Istenasszony áldozatai

– A nyolcezresek: a Föld tizennégy legmagasabb hegycsúcsát hívják így. Mind Ázsiában található, közülük nyolc Nepálban. A legeslegmagasabbik, a 8848 méteres Mount Everest csúcsán halad át Tibet és Nepál határvonala.  

A tibeti oldalról könnyebb meghódítani a „Föld istenasszonyát” (ez a tibeti név, a Csomolungma jelentése), de a Kína–Tibet konfliktus miatt sokkal kiszámíthatatlanabb és bürokratikusabb a mászási engedély beszerzése, ezért a hegymászók többsége a nehezebb, de biztosabb nepáli oldalról vág neki a csúcstámadásnak – magyarázza telefonon Szabó Szilveszter (épp Madeiráról), az Eupolisz húszéves tapasztalattal bíró túravezetője. – Az expedíciószervező cégek által kért 40–50 ezer dolláros fejenkénti ár egy része a mászási engedélyre megy el, ami komoly bevételt jelent a nepáli kormánynak. Csakhogy tavaly ilyen tájban komoly lavinaveszély miatt sztrájkoltak a serpák, idén pedig a földrengés okozta lavinák tönkretették az Everest-alaptábort.  

Az alpinisták és hegyi vezetők, teherhordók életét is követelő tragédia éppen a csúcsszezonban történt. A hegymászók általában márciusban érkeznek, és két-három hónapon át akklimatizálódnak, egyre magasabbra törnek, szoktatják a szervezetüket az oxigénhiányos állapothoz, várják, hogy aztán május közepe-vége táján végre úgynevezett időjárási ablak nyíljon az Everestre – ez az év legideálisabb szakasza a csúcshódításhoz, a nyári monszunévszak előtt. Csak a „legelvetemültebbek” érkeznek ősszel és másznak a decemberi hidegben.   

Hogyan tovább? A turisztikai bevétel létkérdés a nepáliak számára, a kormánytól a helyi vezetőkön át az éttermi és szállodai dolgozókig (a GDP majd’ 10 százalékát adja). Most a romeltakarítás, az élet újraszervezése élvez elsőbbséget, de a megélhetésük múlik azon, hogy az őszi turistaszezonra működjön az ország. – Több mint tíz évvel ezelőtt, 2004-ben jártam először Nepálban, azóta évente kétszer-háromszor vezetek túrákat és 6000 méter körüli csúcsmászásokat. Beleszerettem Nepálba. Csak tengere nincs, ezenkívül bővelkedik kalandban és kultúrában, természeti és világörökségi kincsekben, hindu és buddhista szentélyekben. Mégsem elsősorban ez fogott meg, hanem a helyiek legendás vendégszeretete, kedvessége. Ezt érezhették meg az elmúlt évtizedbeli túratársak is, akik most folyamatosan hívnak, hogyan segíthetnének, mi lett a kinti ismerőseinkkel. Az utak során meséltem a túratársaimnak egy templomról, amelyet 1931-ben, a legutolsó ilyen mértékű földrengés döntött le. Nem maradt kép róla, de ugyanazokból a kövekből ugyanoda új szentélyt építettek. Ebben bízunk most is.  

(szijjártó)