Szabadelvű keresztények

– Nem szokványos pályaválasztás az öné, pláne nőként! Honnan az elhatározás? Vallásos családban nevelkedett? Ez némi magyarázattal szolgálna…

– A vallás mindig fontos szerepet játszott a családom életében. Apai-anyai ágról is a reformáció óta unitárius, erdélyi régi nemesi dinasztiából származom, némi felvidéki „beütéssel”. A történelmi viharok idején a család elhagyta Erdélyt, a szüleim már Magyarországon ismerkedtek meg egy unitárius egyházi nyaralás során. Hívők voltak, de nem vallásosak. Már csak azért is nehézkes lett volna mondjuk rendszeresen templomba járnunk, mert Kecskeméten – ahol édesapám, az egyetemről osztályidegenként kicsapott hajdani művészettörténész-hallgató a művésztelepet vezette – csak szórványközösség működött: a 8-10 unitárius hívő két-három havonta összegyűlt az evangélikus imateremben, és a fővárosból leutazott hozzánk egy lelkész istentiszteletet tartani. A vallás és a hit iránti erős érdeklődésem csak úgy jött. Nemcsak a családomat, engem is meglepett, milyen erős vágyat éreztem végzős gimnazistaként arra, hogy teológiára menjek, és a Bibliával tudományosan foglalkozhassam.

– Egyáltalán tanulhatott unitárius lelkésznek egy lány?!

– Az unitárius egyház az elsők között, már az 1930-as évek elején felvett nőket a teológiára, és mint egyenrangút a férfilelkészekkel fel is szentelte őket. A reformátusok és az evangélikusok ezt csak később lépték meg; addig a női lelkész istentiszteletet tarthatott ugyan, de Úrvacsorát nem oszthatott. Kalandosra sikeredett a diplomám megszerzése. A hetvenes évek második felében, a Ceausescu-érában az unitárius lelkészképzés fellegvárában, Kolozsváron nem láttak szívesen egy Magyarországról érkezőt, pláne egy lányt, de azért jelentkeztem. Közben Budapesten, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen elvégeztem három évet, aztán – feladva a hiábavaló várakozást a román engedélyre – megpályáztam egy oxfordi unitárius ösztöndíjat. Elnyertem, de életem első nyugati útjánál meg az útlevélre kellett várnom egy évet.

– Nem merült fel, hogy esetleg kint marad Nyugaton?

– Fantasztikus két év után elképesztő ajánlatokat kaptam, például felkínálták az oxfordi kollégiumi lelkészi állást. Nemet mondtam. Én a családomban jó értelemben vett hazafias nevelést kaptam, és a családi kötelékek is visszahúztak. Hazajöttem, itthon szenteltek fel.

– Hogyan fogadták az egyetlen magyarországi unitárius lelkésznőt?

– Őszintén mondom: a hívők kíváncsian és bizalommal, az idős lelkészek pedig atyáskodón. A kilencvenes évek óta a lelkészképzés része a pszichológiai oktatás, de előtte engem még a kollégáim segítettek például abban, hogyan tartsam kordában az érzelmeimet egy temetési szertartás alatt.

– Álljunk meg egy pillanatra! Hogyan gondolkodnak az unitáriusok a halálról?

– Nem hiszünk a testi feltámadásban, a testi létünk a születéstől a halálig tart. De hiszünk a lelki örök életben: énünk láthatatlan része, ami minket egyéniséggé tesz, Istentől jön, és halálunk után visszatér hozzá.

– Számos vallás nem annyira megengedő, mint az unitárius. Az Önök lelkészei családot alapíthatnak, sőt el is válhatnak....

– A mi vallásunk nem korlátozza a hívek magánéletét, sőt a lelkészekét sem. Bármennyire elszomorító, el kell fogadni, hogy a lelkészeket is utoléri az a sok-sok társadalmi probléma, ami másokat, például nő a válások száma. Mi a család pártján állunk, ezért megáldjuk a második, harmadik házasságokat is. Nem hiszem, hogy én kevésbé lennék hiteles lelki vezető a szószéken attól, hogy magam is elváltam. Épp fordítva: a személyes tapasztalásaim által talán megértőbb lelki támaszt tudok nyújtani.

– Hogyhogy a történelmi protestáns – református, evangélikus, unitárius – egyházak közül az unitárius a legkevésbé közismert?

– Egyszerű a magyarázata: Magyarországon mindössze 10–12 ezer unitárius hívő él, 11 gyülekezet és ugyanennyi szórvány működik. Mindössze 10 lelkészünk van és néhány világi hitoktató, nincs utánpótlás. Ennélfogva nem vagyunk elég „hangosak”. Mégsem érdemes csak számokban gondolkodni, mert az évszázadok során sokat változott az emberek viszonyulása a vallásokhoz: valójában jóval több a hívő, mint ahányan az egyházakhoz tartoznak. Szokták mondani, hogy ők a maguk módján hisznek, otthon imádkoznak, a rádióban-tévében hallgatnak áhítatot. Tudomásul kell venni, hogy nem mindenki vágyik közösségi élményre – márpedig a gyülekezethez tartozás ezt a többletet adja. Egyébként az életkor vagy egy új élethelyzet – például a nyugdíjba vonulás vagy a szerettünk elvesztése okozta magány, a súlyos betegséggel vívott küzdelem – a hívőtársak felé sodorhatja az embert.

– Miben más az unitárius vallás, mint a többi protestáns?

– Az unitárius a kereszténység szabadelvű ága. Az egyház alakulását az 1568-as tordai országgyűléstől számítjuk, amely Európában elsőként foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot – igaz, csak négy felekezet számára: a katolikusnak, a reformátusnak, az evangélikusnak és nekünk, antitrinitáriusoknak. A kifejezés azt jelenti, hogy Szentháromságtagadók vagyunk, Istenben hiszünk. Azt a vallást követjük, amit Jézus hirdetett; márpedig ő egy atyáról beszélt végig, nem állította magáról, hogy ő is isten. Jézus számunkra a tökéletes küldött és példakép, az isteni üzenet hordozója, aki azonban emberként született. Szentlélek pedig Isten lelke. Nyitott, toleráns, szigorú dogmáktól mentes, haladó szellemiségű vallás az unitárius, amely a Bibliát nem szó szerint, sokkal inkább allegorikusan értelmezi, és az üzenetet keresi a metaforák mögött.

– És Önökkel mennyire toleránsok mások?

– A történelmi múltunk miatt az Országgyűlés az első, 12-es körben elismert minket a bevett egyházak között. Más egyházakon belül viszont megoszlanak a vélemények rólunk. Ennek szomorú példája az Ökumenikus Tanács; ez a nagy keresztény – protestáns, ortodox és anglikán – egyházak világszervezete, amelynek a katolikusok csak megfigyelői. Az unitáriusok nemzetközi szinten és 1946-ban Magyarországon is alapító tagjai a tanácsnak, mégis a hatvanas évek végén a hitelveink miatt itthon „kitettek” minket, azóta sem bírunk teljes tagsági jogokkal.

– Meglepett! Hogyan várjunk el a nagyvilágban bármiféle elfogadást, békés egymás mellett élést, ha a vallások is képtelenek erre?!

– Először is: az egyházak küldetést hordoznak, de nem szentek, hanem emberek gyülekezete. Szomorú aktualitást kap napjainkban a doktori disszertációm témája is, a keresztény–iszlám dialógus XXI. századi európai kihívásaival foglalkoztam. Nyugat-Európában úgy 30–40 millió muszlim él, nem szabad figyelmen kívül hagyni őket. Úgy látom, a reformiszlám irányzatok hasonlítanak leginkább hozzánk, unitáriusokra, ők is kevésbé merevek. Egyébként Angliában és Németországban szép példákat láttam a vallások együttműködésére, katolikusok és muszlimok közösen új esketési liturgiát dolgoztak ki vegyes pároknak. Mindenkit óva intek attól, hogy összekeverje a vallás eredeti lényegét és azt, amikor a vallás nevében követnek el gyilkosságokat, mint azt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet teszi. Nincs olyan vallás, amelyik emberellenes bűncselekményeket legalizálna!