Megöleltem a feljelentőt

Aktivitása töretlen: volt olyan nap, hogy 140 telefonhívást bonyolított le. Annyian keresik meg ügyes-bajos gondjaikkal, sőt intim magánügyeikkel, hogy néhányan mindig előszobáznak nála. Ezt magunk is tanúsíthatjuk, miután meglátogattuk az impozáns Városházán. Akadnak persze, akik nem rokonszenveznek vele, egy időben azt is a fejére olvasták, hogy eladósítja a települést. „Bélaváros” lakóinak többsége azonban tavaly is újra neki szavazott bizalmat. Már három ciklus óta ígérgeti a családjának, hogy ez az utolsó, aztán mégis újra elindul az önkormányzati megmérettetésen.

– Szinte elrepült ez az ötven év – meséli. – Huszonévesen kultúrotthon-igazgató voltam itt, amikor meglepő ajánlattal keresett meg a tanácselnök. Azt mondta, legyek én a tanácselnök, mert ő elmenne téeszelnöknek. Először ellenálltam, de amikor másodszor is megkérdezte, azt feleltem, ha nagyon akarja, akkor az leszek. A második hétre már úgy belemelegedtem, hogy utat akartam szélesíteni, mivel a lovas kocsiknak csak parkolniuk kellett valahol, ha megálltak a kocsma előtt. Már akkor azt akartam, hogy rendezett legyen ez a korábban igen szegény, epertermesztésről híres falu.

Veresegyház mára dinamikusan fejlődő, tizennyolcezer lelkes várossá nőtte ki magát. Itt hírből sem ismerik az elöregedést: a lakosság negyede fiatalabb 18 évesnél. A vonzerejük annak is köszönhető a polgármester szerint, hogy jó időben léptek: hitelt vettek fel, földeket vásároltak, telefonhálózatot építettek már a kilencvenes évek elején, hogy odavonzzák a külhoni befektetőket.

Ma is nagy számok röpködnek: egy átlagos évben másfél milliárd forint értékű beruházás gazdagítja a várost. Tavaly 3,7 milliárd forintból fejleszthettek, például iskolát, sportpályákat, utakat építettek. Míg mások legfeljebb a túlélésben reménykednek, ők többek között termálfürdőről, középiskoláról, új templomról álmodnak.

Az utóbbi évtizedek mégsem teltek idilli békében. Néhány éve például vádat emeltek Pásztor Béla ellen hűtlen kezelés miatt. Igaz, végül felmentették. Hogyan viselte ezeket a megpróbáltatásokat?

– Arra kíváncsi, hogy valaha aggódtam-e, netán étvágytalanul és álmatlanul hánykolódtam-e az ágyamon, mert megvádoltak vagy rosszat írtak rólam a lapok? Ilyesmi nem fordult elő, nyugodtan kérdezzék meg a feleségemet. Az egészségem is kifogástalan. Jövök-megyek, sétálgatok, de semmi különöset nem sportolok.

– Lehetséges, hogy kötélidegzetet örökölt? – kérdem.

– Igen, valószínűleg. A családomban az apai és az anyai ágon is mindenki nyugodt, békés természetű. Ápoljuk is az erős családi kötelékeinket. A felmenőim közül sokan megélték a kilencven évet. Még a keresztanyámra mondogatták leginkább, hogy vigyázni kell rá, mert betegeskedő alkat – nos, ő idén májusban ünnepli a 104. születésnapját.

– Mégis, hogyhogy ilyen remekül tűri a stresszt?

– Hol van itt stressz? Az élet játék. Színház, és mindannyiunkra kiosztották a maga szerepét – idézi szabadon Shakespeare szavait.

– Sosem keresem másban a hibát. Mindig magamat kell megvizsgálnom, hogy mit tettem rosszul. Balga ember, aki magán kívül mást akar megváltoztatni. Aki följelentett, azaz szervezte a följelentésemet, ahhoz is odamentem, amikor kijöttünk a bíróságról. Megöleltem, és jó egészséget kívántam neki… Hogy mégis mi a titkom? Erről a szavazóimat kéne megkérdezni. Az emberek minden bizonnyal az együtt töltött évtizedek miatt voksoltak rám. Igyekszem tisztességgel, becsülettel élni, és mindenekelőtt a köz érdekét szolgálni. Nincs titkolnivalóm, bárki bármit kérdezhet. Nem vagyok megvesztegethető. Nem voltam soha párttag. Hirdetem is, hogy a polgármesternek, főleg egy kisebb településen, függetlennek kell lennie. Neki a főnöke a polgár. Megesett, hogy az egyik helybeli ittasan elhagyta magát az utcán, én pedig rászóltam, hogy állj már fel, Józsi. Mire ő a pirongatásomra így méltatlankodott: No de, polgármester úr, én teszem oda az ikszet! Elismertem, hát igen, ő a főnök...