Falaznak a cunaminak

A hatalmas beruházás ötlete a 2011-es tóhokui földrengést követő, pusztító szökőár után fogant meg. A betonfal megépítésére 7 milliárd dollárt szánnak – ezt forintosítani kevéssé érdemes: nagyjából annyi, mint Montenegró éves bruttó nemzeti összterméke. Ám ez az összeg még mindig csak ötöde annak a 35 milliárd dollárnak, amennyire a négy évvel ezelőtt történt károk összegét becsülte Japán nemzeti bankja. Akkor 18 ezer ember vesztette életét, valamint megsérült a fukusimai atomerőmű, melynek a tíz kilométeres körzetében lévő települések szellemvárosokká lettek.

Hogy a részt vevő tervezőirodák és építőipari kivitelezők jól járnak, ahhoz kétség sem fér. A part közelében élő lakosság úgyszintén: az átlagos cunami többnyire 3 méter magas hullámmal támadja a partot, s csak ritkán magasabb 10 méternél a szökőár. Igaz, az olyan kivételesen hatalmas hullámok ellen, mint a négy évvel ezelőtti 40 méteres száguldó vízfalak, már nem annyira hatásosak (bár a hullámok lábát megtörve mérséklik a kárt).

Hogyan nézne ki egy negyvenméteres fallal körülvett sziget? Hasonló, de jóval kisebb építmények már bizonyítottak a világ különböző részein. Mégis a sokat látott helybeliek jó része tiltakozik a fal emelése ellen. Van, aki azt kifogásolja, hogy hamis biztonságérzetet ad az ott lakóknak, akik így lazábban kezelik majd a vészjelzéseket.

Mások szerint az építmény éppen azon a tájon üt hatalmas sebet, amelyet védeni volna hivatott. Sinzo Abe miniszterelnök neje szintén tiltakozik a beruházás ellen.

A graffitisoknak viszont bizonyára nagy örömet szerez  majd...