Könnyező Istenszülő - Máriapócsi riportunk

Magyarország keleti és déli részein még a XVII. század derekán is a török volt az úr. Az elmaradt adók fejében egyszerűen rabszíjra fűzték a falvak, városok vezetőit, és csak hosszas alkudozás után engedték szabadon őket. Így járt a Nyírbátor melletti Pócs bírója, Csigri László is. Elhurcolásának körülményeiről nem sokat tudunk, de azt igen, hogy 1675-ben szabadult, és elhatározta, hálából ikont festet az aprócska falu temploma számára. A nagy ikonfestő műhelyek azonban távol voltak Pócstól, rábízta hát a munkát a helyi pap öccsére, Papp Istvánra, aki hat magyar forintért el is vállalta. Igen ám, de a bíró közben anyagilag megszorult, s a kész művet egy másik pócsi ember, Hurta Lőrinc és családja fizette ki, a képet pedig a templomnak ajándékozta.

Papp István, még ha szeretett is festegetni, nem volt képzett művész, így az elkészült ábrázolást sem lehet egy Michelangelo- vagy Leonardo da Vinci-alkotáshoz hasonlítani. De a pócsi ikon értéke nem is művészi színvonalában, hanem csodateremtő erejében rejlik. 1696. november 4-én, miközben a kis fatemplomban Papp Dániel lelkész a szent liturgiát végezte, Eöry Mihály pócsi földműves arra lett figyelmes, hogy az ikonosztázon elhelyezett Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. A könnyezés két hétig szünet nélkül tartott, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig.

A korabeli feljegyzések szerint a könnyezés utolsó napján olyan hideg volt, hogy a kehelyben a bor és a víz megfagyott, de Mária könnyei ekkor is bőségesen hullottak.

A csodás könnyezés híre eljutott Bécsbe is, és a császár megparancsolta a Tisza-vidékre vezényelt császári seregek főparancsnokának, hogy ellenőrizze a hírt. December 8-án meg is jelent kíséretével Pócson gróf Corbelli tábornok. Megvizsgálta a táblakép épségét, s a lefolyó könnyeket egy kendővel maga szárította fel. A vizsgálatot háromszáz ember jelenlétében másokkal is elvégeztette, akik között nemcsak katolikusok, de lutheránusok és kálvinisták is voltak.

A kép mellé nyomban őrséget állított, a császárnak pedig gyorsfutárral jelentést küldött, beszámolva a könnyezés hitelességéről.

Lipót, mihelyt megkapta a jelentést, azonnal elrendelte – részben felesége, Eleonóra császárné kívánságára –, hogy a képet szállítsák a császári városba. A helyiek mindenképpen meg akarták akadályozni a kép elvitelét, de a császári döntés végrehajtói ellen semmit nem tudtak tenni. A kegyképet 1697. március 1-jén 150 lovas katona sortüze mellett levették az ikonosztázionról, s elindították Bécsbe.

Közben Európa keresztény népeinek hadserege Savoyai Jenő herceg vezetésével a török elleni ütközetre készült. A kegyképnek a Szent István- dómba történő elhelyezése napján, szeptember 11-én Jenő herceg Zentánál döntő vereséget mért a törökökre, amit mindenki a pócsi Mária csodatévő erejének tulajdonított.

A magyar hívek azonban semmiképp nem tudtak belenyugodni abba, hogy elvitték tőlük a képet. II. Rákóczi Ferenc 1703-ban száz pontban foglalta össze a nemzetünket ért fájó jogtalanságokat, ennek 90. pontjában sérelmezi a pócsi kegykép Bécsbe hurcolását. A pócsi fatemplomban a Mária-ikon helye évekig üresen állt, útközben viszont számos másolat készült a csodás képről. Hazánkban többek között Egerben, Budapesten, Esztergomban őriznek egy-egy másolatot, de találunk belőle Németországban és Svájcban is. Egy ilyen, útközben festett ikon került aztán vissza Pócsra, de sem a Bécsben őrzött eredeti, sem a másolatok nem könnyeztek többé.

Kivéve a pócsit. 1715. augusztus 1-jén – éppen 300 évvel ezelőtt –, amikor Papp Mihály fiatal parókus a reggeli istentiszteletet végezte, Molnár János kántor észrevette az újabb csodát: a másolat könnyezését. Az augusztus 1-jén, 2-án és 5-én több órán át tartó könnyezést sok százan látták, s azt mindmáig fennmaradó jegyzőkönyvben rögzítettek is.

A kegykép harmadik könnyezése 1905. december 3-án kezdődött. P. Gávris Kelemen szerzetes atya, a kegykép őre zarándokokat vezetett a templomba ezen a napon. Amikor a kép foglalatát kinyitotta, észrevette, hogy a Szűzanya arca a szokottnál sötétebb, jobb szeméből könnycsatorna húzódik le az arcon, ami egy könnycseppben végződik. A könnyezés december 19-ig folyamatosan tartott, majd december utolsó két napján is, összesen 18 napig. A könnyezés tényét egyházi és világi vegyes bizottság ellenőrizte, s megállapította annak valódiságát. A könnyeket felfogó selyemkendőt  kicsiny foglalatban atemplom falára függesztették, ma is ott található a kegykép alatt.

A kis fatemplom helyébe 1756-ban épült fel a ma is látható pompás barokk templom, híres ikonfala, az ikonosztázion 1785 és ’88 között, annak képei pedig 1896-ban készültek. A nevezetes búcsújáró hely nemcsak a görög és római katolikusokat, hanem a görögkeletieket és a protestánsokat is vonzza. A falakon függő legtöbb márványtáblácska a csodásgyógyulásokról tanúskodik, és Kapin István, a kegyhely igazgatója rendszerint más különleges történeteket is felidéz a híveknek (lásd keretes írásainkat). A települést 1991 augusztusában II. János Pál pápa is felkereste, a látogatásra szép szobor emlékezik.