Barangoló - Szerelmünk, Kolozsvár

Sokan csak rövid időre érkeznek – tanulni vagy éppen fesztiválozni –, de egyre többen a hotelszobát saját lakásra váltják, otthonuknak választják Kolozsvárt. Legtöbbjük francia, olasz vagy német földről érkezik.

Márkus Barbarossa János hangszerkészítő és -restauráló a bécsi Dorotheum vezető szakértője. Élt Párizsban, Londonban, Milánóban, Velencében meg más helyeken is, harminc esztendeje bécsi illetőségű.

– Felnőtté válásomig Nagyváradon nevelkedtem, ahol hihetetlenül jól éreztem magam. Akkortájt hetvenezren sem lakták a várost. Mire a kötelező kétéves katonaságom után leszereltem, már majd’ kétszázezer lakosa volt. Eltűntek a barátaim, mind kivándoroltak. Ahogy aztán én is. Később, immár osztrák állampolgárként, 1990. január 1-jén meglátogattam a Nagyváradon haldokló nagymamámat; ekkor még szinte hallatszott a román forradalom fegyverzaja. Majd, magam sem tudom, miért, elhajtottam Kolozsvárig, tettem egy „díszkört”, és visszamentem Bécsbe. Az lett a vége, hogy 1994 óta minden hónapom két hetét Kolozsváron töltöm, itt otthon érzem magam. Nem üdülök, hanem szigorúan dolgozom, tanítványokat oktatok, és igyekszem megtalálni a helyemet abban az értelmes nyüzsgésben, ahol törzsasztalom körül minden este hatnyolc nyelven beszélgetünk.

1994, de különösen az ezredforduló óta rengeteget változott a város. Példás gazdasági fejlődésnek indult, és az addig is jelentős kulturális élet még inkább felpezsdült. Két színház és két operatársulat (magyar és román), bábszínház, számtalan sajtótermék, helyi tévéstúdió létezett addig is, de újabb kezdeményezések ütik fel fejüket minduntalan. De itt van Románia második legnagyobb stadionja, valamint Kelet-Közép-Európa legmodernebb, tízezres befogadóképességű sportcsarnoka is.

Gyakorlatilag a város közepén rendezték meg idén az első Untold fesztivált, amely hivatalosan is Románia legnagyobb fesztiváljává vált: 240 ezren vettek részt több mint 170 előadó koncertjén, a még szinte ropogósan új Kolozsvár Arénában. Szintén a város központjában, a Fő téren zajlottak immár hatodszor a Kolozsvári Magyar Napok; a szervezők szerint az ötszáz programon összesen 200 ezren vettek részt.

– Kolozsvár a legalkalmasabb város arra, hogy az ember a húszas éveit ott töltse, nem hiszem, hogy a Kárpát-medencében van ennél ilyenebb hely. Mindenféle világok határán van, ha akarom, izgalmas, ha akarom, nyugodt, az ember ott nem is tud egyszerűen csak „lenni”, mert előbb-utóbb úgyis azon kapja magát, hogy valamivel tölti az időt, és nemcsak simán telnek a napok egymás után – véli Szálinger Balázs keszthelyi születésű író, aki szintén Kolozsvár szerelmese; korábban egy évet töltött ott, és most is szívesen visszajár. – Az egyetemisták folyamatosan cserélődnek, úgy, ahogy a törzshelyeik is; ha az ember picit kimarad, máris lemarad. Az óriási pezsgés mellett érdekesek a történelmi séták is, például a Házsongárdi temetőben. Sok költő – Dsida, Áprily, Jékely – életműve sokkal érthetőbb, ha az ember ismeri a várost.

A kincses város, hiába a sok évszázados történelme, nagyon fiatal: idén Európa ifjúsági fővárosa. Mintegy százezer egyetemista tanul a városban. Közöttük igen sok a külföldi, a franciául beszélők például több ezren vannak. E rengeteg diák tölti meg a központ tereit, utcáit, a fesztiválokat, a tényleg megszámlálhatatlanul elszaporodott bárokat, kávézókat, klubokat, hihetetlenül kozmopolita hangulatot kölcsönözve a városnak. A lokálok között a legnépszerűbb a szinte mindig telt házas Insomnia kávéház (nem csak feketét mérnek ott), ahol a kulturális programokat Szántai János szervezi. Mint mondja: Kolozsvár több fokon élhető város. Körülbelül úgy, ahogy a mellékneveket fokozzuk.

– Van a legélhetőbb város. Ez a Kolozsvár a fiataloké. Nemre, nemzetiségre, státusra, vallási hovatartozásra, politikai nézetekre való tekintet nélkül. Ők azok, akik töviről hegyire belakják a várost, ha kell, kenyéren és vízen. Számtalan teret hoztak létre, amelyben korlátlanul, szertelenül megnyilvánulhatnak. Kolozsvárnak van egy huszonéves bőre. Fehér, barna, sárga, fekete, egyre inkább ilyen vegyes. Aztán van az élhetőbb város. Ezt a Kolozsvárt a dolgozók lakják be. Akik, naná, egyre fiatalabbak. Az adózók, a családosok vagy családra vágyók, valamint a szinglik. Akik egyre feszítik a város határait, kifele a teknőből, amelyben megbúvik. Fel, a környező dombokra, illetve végig a Szamos mentén. Ez a város autón jár. A sarokig is. És panaszkodik. Hogy milyen rettenetes. Közben meg jól van, köszöni. És végül van az alapfokon élhető város. Az öregeké. Ez a Kolozsvár kicsit barátságtalan. Nehéz benne közlekedni. Nehéz benne nyugodtan aludni. Nehéz benne a nyugdíjból megélni. Ez a város tapinthatóan rosszul érzi magát a másik két bőrben. És az irányokat látva, nem is igen látom, hogyan lehetne hozzá jobban illő bőrt húzni rá.

Ám Kolozsvár központjából, a diákok bentlakásaiból, az albérletekből az „alapfok” nem feltétlenül látszik. Bár sejlik valami, ahogyan azt egy fiatal és figyelmes budapesti Kolozsvár-rajongó, Dobás Kata szavaiból is érezni:

– 2014-ben voltam először hosszabb ideig Kolozsváron a Balassi Intézet ösztöndíjával. A támogatás két hónapra szólt, de végül hármat maradtam. Nem tipikus turistaként is élhető városnak láttam, ennek szerintem főként az egyetem az oka: mindig jót tesz egy városnak, ha sok fiatal él ott. A kulturális programok is nagyon jók, gyalog eljuthatok szinte bárhova viszonylag gyorsan, sőt kis sétával bármikor kint lehet az ember a zöldben.

Ne szépítsük: aki szeret sétálni, annak hatalmas előnye lesz a többiekkel szemben, mivel a közlekedés rendkívül rossz, ahogy a parkolási lehetőségek is szegényesek. A dugók néha a külvárosokig érnek, vagy még azokon is túl. Kolozsvárott található Európa tán legnagyobb lakótelepe, a Monostor-negyed: az összezsúfolt tömbházakban mintegy 120 ezer ember lakik. Nagyobb részük minden reggel elindul munkába, iskolába, valahova – el tudjuk képzelni, ez milyen lehet…

A séta alternatívája a taxi – ami olcsó az egyébként drága városban. Munkanélküliség alig van – a tartósan munkanélküliek nagyobb része elköltözött a városból, vagy talán az országból is, kivándorolt Olaszmeg Spanyolországba. A beruházók is kedvelik a várost, mert képzett munkaerő áramlik ki rendszeresen a felsőoktatásból. Mindebből adódik, hogy az albérletek ára vetekszik a fővárosbeliekkel (ez egyszer mindegy, hogy Budapest vagy Bukarest a viszonyítási pont), a lakások ára szintén, de ugyanez elmondható az élelmiszerekről, a szolgáltatásokról  – gyakorlatilag mindenről, ami nem hatósági áras. Persze egy francia fizetésből vagy holland nyugdíjból mindenre futja, ám a helybeliek fizetéséből nem igazán...

Úgy tűnik, a kifinomult ízlésű turisták jól érzékelték: Kolozsvár több mint egy város. Urbánus kaland, életérzések fonadéka, egyszersmind jelen kori időutazás a múltba és a jövőbe.