Barangoló - Csábító festékillat

Gőzölgő párától szürreálissá változó vízfelület, hulló falevelektől légiesnek tűnő utcarészlet őszidőben tálcán kínálkozó téma. Mindezeken túl is bőségesen találnak témát Izsákon azok a festőművészek, akik részt vesznek a helyi alkotótáborban. A csöndes kisvárosban nyugodt légkörben alkothatnak, sokan közülük alig várják, hogy kiszálljanak egy időre a mókuskerékből. A Bács-Kiskun megyei településen példaértékű az a képzőművészet iránti rajongás, amely a közösségteremtés alapjául szolgál.

– Több mint tizenöt éve már, hogy nyáron főleg fiatalok jönnek, csodálatos környezetben, a madárvártán van a főhadiszállásuk. Az őszi szezonban az idősebb művészgeneráció jelesei töltenek együtt egy hetet immáron ötödik esztendeje – mondja a táborvezető, Németh Ferenc festőművész, akinek egy hangulatos tanyán van a műterme és az otthona. – Legfőbb célom az, hogy mindenki jól érezze magát. Ellátásukhoz támogatásra van szükség, az önkormányzat mellett vállalkozók, magánszemélyek segítenek, amit ajándék képekkel igyekszünk viszonozni. A tábor ideje alatt a résztvevők általában két-három művet alkotnak, ezekből a végén kiállítást rendezünk, és gyűjteményünk alapját képezik.

Legutóbb Balogh József, Goór Imre, Gróf Zoltán, Gyalai Béla, Harsányi Zsuzsanna, Mág Tamás, Meszlényi Attila, Németh Ferenc, Pósa Ede, Salamon György és Vincze László vett részt a táborban, mellettük megjelent egy-két helyi alkotó is, akik sokat tanultak a gyakorlottabb művészektől. Ami az izsáki lakosságot illeti, eleinte kissé idegenkedve fogadták a kezdeményezést, mára azonban nyitottabbá váltak, sőt vannak, akik kifejezetten büszkék arra, hogy településük neve már nemcsak a Sárfehér szőlő kapcsán, hanem az alkotótáborok által is szóba kerül. A kiállításokra hatvan-hetven érdeklődő kíváncsi, ami kisvárosi viszonylatban nem rossz arány.

Esősebb napokon a táborozók birtokba veszik a központban lévő vendéglátóhelyet, amelynek kávézójában olajfesték illata terjeng. A betérők már megszokták a művészeket, szót is váltanak velük, miközben szemrevételezik a készülő kompozíciókat. Mág Tamás ecsetkezelése bámulatos, festményei sajátos hangulatot árasztanak. Bérelt helye van a helyiség sarkában.

– Jól érzem itt magam, kedvesek az emberek – árulja el az 1989-ben Nagyváradról áttelepült, ma Gödön élő művész. – Valamikor 2002-ben ismerkedtem meg Németh Ferivel, ő csábított ide. Először csak pár napra jöttem, de mivel megérintett a légkör, minden évben visszatérek. Bevallom, sosem voltam híve az alkotótáboroknak, az izsáki viszont a szívem csücske lett. Lenyűgöz a hamisítatlan alföldi táj, a tanyavilág és a város eldugott utcái, ódon házai. Néha úgy tűnik, mintha megállt volna az idő. Sok örömet jelent számomra ezeket a vásznon megjeleníteni. Rengeteg fényképet készítek, azok segítenek az élményeket felidézni, máskor meg fogom az állványt, a felszerelést, és kiülök a szabadba festeni. Néha megállnak mögöttem az arra járók, tesznek egy-két udvarias megjegyzést, mások pedig menet közben pillantanak rá a készülő képre. Volt, aki rácsodálkozott: hatvan éve itt jár el mindennap, de még sosem vette észre, hogy az utca ilyen szép lenne.

Beszélgetünk a művészlét nehézségeiről is. Aki manapság alkotásból szeretne megélni, nem biztos, hogy folyamatos jövedelemhez jut. Tamás azonban elszánt, azt mondja, máshoz nem ért, csak a festéshez. Neki szerencséje van, mivel a képei keresettek a galériákban.

Hosszan tudna mesélni a művészlét napos és árnyas oldalairól a rangidős Vincze László. Az izsáki határban talált témát magának, a halastó festői részletét örökítette meg.

– Lehetőleg „vizes” képeket festek – árulja el a mester. – Szamoskéren születtem, imádtam a Szamost. Innen indultam el debreceni diáknak. A városi képzőkörben Félegyházi László készített fel a Képzőművészeti Főiskolára, ahová elsőre felvettek. Életem során sokfelé megfordultam, Esztergom volt a főhadiszállásom, most Kecskeméten lakom a művésztelepen. De alig vagyok otthon, évente legfeljebb két hetet, mindenfelé csavargok az országban. Az idén az izsáki a nyolcadik alkotótábor, ahol megfordulok. Ide Németh Feri jóvoltából kerültem öt évvel ezelőtt, de előtte is jártam már nála. Mivel a komolyzene megszállottja vagyok, folyton azzal kapcsolatos történeteket mesélek a többieknek. Izsákon különféle hatások érnek, az enyémtől eltérő festészeti stílusokat ismerek meg, új ízlésvilág tárul elém.

Laci bácsi élete során legalább nyolcezer képet festett. Kedvenc technikája az akvarell, légies kompozíciók kerülnek ki a keze alól. A 82 éves bohém festőművész egy időben Olaszországban is élt, most arra készül, hogy megfesti az olasz szerelmével átélt kalandjait. Amíg ennek nem jön el az ideje, addig az izsáki művésztáborban meséli el valamennyit. Hallgatósága mindig akad. Például Prikkel László, a Vino Étterem és Panzió vezetője, aki önzetlenül támogatja az alkotógárdát. Szállást és kosztot ad nekik mérsékelt áron, amit a tábor költségvetéséből fizetnek ki. Ami viszont nem kerül pénzbe: az alkotáshoz szükséges házon belüli szabad terep.

– Szeretjük a festék illatát – közli mosolyogva az étteremtulajdonos, aki húsz éve kezdte vállalkozását, és leginkább izsáki kötődése tartja helyben. – Több művészt személyesen ismerek, hiszen évek óta visszajárnak ide. Jelenlétükkel „élőbbé” válik a kávézó, aki most látja őket munka közben, talán máskor is betér hozzánk. De olyanok is akadnak, akik kifejezetten miattuk jönnek be, hogy megnézzék, miféle csodabogarak verik fel a csendet. Nálunk egyébként máskor is zajlik az élet, a pincetérben alakítottuk ki a helyi néptáncosok és az amatőr színjátszók birodalmát.

Az izsáki alkotótáborban született művekből rendezett kiállítás képeit megtekintve olyan érzése van az embernek, mintha hazaérkezett volna. A témák ugyanis helyiek, tényleg az otthonérzetet erősítik. Ha a tábor ki nem mondott céljai közé soroljuk ezt is, nem tévedünk nagyot.