Derűsen boldogabb az élet - Interjú Grétsy Lászlóval, aki elköszönt olvasóinktól

SOSEM ÖLTÖTT PÁNCÉLZATOT és ragadott bőszen szablyát, holott húsz évig tartott Anyanyelvi őrjáratot lapunkban. Grétsy László Magyar Örökség-díjas nyelvész nem hadakozós fajta, inkább szelíd humorral okított, s mutatott rá a hibákra, bakikra. Az Anyanyelvápolók Szövetségének tiszteletbeli elnöke olyan népszerűségre tett szert, hogy neve az Irigy hónaljmirigy egyik dalszövegében is szerepel. Legutóbbi számunkban korára hivatkozva elköszönt olvasóitól. Búcsúzóul arra kértük: árulja el, mitől ilyen derűs egy rosszkedvű világban.

Ország-világPalágyi Edit2015. 07. 07. kedd2015. 07. 07.

Kép: Grétsy László nyelvész műsorvezető kutató tanár oktatás tanulás 2012 02 28 Fotó: Kállai Márton

Derűsen boldogabb az élet - Interjú Grétsy Lászlóval, aki elköszönt olvasóinktól
Grétsy László nyelvész műsorvezető kutató tanár oktatás tanulás 2012 02 28 Fotó: Kállai Márton

Nem csupán az anyanyelvünk művelésének lett szószólója – hogy az egyik tévéműsor címét idézzem, amelyben éveken át szerepelt –, hanem a szelíd, kulturált emberségnek is. Ha egyetemistákat vizsgáztatott, tőle nem kellett izzadó tenyérrel rettegni, Grétsy tanár úr – ma az ELTE professor emeritusa – a hibákra pedánsan, de megértően mutatott rá. Közismert a humoráról, 80 évesen megírta nyelvi játékaink nagykönyvét, s máig kapható arra, hogy versekkel, rímekkel bűvészkedjen. Olvasóink közül sokan rögtön az ő rovatánál ütötték fel az újságot két évtizeden át, mert fúrta az oldalukat, mondjuk, az, honnan származik a hupikék vagy a jajvörös szó. Tőle azt is megtudhattuk: nemcsak olyan szavunk van, hogy tevegel, hanem olyan is, hogy elefántogol…

– Tanár úr híres példás türelméről, magam viszont bosszankodom azon, hogy silányul a nyelvünk. Igénytelenség, slendriánság hatja át. Elég bekapcsolni a tévét, és ömlik belőle a szitokszavak áradata.

– Attól függ, milyen értelemben vett nyelvről van szó – pontosít. – Ha a szavakat alkotó beszédhangokból álló jelrendszert, mint a gondolatok kifejezésének és a társadalmi érintkezésnek az eszközét értjük rajta, akkor nemhogy silányulna, hanem éppen ellenkezőleg: szakadatlanul változik, s eközben egyre fejlődik, gazdagodik.

– Sajnos, ha a buszon zötykölődünk, és trécselő tizenéveseket hallgatunk, e fejlődésnek nemigen örvendhetünk…

– Ha a nyelv használatának módjára, mikéntjére utalunk e szóval, akkor valóban nem ilyen könnyű a válasz. Ez esetben valamely beszélőnek vagy akár egy beszélő közösségnek a gondolkodását, ízlésvilágát, műveltségét „jelenti”, azaz mutatja meg a számunkra. Tapasztalatom szerint az emberek a nyelv szónak általában e jelentésére gondolnak, amikor silányosodást emlegetnek. Ha a lapokban alig érthető mondatokra, durva helyesírási hibákra bukkanunk, vagy amikor az utcán káromkodó, artikulálatlanul üvöltöző, magukból kivetkőzött emberekkel találkozunk, akkor valóban silány nyelvhasználattal kell szembesülnünk.

– A bulvársajtó nyelvezete sem hozza ki a sodrából? A múltkor nálam kiverte a biztosítékot, hogy főcímben hatalmas betűkkel az virított: „X. Y. modell majdnem bepisilt”.

– Sekélyes, felszínes témáktól nem lehet idegen a sekélyes, fesztelen, bizalmas nyelv-, illetve szóhasználat sem. A bepisil a csiklandós témához egy bulvárlapban nagyon is jól illik. Jobban, mint a kimért bevizel vagy a röstelkedős „vizeletét a ruhájába engedi” forma. A kifejezetten durva, szlenges formák azonban, mint például a brunyál, a mondanivalójához szemléltető példákat nyújtó nyelvésztől elfogadhatók ugyan, egyébként azonban még a bulvárlapokba sem valók!

– Jól gondolom, hogy a nyelv a hétköznapi életünk igénytelenségét, közönségességét képezi le?

– Ezt tényként meg is állapíthatjuk. Íróknak, írástudóknak azonban mégis figyelmükbe ajánlom Arany János Vojtina ars poétikája című verséből a következő két, nagyon is megfontolásra érdemes sort: „Nem a való hát: annak égi mássa / Lesz, amitől függ az ének varázsa.”

– Ez az üzenet azoknál ér majd célba, akik még egyáltalán olvasnak verseket. A diákok közül sokan a kötelező irodalmat is csak kivonatolva futják át. A bölcsészekre manapság legyinteni illik sajnálkozva, ahogy a humán szakos tanárokra is.

– Igen sok kiváló magyartanárt ismerek, olyanokat, akik a tanórákon vagy a különféle anyanyelvi rendezvények, játékok, versenyek révén fiatalok ezreit ismertetik meg a magyar nyelv szépségeivel, titkaival, s szerettetik meg velük anyanyelvüket, valamint igyekeznek az olvasás szeretetére nevelni őket. Ahhoz azonban, hogy a magyartanárok munkája eredményesebb legyen, jóval nagyobb mértékben meg kell növelni a tanári pálya tekintélyét, társadalmi és anyagi megbecsülését. Csak ez esetben remélhetjük, hogy fiataljaink legkiválóbbjai közül a jelenleginél jóval többen választják maguknak a jövő szempontjából szinte az összes hivatás, életpálya közül legfontosabb tanári pályát.

– Az internet révén is folyvást veszélyek leselkednek a nyelvünkre. Baj-e például, hogy a magyar szavakat lassan kiszorítják a trendi angolok?

– A globalizáció szükségszerű velejárója nyelvi vonatkozásban az idegen szavak, kifejezések, szokások hihetetlenül gyors, nagyarányú elterjedése. Ez minden nyelvi rétegre jellemző. A mai modern világban ez természetes folyamat. Ezt ugyanúgy el kell fogadni, mint azt is, hogy a fiatalok, a pályakezdők társadalmi érvényesüléséhez immár nélkülözhetetlen a legfontosabb közvetítő nyelvnek, az angolnak valóban alapos ismerete. Annak veszélye csakugyan fennáll, hogy az idegen szavak és társadalmi szokások nemcsak virágzanak, hanem a meglevő magyar szavak, szokások kiszorításával is fenyegetnek. A dzsúdó és a szinkronúszás például mindinkább kiszorítja cselgáncs és műúszás szavunkat, az indián nyár kifejezés pedig a vénasszonyok nyarát. Az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítanunk a nyelvi és néprajzi hagyományok tudatos megőrzésére.

– A saját unokáit sikerült-e rávenni a „nyelvművelésre”?

– Nem, de nem is próbáltam, mert ez csak belülről fakadhat, belső késztetésből jöhet. Négy gyermekem közül azonban fiamat, Zsombort – Moldova György riportkönyvének címéből elcsenve a címet – „megcsapta a mozdony füstje”. Ő ugyanis orvosi diplomát szerzett, de valójában nyelvészként tevékenykedett, mivelhogy csaknem haláláig a Magyar Orvosi Nyelv című szaklap szerkesztője volt. Számomra végtelenül elszomorító, hogy a mitológiai párkák hamar elvágták élete fonalát.

– Hétről hétre megjelent rovata a lapunkban, cikkei nyomán sokan tollat ragadtak. Volt-e kedvenc levele, vagy olyan hűséges levelező, akivel szinte már személyesen ismerték egymást?

– E két évtized alatt több száz vagy talán több ezer levelet kaptam a lap olvasóitól. Egyetlen kedvenc levelem nincs, de a soksok közül negyven-ötven nagyon kedves hangú és valami érdekességet, különlegességet tartalmazó levelet mindmáig őrzök mint szép emléket. S csakugyan voltak törzslevélíróim is az ország számos tájáról. Számos cikkemnek ők az ötletadói, amit most újólag köszönök nekik.

– Non numero horas, nisi serenas – Csak a derű óráit számolom. Tanár úrral kapcsolatban ezt az idézetet szokták leginkább emlegetni a kollégái, így Balázs Géza nyelvész is. Idősödve sem magányos, megőrizte a nyitottságát. Mivel tölti szívesen a szabad óráit? És mi a titka annak, hogy optimizmus hatja át egy sokszor dühös, kiábrándult világban?

– Csakugyan a derűs életszemlélet, életérzés irányelveit képviselem, s ezek fontosságát hirdetem családtagjaim, olvasóim és mindenki számára. A derűs ember boldogabban él, mint akinek fejében örökösen vészjósló, komor gondolatok kavarognak, s figyelme a jelen és a jövő megítélésében is szinte mindig csak a már meglevő, valamint a bekövetkezendőnek, elkerülhetetlennek vélt bajok, sérelmek, bosszúságok körül forog.

– Vannak ezzel így jó páran az országban…

– Én ellenben, elfogadva azt a tényt, hogy éveim számának és egészségi állapotomnak „köszönhetően” már nem tudok futkosni, hegyre mászni, voltaképpen jól érzem magamat. Írogatok, olvasgatok, szerkesztgetek, s egyre több időt szánok ifjúkoromban versenyszerűen is űzött hobbim, a sakkozás nyújtotta örömök élvezetére. Remek sakkautomatámmal nagy küzdelmeket vívok, s eközben néha még sikerélményeim is vannak. Ezek a sikerélmények majdnem ugyanolyan kedvesek számomra, mint azok a visszajelzések, amelyeket egykori vagy akár mai olvasóimtól, hallgatóimtól, ismerőseimtől még mostanában is kapok. Mindegyiküknek ezúton kívánok derűs, békés nyarat, illetve nyarakat, éveket, évtizedeket.

Ezek is érdekelhetnek