És akkor a thai kocsi különlegességei, mellette a francia Le crepe palacsintái, és persze nem feledkeztek meg a street piásokról sem.

Tavaly decemberben nyitottak, nem kis szenzációt keltve az utcán kajálók fanatikusai között, de aztán némi vita keveredett, hogy ugyanis a kerekeken álló büfékocsik vajon tekinthetők- e építménynek vagy sem… Csak remélni tudjuk, hogy tavaszra eljő a megvilágosodás, és a Kazinczy utcában Almási úr lángosáról ismét ódákat zeng a pesti szleng.