Bevásárlókosárral vasárnap - Palócok a piacon

Kezdünk újra rájönni, milyen jó kosárral a kézben a kofák sorát járni, akár vasárnap is – gondoljunk például a fővárosi Szimpla őstermelői piac sikerére. Bizalmat ébreszt, ha tudjuk, ki állította elő, amit megeszünk: legyen az méz, kecsketej vagy szalonna.

A Palóc Piac ötletgazdája se nem kereskedő, se nem vendéglátós, hanem tanárember, s mindig mindenben igyekezett az első lenni. Így ő volt az, aki néhány esztendeje elsőként szorgalmazta, hogy rendezzék meg a magyarok vásárait. Négy éve Parádfürdőn él, ezért itt verhetik fel sátraikat az árusok, kínálhatják portékáikat a kézművesek a Palóc Piacon minden hónapban egy-egy hétvégén. Gálfalvy Gallik Béla bizonyos benne, hogy értéket közvetít a kezdeményezésével, amely igazából vásár is, piac is. A vásárfia mellé élmény is jár: különféle bemutatók, énekesek, táncosok, mi több, regösök műsora színesíti a napot. A Tokaj-Hegyaljáról származó férfi amúgy gazdálkodik is: büszke rá, hogy mátrai vendégházukban a saját tyúkjaik tojásából készült rántottát teszik a tányérra, s többnyire a maguk termelte zöldségekből főznek. Mint mondja, egyre fontosabb, hogy összefogjunk: ha lehet, a környékbeli gazdáktól vásároljunk, és törekedjünk az önellátásra. A jó palócoknál a kézműves sörtől a kecsketejszappanig ezernyi dolgot találunk, sokan a megélhetésüket egészítik ki a piacozással. S persze nem csak palócok árulhatják itt termékeiket.

Rómeó – így nevezték el tésztakészítő gépüket a tiszaörsi asszonyok, már csak az illúzió kedvéért is, hogy érezzék, van köztük egy férfiember. Mindezt azoktól a nőktől tudom, akik a maguk készítette tésztát árulják a mátrai piacon, a tiszaörsiek sátrában. Tiszaörs önkormányzatának üzemében kezdetben közmunkások pencergették a csigát, gyártották a reszelt tarhonyát. Majd a szép sárga és kelendő tésztának köszönhetően kinőtte magát e vállalkozás, megalakulhatott a Barázda névre hallgató szociá lis szövetkezet.

Akadnak, akik bemutatják, hogyan készül a portékájuk. Paulenka Lászlóné a dédmama 1878-ból származó szövőszékét állította fel, s villámgyorsan jár a keze, ahogy a felmenőitől tanulta. A nyugdíj-kiegészítés mellett a kézműves hagyományok ápolásának vágya is hajtotta a domoszlói házaspárt, amikor komolyan belevágtak a rongyszőnyegkészítésbe. Hajdan a falujukban még gödrökben áztatták, majd tilolták, fésülték a kendert, aztán megfonták. A mesterfogások a régiek, de már nem vászonzsákok és terítők kerülnek le a szövőszékről, hanem színes pamut csíkokból álló rongyszőnyegek kígyóznak, amiket nyugodtan bedobhatunk a mosógépbe. – A szőnyegszövés már szapora, de az anyag előkészítése igen macerás, néha az unokánk is besegít. Csak vágjon bele, akinek kifogyhatatlan a türelme – tanácsolja a házaspár.

A kóstolgatás nem kötelez semmire – biztat egy fiatalasszony, aki főként a saját lekvárjait kínálja mutatós kis üvegekben. A kisnánai Kiss Andrea a csipkekészítésben is jártas, de újabban a befőzésben leli örömét. Másoknak is ízlett, amit eltett – például bodzás almát, lilahagyma-lekvárt –, ezen felbuzdulva döntött úgy, hogy vállalkozást épít rá. Az alapanyagok egy része a saját kertjükből ered, vagy a közelből vásárolják, így jórészt vegyszermentesen termelt gyümölcsök kerülhetnek az üvegbe. A felújított váráról ismert Kisnánán van parasztháza a családnak, ezért a falusi turizmusban is látnak fantáziát. Nem véletlen, hogy a városiak is egyre szívesebben rakják meg a kamra polcát házi lekvárokkal.