Marcsi tippje újabb ötszázasba került - Vegasi szerencsevadász

Las Vegas Casino, olvasom a bejáratnál, de annál azért közelebb, Óbudán vagyunk, egy pláza első emeletén. Jártam már kaszinóban anno; ott az öltönyön túl a nyakkendő is kötelező volt, amit a portás adott kölcsön, nehogy dolgom végezetlenül távozzam. Ma öltöny helyett elég a normál utcai öltözék. Ez pontosan mit jelent? Nem tudom, de ott az őr az ajtóban – talpig szürkében, elegánsan –, ő dönti el, ki mehet, s ki az, aki nem. Ha jól látom, aki tiszta, az nála jól öltözöttnek számít, és mehet is. A táskám, határozott kérésére, az ingyenes ruhatárban marad (itt tehát nem ér veszteség).

Bebocsátás előtt személyit, lakcímkártyát kérnek, és egy masinába kell néznem, amely felvételt készít a belépőkről. Bent, ha valami gond, esemény lenne, könnyebb tisztázni az ügyet, de önnel nem lesz gond, mondja mosolyogva a hölgy. Beléptetőkártyát is készít, amelyet aláírhatok, erre meg azért van szükség, mert ezzel, ha kedvem úgy diktálja, ki-be járhatok. Jó szórakozást, mondja még a hölgy, s mosolyog. Már mosolyog az őr is, mutatja az utat, erre parancsoljon!

Hétfő van, alig múlt kilenc óra, még nincs tömeg. Az első pénznyerő gépnél, rögtön a bejáratnál egy hetven év körüli asszony ül. Háta görnyedt, a gép fölé hajol, a zene mellett nem érteni, de jól látni, hogy fohászkodik. Nyerni szeretne. Nyernie muszáj. Őt figyelem tisztes távolból, zavarni nem merem, nehogy elvigyem a szerencséjét. Minél rosszabb a kedve, annál inkább rádől, már szinte ráfekszik a gépre. Végre apró mosoly az arcán: nyer. Megint nyer. Most, súgnám neki, most kell felállni, abbahagyni, de ő nyomkodja tovább a pénznyerő gombját. Nyomja, látszik, reménykedik, talán éppen most jön el az ő napja.

Mint Gyula barátunknak, aki keveset keresett, de szeretett jól élni, gavallérnak mutatkozni. Előbb a Köztársaság térre járt le kártyázni. Lapjárásra biztos szisztémája volt. Nyert is, de még többet akart. Emelte a tétet, kaszinóba járt, s látszott, működik a szisztéma, nyert, s megint nyert. Később változott a helyzet, mind többeknek szólt, hogy öreg, holnapig nincs egy ezresed, reggel megadom. De nem adta meg soha. Előbb használt autóját adta el, hogy játszhasson, hogy visszanyerje a pénzét, majd lakását cserélte kisebbre, mert az nem lehetséges, hogy ne forduljon a szerencse. De bizony lehetséges volt, csak veszített. Már könyörgött, tiltsák ki örökre a kaszinóból. Mert így végül semmije se marad...

Kicsit odébb egy harmincas férfi nyomogatja a nyerőgép gombjait. Arca piros, izzad, pedig bent kellemes az idő. Ő a megérzéseit követi, géptől gépig fut, úgy érzi, most éppen annál lesz szerencséje. Melyiknél? A debreceni és a nyíregyházi kaszinó 240 nyerőgéppel nyitott; nyilván benne volt a pályázati kiírásban, ennél kevesebb itt se lehet. Van Black Jack, pókerasztal, mint ahogyan amerikai és elektronikus rulett is.

A pókerasztalnál sportcipős, fülbevalós, kötött sapkás, húsz év körüli fiú ül. Kezében sör, unottan játszik, mintha neki mindegy is lenne, mi lesz a vége. Hanyagul emlegeti a tétet, ha nyer, ha veszít, szeme se rebben. Néha szól, Jóska, hozzál még egy sört, és Jóska – akit ittasnak azért nem mondanék, legfeljebb fáradtnak – hozza a sört, nem az elsőt ma, és nem is az utolsót. Magyarázza később a sapkás fiú, tegnap este hatkor jöttek, azóta játszik, és játszani is fog másnap 10 óráig. Miért, akkor mi lesz, kérdem. Tárgyalásra megyek. Csináltam egy hülyeséget, vesztegetésért első fokon kaptam két évet. Az ügyvédem sok jóval nem biztat. Megteszek mindent, de ennek börtönszaga van, ezt mondja. Játszom, jobban múlik az idő. Nem unalmas itt, kérdem. Unalmas? Á, itt dolgozik a nőm a földszinten, néha meglátogatom. Meg is nézem, mi van vele, mondja, de nem telik el tíz perc, a teremben van újra, játszik tovább, néha felkiált, Jóska, hozzál egy sört. És Jóska viszi. E

leinte ide-oda téblábolok, mint kezdő tojógalamb. Pókerhez, Black Jackhez konyítok keveset. Mondjuk ki őszintén: elegánsan tudok veszíteni. Hanem a rulett pofonegyszerű, ott fel sem tűnik, ha az ember járatlan. Már az ókori görögök játszották, pajzson megpörgették a tőrt, s aki felé mutatott, az nyert. A rómaiak lovas kocsi kerekére módosították a pajzsot, majd, ha igaz, egy Pascal nevű francia, aki az örökmozgó feltalálásán ügyködött, 1796-ban összehozta a maira hasonlatos rulettet. Ráérő emberek kiszámolták, a kerekeken található számok összege 666, számmisztikusok szerint ez a sátán száma – aki tehát rulettezik, a sátánnal cimborál. Ezt tudom a rulettről, de speciel azt nem, hol kell a pénzt az elektromos gépbe dobni. Jön Marcsi, kérdi, miben segíthet. Húsz forint a legkisebb tét, de megmutatja, hol lehet a tétet akár megtízszerezni, még teát is hoz. Urasan dőlök hátra.

Velem szemben egy mellényes ember ül. Karját a mellén összefonja, arcára nyugalmat erőltet, de oly gyorsan rágógumizik, mintha azért jutalom járna. Minden pörgetést kommentál, mint egy pingpongozó: jó, nagyon jó. Csak egyszer esik ki a szerepéből, azon a pörgetésen épp 60 ezer forintot veszített. Óvatos duhajként ötszáz forintot szórok a gépbe. Nem figyelem, nem jegyzem meg, eddig milyen számokat „dobott ki” a gép. Stabil számaim vannak, mint a lottón. Látom, az ötszáz forintomból hogy lesz egy perc alatt két-, majd négyezer forint. Dölyfösen nézek a mellényes úrra, hogy szűz kéz nyer. Hanem ahogy a fák, úgy a nyereményem sem nő az égig – szépen apad. Az ultisok úgy tartják, nyerésnél nem illik kiszállni. Játszom hát tovább, már a számokat variálom, de hiába, tovább apasztom a pénzem. Szemben az úr a kezét az égnek löki, 50 ezret nyer. Újabb rágót vesz be, és rág, rág, mintha muszáj lenne. Így vezeti le a feszültségét. Volt itt már, aki gépet tört, kezével ütötte be a gép ablakát, hogy te rohadt csaló! Itt és minden asztalnál a kamerák minden mozdulatot vesznek, a törő ember a veszteség rubrikára még feltüntethette a gép javítását is.

Elfogy a nyereményem, majd a bedobott pénzem is. Marcsi jön, napi 12 órában dolgozik, fáradt, de mosolyogva kérdi, nem akarok-e még valamit kipróbálni. Melyiket ajánlja, kérdezem. Talán a fáraó nyerőgépet, súgja. Új ötszázast dobok be. Az lenne jó, ha a figurák egyeznének egy sorban vagy átlóban, de nekem sehogy nem sikeredik. Az ötszázas percek alatt elúszik. Első leckének ennyi elég is volt.

A ruhatárban a táska mellé még kapok szép mosolyokat. Legyen máskor is szerencsénk, köszönnek. Végül is panaszra nincs okom: egy ezresért egy óráig Las Vegasban jártam. A tea ízlett, és nyertem is – majdnem.