Már Ausztria is kevés a baranyai falunak! Svájc az új példa

Baranyában, dombok közt, tó mellett haladunk. Büszke népek lakják, úgy tartják, az ország legbölcsebb emberei. Alsómocsoládon járunk. Nem ismerik? 356-an élnek itt, ám az országban itt jut egy főre a legtöbb szobor. Ugyanis évente fafaragókat hívnak, ételért, szállásért cserébe azt kérik, ami elkészül, maradjon is, azt óvják, ápolják: a művek jó helyre kerültek. De dráma történt: Rigac Jancsinak, a híres betyárnak letörték a pipáját. Elkomorultak a helyiek, bűn erre rég esett. Megnyugtató volt hallani, nem helyi tette, hanem egy vidéki vendég. Itt mindenki vidékinek számít, aki nem helyben született.

Jó tudni, aki itt él, becsüli, amije van. S mind több a becsülhető: van ifjúsági ház, konferencia-központ, praktikumok háza, piactér, planetárium, kilátó, 84 szállásra alkalmas hely, kábeltévé, mutatós idősek otthona, internet, tanösvény, erdei iskola, játszótér kicsiknek, erdei fitneszpark „kínzóeszközökkel”, ellipszissel, csípőforgató géppel, evezőpaddal idősebbeknek. Még a templom órája is pontosan mutatja az időt. Felfedezték őket honiak s külföldiek, vett itt házat osztrák, német, holland, belga, mert ez a település szép, élhető hely!

Nem volt ez mindig így. A falut lassú halálra ítélték, a lakosok létszáma megfeleződött, megszűnt az iskola, az óvoda is, házakra új építési engedélyt sem adhattak ki. Ment, aki tudott.

Mélyről indultunk, így könnyebb volt eredményt elérni – szerénykedik Dicső László, a település polgármestere. Itt született, élt, mezőgazdasági pilótaként neki nem térkép volt e táj. Nem volt politikus alkat, merthogy aki hajnaltól permetezi a vidéket, amíg lát, sőt annál is tovább, az politikai vitaműsort nem néz, újságot olvasni sincs ideje. S minek is, vitától ment előre az ország?! Ha ez folytatódik, eltűnünk a térképről. Ezért 29 évesen, 1990-ben polgármesterjelöltként elindult. Tudta, aki hosszú távon tervez, annak hazudnia, ígérgetnie tilos! Mit mondott? Míg önálló önkormányzatunk nincs, addig semmink sincs. Barátainak azért megsúgta álmát: olyan a hely, mint Ausztria, éljünk úgy!

Azóta nyer. Korán kel, pilótaként se azt kereste, mi miért nem sikerülhet, inkább azt mondta, próbáljuk meg. A falut keresztezi egy árok, amely alatt vizet, csatornát átvezetni állítólag lehetetlen. Azért kiharcolta, s lett víz mindenütt, csatorna, majd gáz, kábeltévé, mikor mire volt igény. Kulcsa van a hivatalhoz, hatra jár, ajtaja nyitva, akinek gondja akad, este kilencig bent elérheti, vagy ha „vidéken jár”, ott a mobil, majd visszahívja. Csörög is folyamatosan, sokszor kérdi, hol tartottunk. S folytatja, „ott fent” se rokona, se ismerőse nem vagyok senkinek. Örökké pályáznak, s nyernek sokat, és ami fontosabb, ötletdús, okos emberekkel veszi magát körül, akik időben szólnak, mondjuk, hogy napkollektor kéne a közösségi épületekre, húsz év alatt megtérül. Vagy: mi lenne, ha rózsalekvárt főznénk? S próbálják, ez visz előre. Valahogy minden sikeredik.

Így lett a hivatal, amely egyben közösségi tér is. Szép a táj, betonszörnyűség itt hiba lenne, hát álmodtak olyat, amit az erdélyi Máréfalván láttak, fából. Ezt itt a helyiek faragták, miképpen a vizeken átvezető hidakat is.

Azért nincs itt kolbászból a kerítés, s a pénzt nem maguk verik. Ami azért így nem pontos, mert van itt saját pénz, a rigac. Lehet, betyárvilághoz betyárpénz illő, amit elfogad helyben mindenki, s amiért ételt, italt, tápot, szolgáltatást kapni, amiért, mint fizetésért, dolgozni muszáj. Dicső szerint szerencse és szerencsétlenség, hogy közel van Dombóvár, Bonyhád. Szekszárd, Pécs sem távoli, ahol, ha nem is könnyű, azért munkát találni. S ha mégse, itt is akad fiatal, aki a jobb élet reményében Ausztriába, Németországba megy, vagy távolabb is. Akik maradnak, azoknak kell feladatot találni, s találnak is. Itt van a Pick gyáregysége, 400 embernek ad munkát; de olyan – segédmunkás –, aki nem ért a számítógépekhez, ott már nem boldogul. Legnagyobb foglalkoztató itt is az önkormányzat, hatvan embernek talál értelmes feladatot.

– Hátrányos helyzetben nőttem fel, elkallódom vagy csúnya életet élek, ha nem segítenek. De engem sem engedtek elkallódni – mondja Balogh Anikó képviselő, faluházvezető, a szociális szövetkezet és több helyi civil összefogás elnöke, aki ezek mellett kamasz gyermeket is nevel. Hogy fér ez a nap 24 órájába? Az ő titka.

Nem szegregálni, integrálni akarják itt a gyerekeket, akik berzenkednek eleinte, hogy új és újabb előadásokra kell menniük. Különböző szintekről indulnak, van, aki náluk tanulja meg, hogyan kell orrot fújni, zuhanyt, angol vécét, mosógépet használni. S azt is, mi a család, mi az, hogy párválasztás, több generáció együttélése. Fogadj örökbe egy nagymamát, szorgalmazták: az a gyerek, aki addig nem tudta, mi az, hogy nagyszülő, az idősotthonba jár, várja a találkozást, hogy segítsen, s cserébe szeretetet kapjon. Jártak innen sokan Komlóba, a bányába, de az bezárt. Gondolták, majd segít valaki. Várni szabad, de nem érdemes. Akkor találták ki, akinek dolga van, s ideje is, béreljen állatot: tyúkot, nyulat, disznót. Mindegy, mit, csak tegyen valamit. A disznó vált be leginkább. 20–25 kilós malacot kapnak az emberek, kettőt, hármat, hatot, hozzá helyi pénzt, rigacot, amiért tápot vehetnek, s amikor a disznók már 120–130 kilósak, az állatok felét leadják az önkormányzatnak, a többi az övék.

Ha fogy a rigac, közérdekű munkát vállalnak: árkot tisztítanak, a kőműves falat húz, más áramot, tévét javít. Munkál itt mindenki, föld, kert műveletlen nem marad. Ebben nő fel a gyerek, mindig mindenért dolgozni kell.

Látjuk, építkeznek, a házunk tája program dübörög, a lakásfelújításhoz az önkormányzat kamatmentes hitelt ad. Kicsit odébb Csillik László karbantartó a kedvünkért dinnyehéjjal disznókat csábítgat elő a napfényre. Kettőt lead az önkormányzatnak, Malackót, amelyik már 200 kilóhoz közelít, a sógora esküvőjére hizlalja. Mondja, nekik ez a bérlés kifizetődik. S bejön mind a 25 családnak, akik állatot nevelnek felesben. Minden olyan, akár a mesében...

– Azért nem egészen – mondja Dicső. – Amikor kiderült, a támogatás önkormányzati feladat lesz, de pénzt nem kapunk hozzá, s csak annak jár, aki azért külön dolgozik, összehívtuk a falut. Nem volt népszerű bejelentés. Ma tudják, ez a rend, ettől is szépül a falu. Mi lesz még? A planetárium kicsi, öt méter átmérőjű, de szép, a miénk. A konferencia- központunkban elférnek százan, keresik is. Alsómocsolád visszavár programunkra 300-an jöttek el, s aki egyszer megfordult itt, visszajön. Mi a cél? Már nem Ausztria, Svájc legyünk. A vállalkozókkal beszéltünk. A fő baj, hogy fogyunk, három gyerek jár óvodába, 18-an általános iskolába. Ez kevés. Bérlakásépítésbe kezdünk, jöjjenek ide értelmes fiatalok, telepedjenek le, termesszenek gyógynövényt, kinek milyen ötlete van, támogatjuk. Nem hallottak még rólunk, ezért szeptember 26-án nemzetközi kés- és fejszehajító versenyt rendezünk. Kicsit bulváros, sebaj! Hallják, lássák meg, van itt egy falu Baranya határán, ahol élni jó, élni érdemes.