Hét jelölt egy székért - a szavazók elszántak, de nem kötik az orrunkra, kire voksolnak

Apró, háromutcás falu ez. Van Kossuth, Petőfi és Széchenyi utca, amit kiöblösödése miatt térnek is neveznek, s van 111 ház, 246 lakos. Éltek itt többen, amikor téesz volt, s Szigetváron cipő- és konzervgyár működött. Majd’ mindenki cipőkészítőnek tanult, biztos kenyérnek tűnt. De a megrendelés fogyott, előbb az ingázóknak mondtak fel, majd másoknak is. A konzervgyár is visszavett a termelésből, néha kínál idénymunkát.

A legnagyobb munkáltató 32 közmunkással az önkormányzat. Boldogul mindenki, ahogy tud. Próbálkoznak itthon, a fiatalok külföldön is. Ezért, hogy öregszik a falu, mind kevesebb a gyerek. Tíz éve, amikor az iskola alsó négy osztályába csak nyolcan jártak, bezárták. Fájdalmas döntés volt ez, most falubusz viszi a tanulókat a szomszédos Somogyapátiba.

Dél van, a falu boltja bezárt, négykor nyit újra. Kocsma nincs. Akinek más dolga nem akad, a meleg miatt a házakba húzódik. Némi élénkülést az érkező Pupák pék autója hoz: dudálnia sem kell, az utcán várják, kedd van, ilyenkor szokott jönni.

A helyiek nem szeretnének a választásról nyilatkozni. Nem mintha félnének, demokráciában nincs mitől tartani, de jobb, ha kisember nem szól a nagyok dolgába.

Egy nyulas ember töri meg a hallgatást, aki szatyrában nyolckilós állatot hoz, Kaposvárott vette. A választás? Voltam, szavaztam, döntetlen lett, majd megyek megint. Kire szavazok? Azt nem árulom el, mondja, s indul a bak nyúllal, bízik benne, otthon már várják a nyuszi lányok. Vezetetlenül azért falu pillanatra se maradt, amikor Czupor Mihályné január 30-án elhunyt, Bérces Mihály alpolgármesterként „megörökölte” a település gondjait.

Ő sem kezdő, Pécsett született, gépészmérnökként, épületgépészként Szigetváron a cipőgyárban, majd a kórházban dolgozott. Ide 1980-ban költözött, a sokat köhögő kisfiának – aki már 46 éves – az orvosa levegőváltozást „írt fel”. Azóta itt él, 35 éve gyüttmentként. Politikába, túl egy infarktuson, rokkantként hogyan került? Muszájból, mondja.

– Különös időket éltünk 1990-ben. Akadtak, akik hitték, visszajön a cselédvilág, s persze maradtak az elvtársak is. Pártnak nem voltam tagja, faluban pártoskodásnak nincs is értelme. Egyik jelöltet sem szerettem volna, sokan kapacitáltak: Miska, tanult ember vagy, indulj! Akkor nagy többséggel a volt tanácselnök és a kisgazdajelölttel szemben őt választották. Húsz évig, 2010-ig vezette a falut, akkor döntött, elég.

– Nehéz volt, pénz ritkán jött, az is pántlikázva, meghatározva, mire költhetjük. Az emberek is szegényedtek, s jöttek, segítsek. Akartam én, de ha tíz forint van, nem adhatsz százat, ezret. Éreztem, ha még maradok, arra rámegyek. Elegem lett, hogy örökké szólt a telefon, ide menjek, oda menjek, s ha megérkeztem, mondták, áttették az ülést későbbre, nekem nem szóltak. Czupor Mihályné Ilonkát anno alpolgármesternek én kértem fel. 
Gondoltam, jó lesz utódomnak. És jó is volt, mindenki szerette. Ilyen fiatalon, 57 évesen elment szegény. 2014-ben ő kért fel, vállaljam mellette az alpolgármesterséget. Mondom neki: Ilonka, fáradt, 70 éves, beteg ember vagyok. Ugyan, mondta, bírod még. Csípőcsonttörésem volt, menni alig tudok, a tüdőm rák támadta meg, de míg bírom erővel, csinálom. Kilencen vitték el az ívet, hogy a polgármesteri jelöltséghez aláírásokat gyűjtsenek, heten el is indultak. Volt, akit nem értettem, mit hisz magáról, mit akar?! Falugyűlést hívtam össze. Sokan eljöttek. A jelöltek kaptak tíz percet, kértem tőlük, azt ígérjék meg, ami reális. Volt, aki beszélt, volt, aki csöndben maradt, akadt, aki el sem jött. Engem is kérdeztek: Miska bácsi, nem indulsz? Nem, ne akarjatok egy ciklusban két polgármestert eltemetni, mondtam.

A 203 választásra jogosultból 143-an szavaztak. Az öttagú bizottság nyolcszor számolta meg, mire kimondták: Méhészné Márkus Mária és Szabó Béla 38-38 szavazatot kapott, a volt polgármester fia, Czupor Gábor 29-et. A többiek? Török Nikolette 15-öt, Lang József egyet.

Lang Somogyapátiban él, kőműves. Azt mondja, nem adja fel, erősebben kampányol.

A bolthoz indulunk, Méhésznéhez. Áruért ment, míg érkezik, az édesanyjával, Márkus Lajosnéval beszélünk.

– Mondtam Marikának, féltem, ne induljon, eleget tesz így is a faluért, gyerektáborokat, szüreti felvonulást, bált szervez, elég ez, minek neki haragos? Mari szorgos, dolgos, képezi magát, angolul is megtanult, de makacs is. Anyu, nem akarom, hogy olyan ember vezesse a falut, aki nem méltó rá, mondta, s belevágott. Büszke vagyok rá. Ekkora pechet, egyetlen szavazaton múlott.

– Nem pech az, anyukám – igazítja ki a lánya. – Csak még nem jött el az időm. Sem csalódott, sem mérges nem voltam, hogy döntetlen lett. Én tisztességesen kampányoltam, nem ígértem mást, csak amit meg tudok valósítani. Mások? Nem dolgom elbírálni, ki hogy harcol. Mondanak sokfélét az emberek. Rólam azt, a boltban kampányoltam, pedig tudják, ez nem igaz, ide vásárolni jönnek, a kampány nem munkahelyre való, nekem ez a munkahelyem. Indulok-e? Igen, ha már így alakult, bár ha tudom, egy szavazaton múlik, szólok a lányomnak, ő Angliában él a férjével és az unokámmal, hogy jöjjön haza szavazni.

Néhány háznyira lakik tőle a rivális Szabó Béla. Szabó nem köntörfalaz, úgy mondja, ő az egyetlen a faluban, akiből jó polgármester lenne. Növénytermesztő, gépésztechnikus, a mezőgazdasághoz ért. Tűzoltó volt, bátor, határozott. Gazdasági vezetőként százmilliós költségvetésű céget, negyven embert irányított. Pénzhez, emberekhez is ért. Mi kell még?

– Mit rontottam el? Azt hittem, a választást más nem nyerheti. Néhány helyre bekopogtam, elmondtam, mit szeretnék. Kevés volt. Tanultam belőle, most a választás előtti két hétben elmegyek mindenkihez, ismerjenek meg jobban, és ne higgyenek a lejárató kampánynak. Mit mondtak? Nem mondom el, akkor még magamat kellene helyreigazítanom. 

Tisztességes harcra készül. Reméli, mások is.

– Édesanyám emlékének tartozom azzal, hogy az elkezdett munkáját folytatom, ezért indultam – összegez Czupor Gábor. – Mit ígértem? Munkát. Anyu annyi jót tett a falunak, gondoltam, ígérnem se kell, tudják, a célom az, hogy egyetlen ember se maradjon munka nélkül. Anyunak ezt sikerült elérnie, hátha nekem is megy. Számítottam rá, hogy szoros harc lesz Méhésznével, de hogy Szabó ennyi szavazatot kapott, az meglepett. Miért nem kedvelik őt? Nem mondok semmit, nem szeretnék haragost. Én miért nem nyertem? Talán mert csak 29 éves vagyok. Ezen nem tudok változtatni, de a fiatal energikus és munkabíró is, hátha ez a javamra szolgál. Indulok megint, nem szeretném, ha olyan ember nyerne, aki alkalmatlan a feladatra.

Langgal együtt négy induló már biztos lesz a választáson, a „régiek” közül van, aki gondolkodik. Akad, akit az 51 ezer forintos havi fix vonz, s ha nem is nyer, az önéletrajzába beleírhatja, jelölt volt. Kemény meccs lesz ez. Suttogva terjed, állítólag volt, aki a voksokért tojást, más ötszáz forintot vagy munkát ígért.

Hogy ki nyer július 19-én? Bízzunk benne, hogy a falu. Szép hely ez, dolgos emberekkel, megérdemelnék.