Grétsy László: Utoljára

A lényegen azonban ez mit sem változtat. Írásom lényege pedig az a bejelentés, hogy kerek húsz év elteltével abbahagyom a lapban való cikkírást. Lezárom azt a cikksorozatot, amelyet Anyanyelvi őrjárat rovatcím alatt 1995. július 4-én kezdtem el írni, s most, a 2015. évi, június 26-i számban befejezek. Ez pontosan húsz év.

Hogy miért nem folytatom? Mert húsz év nagy idő mind egy lap, mind egy ember életében, s mert – ahogy ezt már a régiek is mondták – tudni kell abbahagyni. Meg kell érezni, hogy egy ilyen befejezésnek mikor jön el az ideje: meddig inkább öröm, mint teher számomra a folytatás; s meddig kelt inkább hiányérzetet a lap olvasóiban a sorozat megszüntetése, mintsem olyan érzést, hogy na, végre, ezt is megértük. Én úgy érzem, ennek éppen most van a legjobb ideje; most, hogy tagadhatatlanul mutatós, értékelhető, ha szabad így mondanom, méltányolható jubileumhoz érkeztünk.

Számomra egyébként az is jó, sőt felemelő érzés, hogy az Anyanyelvi őrjárat rovatba írt cikkeim válogatott darabjaiból három kötet is született: kettő még a Szabad Föld Kiskönyvtár sorozat 16. és 23. számaként „Anyanyelvi őrjárat”, illetve „Új anyanyelvi őrjárat” címmel 1999-ben, majd 2002-ben, egy pedig „A szavak ösvényein” címmel a Tinta Könyvkiadónál 2011-ben.

E kis magyarázkodás után a búcsúzó szerző már csak egyet kér olvasóitól: e rovat megszűnte után se feledjék el, hogy anyanyelvünk korunkban a legfőbb nemzetösszetartó erő. Amíg nyelvünk él, változik, korszerűsödik, miközben a hagyományait is őrzi, addig nincs okunk attól félni, hogy nemzetünk valaha is eltűnik a népek tengerében.

*

Szerkesztőként hadd valljam be: számomra minden idők kedvenc szerzője Grétsy Tanár Úr. Mert szeretem azt, ahogyan hatalmas tudását megosztotta velünk: logikusan, érthetően és nem utolsósorban szelíd, finom humorral. Megértjük, hogy most már pihenni akar, de nagyon fog hiányozni a lapból ez a hang. (u. á.)