Akiket Isten vezérelt útjukon - Séta a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben

Hatalmas keresztre feszített Krisztus áll Tóth Tihamér (1889–1939) római katolikus püspök, egyetemi tanár sírján. Ő volt az első pap, aki rendszeres hitszónoklatokat tartott a rádióban, 1926-tól csaknem kétszáz élő szentbeszédét közvetítették.
Az ifjúságnak szánt „erkölcsnemesítő” könyveit annak idején hamar elkapkodták, a leghíresebbnek számító Tiszta férfiúság címűt a megjelenés évében (1919) kétszer kellett újranyomni, a középiskolákban kötelező olvasmánynak számított. Néhány esztendő múlva – egyéb írásaival együtt – már öt földrész lakói olvashatták 22 nyelven. A veszprémi megyés püspök szerint „bárki ezen a világon ezt a testi szervét bármiféle más módon (akár magában, akár mással) élvezet és gyönyörszerzés céljára használja fel, súlyosan vétkezik önmaga ellen, az emberi társadalom ellen, maga az emberi természet s a teremtő Istennek szent akarata ellen”. Érvelésében erőteljes állatmetaforákat használt, például az odaveszett erény iszapos tavában kuncogó dülledt szemű békákkal és az emberi természet mélyén rejtőző, vért ivó sakálokkal riogatott. Az Élve rothadás (roppant árulkodó!) című fejezet a szifilisz rémképét villantotta fel. Mindez szerencsére elkerülhető, ennek érdekében nem fukarkodott a gyakorlati tanácsokkal: „Nadrágod ne legyen nagyon szűk, hogy ne szorítson, mert az is izgathat. A lábak keresztberakása üléskor, a nadrágzsebbe dugott kéz, a sok ülés szintén izgatólag hat. Próbáld csak meg: minél keményebb az ágyad, annál könnyebben bírsz rakoncátlankodó testeddel. Kezedet tartsd a takaró fölött, ha télen két takarót használsz, a kettő között. És hideg vízzel mosdani!” Hat oldalon keresztül hivatkozott olyan orvosi szaktekintélyekre, akik szerint az önmegtartóztatás nem ártalmas az egészségre.
Elnézően mosolygunk a fenti tanításokon, olyannyira elavultak napjainkra a százéves sorok. Vagy mégsem?! Tavaly szeptemberben Csepeli György szociológus Facebook-oldalán a következőt lehetett olvasni: Szájer József és Deutsch Tamás bevezetőjével újra megjelent Tóth Tihamér veszprémi püspök könyve, melyet a magyar iskolák tanulóinak kötelező lesz elolvasniuk…

* * *

Zala György szobrászművész alkotása három híres nő közös sírhelye fölött magasodik. Egy család három generációja nyugszik itt: a színésznő Laborfalvi Róza (Jókai Mórné), lánya, a festőművész Jókai Róza (Feszty Árpádné) és unokája, a szintén festő Feszty Masa (1895–1979) – ezúttal a legfiatalabbra emlékezünk.
Jókai Mór unokáját, a körképről elhíresült Feszty Árpád lányát a XX. századi vallásos festészet egyik legnagyobb alakjaként jegyzik. Az 1927. évi kiállítás átütő sikert hozott a fiatal Masának, ez biztos anyagi hátteret nyújtott négyéves firenzei tanulmányainak. Ez az olasz város egyben élete nagy csalódásának színhelye is: szerelme, Guido Bellegni szerzetesi pályára lépett. Ettől fogva képeinek fő témája az isteni gondviselés filozófiája lett. Hazatérte után festette meg élete első nagyobb vallásos jellegű művét, Kis Szent Teréz képét. Hatalmas sikert aratott vele, megrendelések sokaságát kapta, mintegy száz templom és szerzetesrend számára festett oltár- és szentképeket. 1936- ban édesanyja (Jókai fogadott lánya) egy tragikus tűzvészben meghalt, ettől Masa végképp összeomlott. Teljesen Isten felé fordult, a szüntelen lelki táplálékot a napi szentmise és a gyakori áldozás nyújtotta.
A felépülésében nagyon fontos szerepet játszottak a Szociális Nővérek Társaságának tagjai, egy rövidebb ideig Szegváron köztük élt. Ám a nővérek „eltanácsolták”, mondván, neki a festészettel kell szolgálnia az Urat.
A mindennapi életben kicsit esetlen művészléleknek az egyik szociális nővér, Székely Erzsébet (Böbe) szegődött társául, évtizedeken keresztül barátnője, házvezetőnője és őrangyala volt. Masa sokszor csak olcsón vagy anyagköltség fejében, olykor teljesen ingyen vállalta el a főként templomi munkákat. Élete utolsó éveiben a Borsod megyei Domaházán lelt új otthonra, szerető közösségre. A helyi plébános kérésére a templom oltárképét restaurálta, majd a stációképeket is újrafestette. A művésznő itt hunyt el csendesen, nagy szeretettel körülvéve. Nagyanyja és édesanyja közös sírjában lelt örök nyugalomra.

* * *

Síremlékén püspöki ruhában, az íróasztala mögött, tollal a kezében örökíti meg a dombormű Horváth Mihály (1809–1878) történetírót. Az ismeretlen vidéki káplán szabadidejében a levéltárakat bújta, és hamar hírnevet szerzett magának történettudományi munkáival. Több akadémiai jutalmat elnyert, sőt a tudóstársaság levelező, majd rendes tagja lett.
Egy ideig nyugalomban, a tanulmányainak élt, ám az 1848–49-es szabadságharc eseményei magukkal ragadták. A Batthyány-kormány felterjesztésére V. Ferdinánd király 1848 júliusában csanádi püspökké nevezte ki, ám pápai hozzájárulás híján sosem szentelték fel. 1849-ben jelen volt Debrecenben a Habsburgok trónfosztásakor, majd vallás- és közoktatási miniszterként tevékenykedett Szemere Bertalan kormányában. Római katolikus paptól szokatlan módon a papi nőtlenség eltörlésének és az egyházi javak elkobzásának radikális követeléseit hangoztatta. Bűnlajstromát azzal is tetézte, hogy belépett a szabadkőműves mozgalomba. Nem csoda, hogy egyháza kiközösítette.
A világosi fegyverletétel után neki is menekülnie kellett. Egy borkereskedő nevére kiállított hamis útlevéllel szökött meg Aradról. Hosszas bujkálás kezdődött. Párizsban egy ideig az emigráns magyarokkal tervezte a nagy visszatérést Magyarországra. Genfben Batthyány özvegye felkérte gyermekei nevelésére. Itt ismerkedett meg egy református pap lányával, akinek a kedvéért kitért a hitéből, és letette a reverendát. Öt gyermekük született, ketten még csecsemőként meghaltak. Mindeközben, a bukás utáni emigrációban megírta Magyarország, illetve a szabadságharc történetét, nem kevés elfogultsággal; munkái Hatvani Mihály néven jelentek meg.
Az Akadémia és a királyné közbenjárására 1867-ben hazatérhetett. Az uralkodó amnesztiát és tribunici címzetes püspöki címet adott neki, ezenkívül történelemtanárnak hívta a trónörökös mellé. A frissen megalakult Magyar Történelmi Társulat alelnöke, majd 1877-től elnöke lett. Újra köztiszteletnek örvendett, de nem tagadta meg genfi életszakaszát sem: gyermekeiről élete végéig gondoskodott.

* * *

Impozáns sírkő őrzi az elsősorban vígjátékszerzőként ismertté vált Csiky Gergely (1842–1891) emlékét. Már gimnazista korában francia és angol elbeszéléseket fordított, és eredeti versekkel kísérletezett, majd római katolikus pap-tanárként először az egyházi irodalom terén kereste a helyét.
Aztán 1875-ben „átlépte” a vallási kereteket, és Jóslat című színművével rögtön megnyerte a Magyar Tudományos Akadémia 100 arannyal díjazott Teleki-pályázatát. Aztán sorra zsebelte be a díjakat, jutalmakat – többek között A mágusz, az Ellenállhatatlan, a Bizalmatlan című színdarabjaiért.
Csiky 1878 végén püspöki engedéllyel Temesvárról a fővárosba költözött, hogy minden idejét az irodalomnak szentelhesse. A saját drámáin kívül hírlapokba írt, fordított a Nemzeti Színház és a Kisfaludy Társaság számára.
A 38 éves teológiaprofesszor, szentszéki ügyész, legendásan művelt, sok nyelven tudó férfi A proletárok című, realista igényű társadalmi drámájának botrányos sikerét 1880-ban már nehezen „nyelte le” az egyház. Bonnáz csanádi püspök levelében adott hangot abbéli nemtetszésének, hogy egyik felszentelt papja profán foglalkozást űz a színpadon. Ráparancsolt, hogy térjen vissza egyházi teendőihez. Csiky válaszképpen hátat fordított az egész római katolikus papi pályának, és áttért lutheránus vallásra – és a magyar irodalmi élet főszereplője lett, haláláig, még egy évtizeden át maradandót alkotott. 1881-ben megnősült. A fiatal kora óta szívbeteg férfi sosem kímélte, agyonterhelte magát, ráadásul láncdohányosként. Ebéd közben, késsel-villával a kezében egyszer csak megállt a szíve...

* * *

Virág Benedek (1754–1830) emlékműve ugyanolyan szerény, mint amilyen egyszerű, szegény életet élt a pálos szerzetes, költő. A Zala megyei jobbágycsalád fia azért ment papnak, hogy tanulhasson. Ám II. József intézkedései hamar feloszlatták feje felől a szerzetesrendjét, így került nevelőként a Batthyány családhoz – ez időben vált ismert költővé. Amint tehette, visszavonult, hogy minden erejét önként vállalt feladatainak szentelhesse. Magyar Horatiusnak is nevezték, merthogy lefordította a római költő összes versét, és először írt magyarul időmértékes hexameterekben. Sokkötetes műben dolgozta fel Magyarország történetét.
A „szent öreg” kis nyugdíjából, szívós igénytelenséggel élt évtizedeken keresztül Budán, a Tabánban egy rogyadozó, viskószerű házikóban. Alig mozdult ki, végezte a magára rótt feladatot, és fogadta vendégeit. Irodalmi tanácsért ugyanis nemcsak fiatalok keresték fel, hanem mindenki, aki számított a hazai kultúrában, Csokonaitól Berzsenyiig. Olyan tekintélynek és közszeretetnek örvendett, hogy amikor egy tűzvész elpusztította kis házát, közadakozásból építették fel kényelmesebbnek, lakályosabbnak, mint azelőtt.
Amikor holtan találták, tyúkja és macskája üldögéltek rajta, mintha gyászolnák. Előbb a tabáni temetőben, majd 1930-ban az újjáalakított pálos rend gellérthegyi Sziklakápolnájában temették el. 1950-ben a rendet ismét feloszlatták, a Sziklakápolnát berobbantották. Virág Benedek hamvai ekkor kerültek a Kerepesi úti temetőbe, az „istenes emberek” közé...