Lesznek szívesek kitrágyázni! Különös vezényszavak a krach után

Hiába a turáni átok és a magyarokra oly jellemző borúlátás, ami az államcsődök számát illeti, jó hírünk van: nem Magyarország a listavezető. A kétes dicsőség a spanyolokat illeti, tizenöt bedőléssel „büszkélkedhetnek”.

De mielőtt felidéznénk, mikor is került kátyúba honi elődeink szekere az elmúlt bő 200 évben, nem árt tisztázni, mit is takar ez a napjainkban oly sokat emlegetett kifejezés: államcsőd. Háborúk, természeti katasztrófák, begyűrűző világméretű gazdasági válság, embargó vagy akár a mezőgazdaságot sújtó rossz időjárás is előidézhet egy-egy krachot. Ha pedig az állam összeomlik, akkor kifizetéseit, kötelezettségeit nem tudja vállalni, az államkötvények elveszítik értéküket, az infláció pedig az egekbe szökik – hogy csak néhányat említsünk a negatív következmények közül. S hogy az államcsőd mennyire nem modern kori fogalom – maradva a görög példánál –: az ókori Hellaszban előfordult, hogy egyszerre 10-12 városállam vált fizetésképtelenné.

Napóleoni háborúk árnyéka

Magyarország számos alkalommal került államcsőd vagy a közeli helyzetbe, bár a modern állam létrejöttének hajnalán némileg árnyalta a képet, hogy a mohácsi csata után a mindenkori magyar király más államok uralkodója is volt. Ez persze nem védte meg a magyarokat sem a „globális” gazdasági folyamatoktól.

A XVIII–XIX. század fordulóján egymást követték az államcsődök, illetve csőd közeli helyzetek: 1796-ban, 1802-ben, 1805-ben és 1811-ben a napóleoni háborúk következményeként sorozatban követték egymást a krízisek. A válságba vaskosan belekeveredett az akkori magyar uralkodó, a vaskalapos, rugalmatlan király hírében álló I. Ferenc is. Ausztria abban az időben nem virágzó iparáról volt nevezetes, Magyarország pedig agrárterületnek számított. Az 1809-es győri csata után bizonytalanná vált e területek gazdasági helyzete, olyannyira, hogy még az osztrák császári ház tagját, Mária Lujzát is feleségül kellett adni a „korzikai ördöghöz”, hogy enyhítsék a csőd következményeit. Azt, hogy az osztrák–magyar ipari termelés visszaesett, hogy a kereskedelem akadozott a Franciaország, Európa és Anglia közötti kontinentális zárlat, valamint a háború következtében, s hogy a pénz elértéktelenedett. Sovány vigasz, de mint minden rossznak, ennek az időszaknak is voltak időlegesen nyertesei: Zalaegerszegen például a szabók és a csizmadiák tömegével kaptak megrendelést a nemesi felkelés bandériumi egyenruháinak elkészítésére, amit jól meg is fizettek.

E korszaknak az 1815-ben megrendezett bécsi kongresszus vetett véget, megteremtve az új, modern Európa alapjait. Ennek hatására vált stabillá a kereskedelem, ami segített a válság felszámolásában.

Nem is kicsi a kis tőzsdekrach

Az újabb krízis 1868 után következett be Magyarországon, s bár e korszak legdrámaibb évében, 1873-ban elkerülte az ország az államcsődöt, ezt az időszakot súlyos válságnak tekintik, amely a bécsi tőzsde bedőlésével indult, és magával rántotta a budapestit is. 1867-ben a kiegyezéssel létrejött a Monarchia, meghonosodott a liberális gazdaságpolitika, pontot téve ezzel az 1849 utáni önkényuralom végére. Megalapozódott egy stabil, a szó legjobb értelmében vett liberális állam, a tőke szabadon mozoghatott, a hatalmas vagyonok születésének ideje volt ez. De igaz a Rothschildnak tulajdonított mondás: „A pénzhez a stílust a negyedik generáció szerzi meg.” Sokan vérszemet kaptak, sorra vették fel a hiteleket üzemek, malmok, hajózási vállalatok beindítására, hidak, bérpaloták építésére, gyors és nagy haszonra számítva. A hitelekből azonban sokszor nem készült el semmi, csupán felélték a pénzt, a lánctartozásokkal oda-vissza passzolgatták az adósságot.

1873-ban visszaesett a tőzsde, kitört a „kis tőzsdekrach,” amely a későbbi, 1929-eshez képest utólag hatott csak kicsinek, viszont akkor óriási bedőlésként élték meg. A helyzetről sokat elárul Vidats János, nagy tiszteletben álló, egykori 1848-as ifjú hatalmas visszhangot kiváltó tragédiája, aki a Ferenc József Takarékpénztár elnökeként 1873. november 10-én dobta le magát a budapesti Rottenbiller-ház legfelső emeletéről, miután csődbe ment az általa vezetett társaság.

A nemességet sem kímélte a krach. A modern gazdálkodásban eleve járatlan emberek egy része már a gazdasági verseny során elbukta birtokát, a válság ezt a folyamatot fokozta. Megindult a dzsentrisedés, sokaknak nem maradt semmijük, csak a kutyabőr vagy annak is csak az emléke. Békés vármegyében, az 1860-as években állítólag annál a paraszti származású nagygazdánál, akinél egykori nemesek végeztek cselédmunkát, a gazda úgy szólította dologra embereit, hogy „a tekintetes urak lesznek szívesek kitrágyázni”.

Tarolt az első világháború

A villámháborúból hosszú és eredménytelen harc lett, amelyet a modern háborúk természetéből fakadóan a hátország is megérzett. Már 1914. július 30-án, két nappal a háború kitörése után Budapesten a liszt ára 21 fillérről 30-ra, a burgonyáé 5-ről 16-ra, a kenyéré 19-ről 22-re emelkedett kilónként. 1914 augusztusában a budapesti fővárosi tanács zár alá helyezte a malmok gabonakészletét, 1915-ben bevezették a kenyérjegyet. A napi liszt fejadagja Ausztriában 165 gramm, Magyarországon 233 volt, ami egy gyerek élelmezésére sem elegendő. Ugyanez húsból 17 gramm, zsírból 34.

Az első világháború mélypontját az 1916-os év jelentette: a termelést alárendelték a hadigazdálkodásnak, jószerivel mindent be kellett adni a „közösbe”, és központosított, katonai irányítású részvénytársaságokat hoztak létre az elosztás irányítására. A helyzet annyira súlyosnak bizonyult a hátországban, hogy ugyanebben az évben már a katonák küldték haza az ennivalót a frontról.

1917 januárjában elrendelték a színházak, mozik, szórakozóhelyek azonnali bezárását szénhiány miatt, zárolták a tej, a tejtermékek forgalmazását. Bekövetkezett a részleges államcsőd.

Király nélküli királyság

Az első világháború végét jelentő trianoni döntéssel eljutottunk az államcsőd új, nálunk eddig ismeretlen szakaszához, egy új állam születéséhez. Ha új állam jön létre, az utód gyakran hajlamos elődje adósságát megtagadni. Iskolapéldája ennek a gyakorlatnak az 1922-ben létrejött Szovjetunió, amely nem vette magára a cári Oroszország adósságát. Hasonlóan járt el az Amerikai Egyesült Államok a polgárháború végén: rögtön törvénybe iktatta, hogy a konföderáció adóssága őt nem érinti. Magyarország ezt nem tehette meg, így nem maradt más választása, mint az első világháború után újrateremteni a magyar gazdaságot és közigazgatást, vállalva a korábbi adósságok törlesztését.

Bethlen István miniszterelnökként stabilizálta a helyzetet, sikerült a legyőzött, megcsonkított országnak gazdasági partnereket találnia, felvette a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval is, annak ellenére, hogy nem szimpatizált velük. De tíz év sem telt el Trianon után, máris jött az újabb csapás: az 1929–1931 közötti nagy gazdasági világválság, amelyet mint a világkereskedelem részét szükségszerűen megéreztünk. A gazdasági válságról Bethlen pontosan tudta, hogy tartós lesz, a miniszterelnökségről azért is mondott le, mert nem akarta, hogy az ő nevéhez kössék. A magyar ipar, gazdaság összeomlott. Az újabb, 1932 utáni talpra állásnak aztán a második világháború vetett véget. A következő gazdasági válság már nem más, mint a pengő óriási inflációja.