Táblától a tabletig

Gyönyörű fiatal nő néz vissza rám a fekete-fehér fényképről. Dús haját olyan magas konty fogja össze, hogy a moziban rendszeresen bosszankodtak a mögötte ülők. Legyeskedtek is körülötte a férfiak, ismeri be Bici néni, mégsem alapított családot. A sakkal jegyezte el magát, egy életre. Mindent képes volt odaadni érte, és úgy érzi, mindent meg is kapott általa – összegez budapesti otthonában. De a történet jóval korábban és messzebb kezdődött, egy Békésszentandrástól kilométerekre fekvő tanyán.

Ahol a Sinka rokonság gyakorta sakkal ütötte el az időt, a maguk esztergálta bábukkal, saját készítésű táblán játszották a partikat, nemritkán éjszakába nyúlóan. Brigitta kislányként szeretett az édesapja körül lábatlankodni. Vitéz Sinka Mátyást tisztelték és szerették a tanyavilágban – nemcsak az I. világháborúban tanúsított hősiessége miatt, hanem elsősorban azért, mert a gazdálkodó parasztember saját költségén iskolát alapított, hogy a gyerekeknek ne kelljen a messzi faluba bejárniuk nap mint nap. (Ennek emlékére Sinka Mátyás nevét ma alapítvány, a vitézi címet pedig lánya viseli, immár a rend tagjaként.)

Brigitta eleinte csak figyelte, amikor az édesapja a hosszú téli estéken a bátyjaival sakkozott, közben a leütött bábukat dédelgette, öltöztette. Észrevétlenül elleste a lépéseket, a szabályokat, aztán az érdeklődése láttán az édesapja tanítgatta is. Summa summarum: előbb tudott sakkozni (négyévesen), mint írni-olvasni. Ahogy a sakktábla közelébe engedték, hamarosan sorra megverte a felmenőit.

Rendkívüli képességének híre gyorsan elterjedt a környéken. Egy alkalommal Brigitta épp szabó nagybátyjánál sakkozott, amikor a falu plébánosa érkezett új reverendát varratni.

A Békés megyében sakktekintélynek számító férfi felfigyelt a kislányra, és „leereszkedett” hozzá egy partira – amit elvesztett. És a következőket is. Mondták is a falubeliek: a nagyságos úr nem a szabótól, hanem Brigittától kapott ruhát. Ennek a győzelemnek köszönheti, hogy a plébános jóváhagyásával részt vehetett élete első sakkversenyén – egy kocsmában. Azokban az időkben (1946-ot írunk) ugyanis elképzelhetetlen volt, hogy egy 18 éves lány betegye a lábát a férfiak „szentélyébe”.

Ettől kezdve sorra halmozta a győzelmeket.

Az első cikk 1947-ben jelent meg róla a szarvasi újságban: 14 partiból ő volt az egyetlen, aki nyerni tudott a békésszentandrási csapatból. Fiatal lányként karrierről álmodozott, nem akart beleragadni a szurokföldbe (így nevezték a tanyasi fekete földet, amibe nagy esők után szó szerint beleragadtak), úgyhogy elindult szerencsét próbálni. Odahaza csak szabni-varrni tanult, ennek ellenére Szolnokon az ottani MÉH-hez jelentkezett adminisztrátornak. Semmi sem szólt mellette, csupán a sakk: a telep igazgatója mondhatni kísérletezett vele, úgy gondolta, hogy egy sakkozó gyorsan tanul, könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez. Igaza lett.

Több vidéki város érintésével érkezett Budapestre 1952-ben, a MÉH keretein belül. A 24 éves lány ágyrajáróként, majd albérlőként élt hosszú ideig, csupán 46 esztendős korában lett saját lakása. Munka mellett elvégezte az egyetemet, ezután már revizorként foglalkoztatták. A Vörös Meteor pedig sakkversenyzőként, aki a magyar bajnokságon holtversenyben második lett. 1957-ben már válogatott játékos, a hollandiai világbajnokságra induló keretben csapattag. Mégsem játszhatott, ugyanis késve kapta meg az útlevelét, így csak később csatlakozhatott a kiutazott csapattársaihoz, és a belga versenybíró nem engedélyezte a friss erő bevetését, sportszerűtlen lett volna a többiekkel szemben. „Kárpótlásképpen” a hollandok élete első szimultán mérkőzését szervezték neki hat táblán – ez az élmény, azóta látjuk, új pályára állította a sakk-karrierjét. Az 1961-es holland világbajnokságra pedig azért nem juthatott ki, mert a teljes szocialista blokk bojkottot hirdetett, amiért az NDK versenyzőjét nem hagyták elindulni. Ettől kezdve a szimultán felé fordult az érdeklődése, ebben teljesedett ki különleges sakktudása. Sosem tanult könyvből elméletet, ösztönből és sok gyakorlással jutott el a nemzetközi mesteri címig.

Szerencsére a MÉH trösztnél a sakk népszerűsítését kapta feladatul. Briliáns módot találtak ki: Pataki Ferenc fejszámolóval és Gálfi János bűvésszel járták a papír- és vasgyűjtésben legjobban teljesítő iskolákat, valamint nyáron a táborokat, és a műsor részeként Bici néni szimultánt játszott a gyerekekkel. Hogy a munkahelyén elszámolhasson, minden partit pontosan feljegyzett: a helyet, az időt, a partnerek nevét, az eredményt. Öt füzet telt meg az évtizedek során játszott szimultánokkal és az újságcikkekkel.

Amikor a rendszerváltás előtt nyugdíjazták, a sakkozástól is visszavonult. Korábban össze sem számolta a játszmákat, ám valamikor az ezredforduló után a békésszentandrási helytörténeti egyesület vezetője a füzeteket bogarászva felhívta a figyelmét arra, hogy közel jár a tízezredik szimultán partijához. Ami csupán egy „tyúklépésre” van a kubai világbajnok, Juan Capablanca rekordjához.

A bűvös szám: 13 545. Bici néni a fejébe vette, hogy túlszárnyalja. Azóta, túl a nyolcvanon és több szívműtéten, újra rendületlenül szimultánozik. Sőt, halad a korral: egy telefonos cég támogatásával nemcsak élőben, táblán, hanem interneten keresztül, tableten is. Így többen játszhatnak vele, és gyorsabban megdöntheti Capablanca rekordját.

Hogy hol tart most? Egy ízig-vérig könyvelő precizitásával sorolja: ottjártamkor 12 562 partit játszott, ebből 10 683-at nyert, 1297-et remire adott, és 582-t vesztett. Legutóbb 58 ellenféllel „vívott” egyszerre. Egyébként Bici néni abban beérte a kubai világbajnokot, hogy mindketten játszottak már 103 táblás szimultánt – Capablanca akkor 102 partit megnyert, csak egyet adott döntetlenre. Bici néni világéletében ingyen játszott. Nincs nagyobb ajándék számára a csillogó gyerekszemeknél, mondja – ő maga viszont, ha épp nem játszik, könyvjelzőket, brossokat és kitűzőket készít. Győzelem esetén három, döntetlen eredménynél kettő, vereségnél egy ajándék jár a sakkpartnereinek a kreatív gyűjteményből. Emlékül a sakktábla királynőjétől, akinek remélhetőleg néhány hét múlva a fejére kerül a képzeletbeli korona...