Jó itt neked? - Rosszabb, mint otthon - Párbeszéd egy szenegáli anyával

Africa forever! – feszítettük egymásnak ökölbe szorított kezünket a szenegáli fiúval. A bütykök jól illeszkedtek, hosszúkás, csontos kezeink csak árnyalatokban tértek el egymástól. A disszonancia másban mutatkozott. A srác marketingderűje csalókán tükröződött a smaragdzöld vízen, bennem az örök Afrikába vetett hit lángja pislákolt haloványan, hiába sör és prosecco. Pedig sikeres üzlet köttetett, vettünk kis kőelefántot egy euróért. Akkor már két órája rótta a fiú a délolasz kisváros forró, homokos tengerpartját centnyi bevétel nélkül. Kevés errefelé a turista. Meg a módos olasz.

Jó itt neked? – a kérdést másnap Naominak szegeztem. Hátán féléves kislányával és zsáknyi mesekönyvvel őszintének hatott a válasza. Szenegálban nincs pénz, nincs stressz. Itt kevés a pénz, sok a stressz. Otthon jobb volt.
Kisfiam az elefántról szóló mesekönyvet választotta. Most esténként olaszul olvassuk a bugyuta tanmesét, hogyan vonul egész Afrikán át a hatalmas, szelíd állat, hátán kéretlen útitársával, a kicsiny katicabogárral. Lehet egy effajta meséből is tanulni. Nő a szókincsünk. Lett még ezen a nyáron elefántos ágytakarónk és elefántmintás napszemüvegem. Nem alkudtam. Egy jobb ruha ára úszott el ott, délen.
Az elefánt állítólag szerencsét hoz. Szerencsét a maradóknak. És sok szerencsét az érkezőknek! Nincs ez így rendjén, hogy csak ebben bízhatunk.

Markos Mária, Gallipoli, Olaszország