Nem kérik a hulladékot - Tiltakoznak, de sokan máris menekülnének

Csákvár felől az aszfaltról földútra kanyarodunk – és azonnal meg is állunk. Mellettünk tucatnyi postaláda. Itt teszik le a gránásiak számára érkező küldeményeket.

– Éppen hazafalé tartottam, úgy egy jó hónapja – meséli vezetőnk, Nagy Péter –, amikor látom, hogy hirdetményt raktak ki. Így tudtam meg, hogy építésihulladék-feldolgozó üzemet terveznek az egykori kavicsbánya helyének egy részén.

A férfi azonnal riadóztatta a  gránásiakat. Az addig nyugalmas katlan azóta leginkább méhkashoz hasonlítható. Lakói azon munkálkodnak, miképpen tudnák megakadályozni a hulladék lerakását, válogatását lakóhelyük közvetlen szomszédságában.

A postaládáktól lassan haladunk a földúton Gránás felé. Mellettünk balra lankák, jobbra pedig egy több hektáros, négy-öt méter mély gödör. Néhány éve még kavicsot bányásztak itt a miniszterelnök édesapja, Orbán Győző érdekeltségéhez tartozó Nehéz Kő Kft. alkalmazottai. A felhagyott területet azóta szépen foglalja vissza a természet. Ennek egy részét venné ismét igénybe az Orbán család. Alig száz méterre a bánya szélétől már házak sorjáznak.

– Gránás üdülőövezetként a hétvégéken itt tartózkodókon kívül körülbelül negyven ember állandó otthona – magyarázza Nagy Péter, amikor a település közepén kiszállunk az autóból. – Magam is néhány éve költöztem ki a családommal, kisgyermekeimmel. Leginkább azért – válaszolja kérdésemre –, mert imádom a természetet, a nyugalmat. Erre most vége szakadhat mindennek…

A terület három település – Gánt, Zámoly és Csákberény – közigazgatási területének a találkozásánál fekszik, az érdekelt falvakban közmeghallgatásokon tájékoztatják az érdekelteket.

– Évente 250 ezer tonna építési hulladékot raknának le, átválogatnák, s ami hasznosítható, azt vinnék tovább – mondja vezetőnk. – Ha csak ötszázaléknyi hasznosíthatatlan hulladékot hagynak itt, az is évente 12 500 tonna. Ez pedig ki tudja, milyen hatással lehet a környék vízbázisára.

A terület vízháztartása már a kavicsbánya használatával is változott:

– Ha nem öntözzük folyamatosan a kertet, semmi sem lesz a veteményesből – magyarázza Kállai István, aki néhány üdülőtulajdonos karéjában ecseteli a helyzetet. – De ezt még elviselnénk, ha nem fenyegetne bennünket az üzem a teljes ellehetetlenüléssel.

Leginkább a gépek által okozott zajtól és a portól, no meg a várható óriási forgalomtól tartanak. A tervezett mennyiségű építési hulladékot napjában száznál is több kamion hozná-vinné.

Ha már erre járunk, a csodaszép időben felkapaszkodunk a katlan peremére, ahonnan rálátni a vértesi rengetegre, a másik oldalon pedig Gránásra. Most érzékelem csak, mennyire nem illene a természetvédelmi terület közvetlen szomszédságába az üzem. A völgyben többen is munkálkodnak, szőlőt metszenek, oszlopokat állítanak a kordonnak, élvezik a tavasz kezdetét, az éledő természetet.

A tiltakozás azonnal egységbe terelte a gránásiakat és a környék lakóit: a porártalom ellen tiltakozó zámolyiakkal együtt négy-öt nap alatt 187-en írták alá, hogy nem kérnek a feldolgozóból. (Az aláírásgyűjtés időközben Gánton, a faluban és Csákberényben is megindult.)

Az persze más kérdés, hogy mennyire bíznak a sikerben. A bő hónap alatt, amióta az üzem nyitásának terve köztudottá vált, már harmincan kezdték árulni az ingatlanjukat Gránáson. Pedig tudják, hogy a korábbi értékét már nem kérhetik el érte – ha egyáltalán új gazdára találna. Az pedig végképp kérdés marad, hogy ki kárpótolja a tulajdonosokat a hirtelen értékvesztésért.

És legfőképpen tovatűnő nyugalmukért.