Segítők a megroggyant erdőben - Köhécsel az öreg vasló - Riport

Fekete napként vonul be a magyar erdők krónikájába 2014. december 1-je. Ne legyünk igaztalanok, nemcsak akkor ömlött az eső, de előtte és utána is. Három nap alatt legalább hónapnyi égi áldás hullott le. A cseppek, ahogy hűlt az idő, úgy 300-350 méter magason mindenre vastagon (néhol 8-10 centiméteresen) ráfagyott. S tört fakoronát, törzset derékba, 30-40 éves fákat gyökerestől kifordított. A fagyott jég villanyvezetéket és oszlopokat is döntött, az erdei utak többségének nyoma sem maradt, találgatták, merre is lehetnek. S lett az erdőkből hirtelen katasztrófa sújtotta terület. Pusztult, romlott itt majd’ minden.

Nem új jelenség ez, mondja Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője. Nem ma kezdte a szakmát, tíz éve biztosan ő „viszi a szót”. Látott már sokat: fákra fagyott eső rombolt erdőt 2004-ben és 2011-ben is, de a mostani pusztítás nagysága, az okozott kár minden eddigit felülmúlt. A Pilisi Parkerdő Zrt.-hez tíz erdészet is tartozik. Tavaly decemberben a 60 ezer hektárjukból 20 ezernyi sérült, 8-9 ezer hektárnyi súlyosan, ott már talán csak fűrész, balta „segíthet”.

Ha lehet, a Börzsöny még rosszabbul járt, ott még súlyosabbak a károk – szerencse a szerencsétlenségben, azok távol esnek a lakott, turisták által látogatott területektől, van idő a kárenyhítésre. Ide, a Pilisbe évente úgy 20 millióan látogatnak. Elsőként a katasztrófavédelemnek ajánlották fel a segítségüket. Embereikkel főútra dőlt fákat daraboltak fel, szállítottak el. Igyekezni kellett, Nagykovácsit így is három napra elzárta az ítéletidő, Dobogókő is napokig megközelíthetetlen maradt. Csak azután jöhettek az erdészeti, az erdei utak. Három hét alatt 500 kilométernyi szakaszon végeztek. Önkéntes segítőkben sem volt hiány.

Hol tartanak? Már látszik, a kár több százmillió forint lesz. Csak a sérült fák kivágása (márpedig amelyiknek minimális esélye is van a túlélésre, azt egyelőre meghagyják, kenegetik, széltől is óvják) minimum két évig tart. A természet is segíthet, de úgy fest, a fenyőket vágni kell, aztán újratelepíteni. A 30-40 éves elpusztult bükkhöz, kőrishez, hogy nagyra nőjenek, idő szükséges meg türelem.

Rácz Károly erdőgondnokkal autóba szállunk. Erdőgondnok? Ez sem egészen új találmány, a világháború előtt alkalmaztak már gondnokokat az erdészetnél. Azután egy munkahelyből lett kettő: egyik szakember a fakitermelést, másik a telepítést tervezte; érdekeik gyakorta ütköztek.

Egy ideje összevonták a munkát, így ő most a budai hegyeknél egy társával mindkettőért felelős. Tervek szerint haladtak, aztán a természet összekuszálta a szálakat: ahol kitermelést csak évek után terveztek, ezúttal vehették előre a sorban. Keskeny erdei úton kanyargunk. Meg-megállunk, szörnyülködünk.

Döbbenetes a látvány, kicsavart, kettétört fák, letört gallyak mindenütt, néha nem látni tőlük az erdőt. Rácz Károly fiatalember, de évek óta itt dolgozik már, mondja, nem tévedne el, de bevallja, pár hónap alatt akkorát változott itt minden, időnként ő is elbizonytalanodik, pontosan hol jár.

Most hang után megyünk, messziről halljuk, hogy üvölt, sír a fűrész, recsegve dől a fa. A társaságnál külsős vállalkozó brigádok vágják a fákat. Tíz brigád munkál épp, mi most Andráskiékat keressük. Előbb a fák között a teherautót pillantjuk meg, majd a sofőrt is. Varga László, mondja, s nyújtja a kezét. Beszéd közben is rámol, egyik társuk beteg, a főnök, id. Andráski gépet javíttat, ő is hiányzik, ha keresni akarnak, sokat nem állhatnak. Úgy mondja, együtt sírnak, együtt nevetnek. Most inkább sírnak: jobbára a természet „jelölte ki” a területet, ahol vágni kell, s van, hogy a fák távol esnek egymástól, olyan meredek helyen, alig tudnak oda jutni. Régen együtt dolgoznak, itt nincs elvándorlás. Varga véletlenül került a brigádba, volt ő már pék, biztonsági őr, rendész, boltban árufeltöltő.

Lekéste a buszát, stoppolt, a fiúk felvették. Kiderült, jogosítványa van, hozzá rutinja is. Lenne kedved velünk dolgozni, kérdezték. Megpróbálhatom, felelte, s maradt. Ennek négy éve. Mi tartotta itt? Ami a többieket: szereti a természetet, a munkáját, ha néha bitang nehéz is, a nélkül itt nem megy. Dolgozott már mínusz 20 fokban, hóban, átfagyva, egész testében reszketve, s persze dolgozott kánikulában is. Favágónak csak egy ellensége van, az eső, akkor nem tud dolgozni.

Ma is borul, időnként esik is néhány csepp, majd gyorsan abbahagyja, a nap is kisüt. Andráski Zoltán, állítja le fűrészét egy megtermett fiatalember. Pályaválasztása egyszerű volt: az apja itt a brigádvezető, de favágónak is első rangú. Illetve itt ezt úgy mondják, fadöntő, ami náluk vitathatatlanul a szakma csúcsa. Fiam, mondta, biztos kenyér ez, gyere közénk. Ő pedig 16 évesen szót fogadott.

A „vaslónál” kezdte. Egy 250 lóerős gép gumihevederen fut, erre rakják a méteres hosszúra darabolt fákat. Ha jól rámolnak, terhével együtt akár sísáncot is megmászna. De ezen látszik, nem új darab, tízéves múlt, cserben még nem hagyta őket, de néha bizony „köhög”. Elkelne egy új masina, de arra meg hibádzik némi pénz.

Apámtól lestem el a fogásokat, ő is tanítgatott. Az erőm megvolt hozzá, s lettem a brigádban én is fadöntő, mondja. Úgy 6-8 kilós lehet a fűrész, nemcsak tartani, de nyomni is kell. Reggel hétre jön dolgozni, legalább négyszer azért leteszi a gépet. Négyszer kell teletankolni, és a fűrészen az éleket rendbe hozni. Szabály, a fát a földhöz minél közelebb kell vágni. Eleinte megesett, hogy igyekezetében földbe is vágott, élezhette újra, de ilyen szégyen rég nem esett vele. Ezt teszi a négyéves rutin.

S egyszer megáll enni is. Kenyér, szalonna, kolbász itt a menü, fát vágni müzlin élve nem lehet. De ehetnek is bármennyit, kövér fadöntőt nem látni. Andráski húszéves múlt, erőnek sincs híján, de úgy mondja, a napjai nem túl változatosak, már a kocsiban, úton hazafelé bóbiskol. Otthon eszik valamit, és alszik is, míg az apja meg nem ébreszti, ideje indulnunk, fiam. Barátnője erdészeti iskolába jár, úgy tervezi, hat évébe kerül, de azt elvégzi ő is. Mi lesz belőle? Nem tudja, az erdőhöz biztosan hű marad.

Festékkel megjelölt kőrishez megy, mutatja, a fa oda fog pottyanni, s perc múlva dől is, éppen oda, ahova jósolta. Aprítani kezdi, szabályos méteres darabokra, hogy két vaslovas társa azokat a gépre felrámolja. Sok beszéd nincs, az energiának estig ki kell tartania. Nézzük még őket. Hajolnak, emelnek, raknak, munka van elég, dolgoznak.

Nem panaszkodnak, hogy kevesebb pénzért többet dolgozhatnak. Nem mondják, mert látják, nagy bajban van az erdő. Ilyenkor muszáj segítenie az embernek.