Nem állít meg az akasztófa sem?

Halálbüntetés tekintetében megosztott a világ. Körülbelül hatvan országban alkalmazzák még mindig a kivégzéseket, köztük az Amerikai Egyesült Államok 32 szövetségi államában és Japánban. Európa, Ausztrália és Kanada már eltörölte a halálbüntetést. Az európai uniós jogrend konkrétan tiltja, mind háborús, mind békeidőben. Ezzel szemben Izrael és több délamerikai ország – például Brazília és Argentína – különbséget tesz: alapvetően nem engedélyezett, de háborús időkben kiszabható.  

– Ha Magyarországon megváltoztatnánk a jogi szabályozást és visszaállítanánk a halálbüntetést, egész egyszerűen „kiírnánk” magunkat az Európai Unióból – véli dr. Bánáti János, az Országos Ügyvédi Kamara elnöke. – Ezenkívül számos egyéb, a magyar társadalom szempontjából fontos nemzetközi szerződést is fel kellene mondanunk.   
Például a strasbourgi bíróság nem csupán az uniós országok bírósága, hanem mindazoké, akik csatlakoztak az Európa Tanács emberi jogi egyezményéhez. Másik: az ENSZ-en belül is önként írtuk alá azt a szerződést, amely a halálbüntetés tilalmáról rendelkezik. Mindezek persze megváltoztathatók, de felelőtlenség lenne felrúgni ezeket a kereteket.
Ezen túlmenően a kivégzések visszaállítása visszalépést jelentene a humánum grádicsán is. A „szemet szemért, fogat fogért” elven régóta felülemelkedett a civilizált emberiség jó része. A keresztény hagyományunk az élet elvételét minden körülmények között bűnnek tartja – a bűnös élet elvételét is. Egy ember nem veheti el egy másik ember életét, akkor sem, ha e mögött állami, jogi döntés húzódik.   

A civilizált világ megosztottságát jelzi, hogy Svájcban 2010-ben népszavazást tartottak a kérdésről, és Németországban az 1970-es években támogatták annyian a halálbüntetés visszaállítását, mint manapság. A „kivégzéspárti” USA-államokra
is szívesen hivatkoznak.  

Dr. Bánáti János szerint ez nem tabutéma, lehet róla beszélgetni, de mindenkit int a túlzó kijelentésektől és a példálózástól. Láthatjuk, Svájc és Németország sem rúgja fel a nemzetközi egyezményeit, és a tengerentúlon hiába kiszabható, ritkán élnek vele, és még ritkábban hajtják végre (ha mégis, 10–15 év telik el a kiszabás és a végrehajtás között, a kötelező felülvizsgálati „biztosítékok” miatt).  

A halálbüntetés támogatói a visszatartó erejére szoktak hivatkozni: kevesebb súlyos bűncselekményt követnének el, ha a bűnösök akár az életükkel fizetnének érte.   

A kamaraelnök szerint ez nincs így. Objektív bizonyítékként a statisztikákat említi: hazánkban 1990 óta nincs kivégzés, mégsem emelkedett az életellenes bűncselekmények száma. Több évtizedes büntetőügyvédi pályája során sok gyanúsítottal, köztük gyilkosokkal folytatott bizalmas beszélgetést, ezek alapján száz százalék bizonyossággal állítja: nincs semmilyen visszatartó ereje a bűnelkövetőkre. 

– Aki indulatból, feldúlt érzelmi állapotban – haragból, bosszúból, féltékenységből – öl, az egyszerűen elveszti a fejét, nem mérlegel, vagyis abban a pillanatban biztosan nem számít, milyen büntetést kap majd érte. Aki meg előre megfontolt szándékkal gyilkol, gondosan végiggondolja a körülményeket – hol, hogyan, mikor, miért? –, azt nem fordítja vissza az a tény, hogy ez halálbüntetést vagy csak tényleges életfogytiglani szabadságvesztést (tész) ér. A bűnözői gondolkodásban egyféle mérlegelés létezik: mennyi esélye van arra, hogy megússza?
(szijjártó)