Miért titkolták el Deák Ferenc utódait?

– Mosonmagyaróváron laktunk – kezdi a visszaemlékezést a dédunoka, a Németországban élő Deák Vilmos, aki a hazai sajtóban elsőként nekünk mesélt. – Anyám sváb származása miatt 1946 májusában kitelepítették a családunkat, én ötéves voltam. Amikor apám megtudta, hogy Németországba visznek bennünket, magához vette az ereklyeként őrzött iratokat a származásunkról, és mentességért kilincselt a hivatalokban, azonban sehol nem vették figyelembe. A papírok a kabátja zsebében maradtak, így sikerült kimenekítenie azokat az országból. Tudni kell, hogy semmiféle dokumentumot nem lett volna szabad kivinni, de szerencsére nem derült ki. Keserves éveket töltöttünk a lágerben, majd Frankfurtban kezdtünk új életet. Apám jobbára csak idős korában mesélt a múltunkról, miniszter rokonunkról, az „öreg Deákról”. Ekkor vált egyértelművé számomra, hogy ki is volt az én dédapám.

Már az is csodaszámba megy, hogy az iratok nem kallódtak el. Hosszú ideig egy bőrönd mélyén lapultak. Deák Vilmos 2001-ben megismerkedett párjával, Szakos Máriával, aki mindig is érdeklődött a magyar történelem rejtélyei iránt, de azt nem tudta, hogy kihez kötötte az életét. Ez csak akkor derült ki, amikor egy kárpótlási ügy kapcsán régi okmányokat kerestek abban a bizonyos bőröndben.

– Kezembe került Deák Ferenc fia, Deák István 1842. december 12-én kelt keresztelési levele – idézi fel a nagy pillanatot Mária. – Én úgy tudtam, hogy Deák nem volt házas, de ez a dokumentum az ellenkezőjét bizonyította. És a „törvényes” beírás házasságra utalt. Nos, ekkor vallotta be Vili, hogy kinek a leszármazottja.

Visszafelé indultak el a nyomon. Elmentek a pozsonyi levéltárba, ahol a vajkai anyakönyvben megtalálták Deák Ferentz nemes és Zsigmond Teréz (máshol tévesen Takács Teréznek írták, és többször javították) 1842. február 3-i házasságkötésének bejegyzését. Öt éven keresztül plébániáról plébániára jártak, hatalmas kutatómunkát végeztek. Annak ellenére, hogy Deák rövidre sikerült házassága tele van titokzatossággal, szép lassan összeállt a kép. A polgári származású tanító feleség 26 évesen, 1843-ban hozta világra István nevű gyermeküket, majd a szülés után három hónappal nyomtalanul eltűnt, Deák pedig depresszióba zuhant. A csecsemő nevelőszülőkhöz került, kiknek neve megegyezik a Deák házaspáréval: Deák Franciscus és Zsigmond Teréz. Ez nem lehetett a véletlen műve! Gyűltek a dokumentumok és a bizonyítékok. Nincs annyi helyünk, hogy az egészet elmeséljük, de aki a részletekre kíváncsi, mindent megtalál Deák Vilmos és Szakos Mária könyvében. Ennek a munkának el kellett készülnie, hogy széles körben ismertté váljon a különös história. Bár a dédunoka kezdetben ódzkodott az írástól, de aztán megerősítést kapott: egyik éjszaka azt álmodta, hogy Deák Ferenc ül a karosszékében, ő pedig gyerekként odalép hozzá és azt kérdezi, megírhatja-e róla az igazságot.

Vilmos később összeállította a családfát, amely a XVII. században gyökerezik. Ebből az is kiderül, hogy Deák eltitkolt fiának második házasságából öt gyermek született: a fiatalon meghalt Mária és István, valamint Gáspár, Terézia és Ágnes. És ezen a ponton kapcsolódik be a beszélgetésbe Búzás Antalné, született Muszkálay Ágnes, aki Deák Ágnes lánya. (Egyébként Teréziának is máig élnek utódai.)

– Édesanyám és mi is tisztában voltunk azzal, hogy milyen híres családból származunk, de különösebben sosem foglalkoztunk vele – mondja szerényen Ágnes. – Talán némi félelem is közrejátszott ebben. Többet tudtunk az apai ágról. Édesapám külügyminisztériumi irodatiszt volt, a háborús időkben Wallenberg mellett mentette a zsidókat; ha nem tart ki az elvei mellett és belép a kommunista pártba, ő lett volna az első washingtoni nagykövet. A szüleim 1941-ben házasodtak össze, előtte azonban igazolniuk kellett a származásukat. Deák-vonalon a pozsonyi levéltárból szerezték be az iratokat. Most már tudjuk, hogy ugyanazokat a dokumentumokat adták ki nekik, mint amelyek Vilinek is megvannak.

Egyszer aztán Ágnes is rászánta magát, hogy jobban utánanéz a dolgoknak. Ebben segítségére volt két jogvégzett fia. Pár éve az interneten felfigyeltek Deák Vilmos könyvére, majd amikor elolvasták, nem volt kétséges, hogy megvannak az unokatestvérek! Vili apja, Gáspár és Ági anyja, Ágnes testvérek voltak. Ennek azért is nagy a jelentősége, mert Vilmos úgy tudta, rajta és testvérein kívül nincs más leszármazott az élők sorában. Hajdanán az édesapja vis?szajött Budapestre, kereste Ágnes húgát, de a lakásuk házmestere félrevezette, azt mondta neki, hogy bombatalálatban meghalt, ő pedig elhitte.

– Amikor Vilivel felvettem a kapcsolatot, volt nagy meglepetés – meséli Búzásné Ági. – Unokatestvérem minden évben részt vesz a kehidai Deák-kúriánál rendezett ünnepségen, tavaly már engem is meghívtak, együtt koszorúztunk.

Riportunkat úgy szerveztük, hogy a budapesti Fiumei úti temetőben álló Deák-mauzóleumot is megtekinthessék a jeles történelmi személyiség leszármazottai. Vilmos magyarországi tartózkodása során Tapolcán él párjával, Ágnes pedig tősgyökeres óbudai. Megható pillanatok tanúi lehettünk, noha mindketten jártak már a nemzeti kegyhelyen. Számukra nem kérdés, kitől származnak, azt pedig elfogadják, hogy kétkedők (főleg történészek) mindig lesznek. Legnagyobb bizonyítékul egy összehasonlító DNS-vizsgálat szolgálna. De mindketten leszögezik: semmilyen előnyt vagy hasznot nem akarnak húzni a származásukból, csupán azt szeretnék elérni, hogy egyértelművé váljék, igenis máig élnek Deák-utódok.

Csak hát akkor most hivatalosan is át kellene írni a „haza bölcse” életrajzát…