Publikációi sorából kiemelkedik Mussoliniról és Hitlerről, illetve a Horthy-Magyarországról írt könyve

Debrecenben született 1930-ban, október elsején Ormos Mária Széchenyi- és Akadémiai-díjas történész, egyetemi tanár, akadémikus, akinek munkásságát külföldön is elismerés övezi.
Szülővárosában szerzett diplomát 1952-ben, majd a Szegedi Tudományegyetemen tanított, ahonnan 1957-ben eltávolították. Volt segédmunkás, iskolai nevelő, lexikonszerkesztő, majd az Akadémia történettudományi intézetében dolgozott.
1982 óta a Janus Pannonius Tudományegyetem tanára, 1984–1992 között rektora, 1987 óta akadémikus. Fő kutatási területe a XX. századi magyar és egyetemes történelem, elsősorban is a szélsőjobboldal története.
Kétszáznál több publikációja sorából kiemelkedik Mussoliniról és Hitlerről, illetve Magyarországnak a két világháború közötti korszakáról írt könyve.