Elmaradt a tolongás - Ilyen volt az állami földek árveréseinek első napja

Érden járunk. Hétfő van, reggel fél nyolckor már megkezdődik a munka egy eldugott utcában. Mindenhol öltönyös férfiak és kosztümös hölgyek „Kormányhivatal, Koordinátor” kitűzővel.

Szemre csak egy parasztnak látszó embert látok, kiderül, ő is csak megfigyelni jött. Készséges hölgyek az információs pultnál, eligazítanak, nem kell újságíróként regisztrálnom, mindenhová bemehetek, fotózni is lehet.

Az első licit nyolckor lesz, van még néhány perc. Rengeteg a kamera, az újságíró. Nem látni sem transzparenseket, sem tiltakozó ellenzéki politikusokat. Hírlik, Egerben és Győrben igen. Később a híradásokból kiderül, alig tucatnyi ember élőláncot alkotott, Egerben Sallai Róbert LMP-s képviselőt egy őr kikísérte, mert hangoskodott. Máshol csend.

Érden is. A regisztrációs asztalnál négy ügyvéd és egy civil egyeztet, megfelel-e a vevőjelölt a szabályoknak. A hatvanas éveiben járó, ősz hajú licitáló ügyvédje kíséretében átül a széksorokba. Szemben asztalok, rajtuk számítógépek, nyomtatók, táblák, mögöttük hölgyek, öltönyös urak. Az Elnök feliratú tábla mögött ülő férfi pontban nyolckor feláll, bemutatkozik: Simora Csaba, a Pest Megyei Kormányhivataltól.

Mindenkit köszönt, s már a földrészlet adatait sorolja: budapesti, XXIII. kerületben található szántó, 20 hektárnyi terület, 471 aranykorona érték, kikiáltási ár 80 millió 950 ezer forint. A föld 2033-ig bérlettel terhelt, bérlő H+N és Társai Kft. A licitküszöb 500 ezer forint. Csak egy vevő van, az elnök hozzá intézi a felhívást: tegye meg ajánlatát, a kikiáltási ár 80 millió 950 ezer forint. Az ősz hajú úr feltart egy fehér papírt, rajta az 1. szám, és hangosan kijelenti: Tartom! – 80 millió 950 ezer forint először, 80 millió 950 ezer forint másodszor, senki többet, harmadszor. A föld az úré! – szól az elnök, majd egy jó nagyot odasóz az asztalra kalapácsával. Leütötte a licitet. Mire felocsúdik az érdeklődők hada, a teremőrök meglehetős határozottsággal terelik is ki a népet: jegyzőkönyvet kell írni, siessünk már kifelé.

Kint a büfénél kávéillat és tömeg, hallani, a vevő a korábbi bérlő cég egyik embere. Ez azonban nem derül ki, a vevő nem nyilatkozik. Ha a bérlő vette meg a földet, jól jár, bár az árat kigazdálkodni így is nehéz lesz. Családi gazdaságnak csak ritkán van ennyi pénze, s hitelt felvenni egy bérlettel terhelt föld megvételére rizikót jelent. A bérleti szerződést megváltoztatni ma még nem lehet. Holnaptól, november 17-től viszont már talán: ekkor dönt a parlament arról, hogy visszamenőleges hatállyal is növelhetik a korábbi bérleti díjat az új tulajdonosok. Talán ez is magyarázza, hogy szinte alig volt vevő országszerte az első licitálási napon.

Negyed kilenc múlt, a következő árverés tízkor kezdődik.

Addig beszélgetünk, például a mindenkinek bemutatkozó, mosolygós, tényleg a köz szolgálatát ellátó ember benyomását keltő dr. Tarnai Richárddal. Ő a megyei kormányhivatal kormánymegbízottja, ő felel az összes Pest megyei és fővárosi licitért. Elmondja, hogy a hétfőre meghirdetett 13 földrészletre öt vevőjelölt jelentkezett.

Ez országszerte is jellemző: több volt a föld, mint a vevő, s egy kivételével kikiáltási áron keltek el a területek. Volt, aki megnézni jött, miként is megy a licit. Közéjük tartozik a 74 éves Szarka Balázs is, aki meglévő 40-50 hektárja mellé szeretne újabb 40 hektárnyi területet venni Alsónémediben. Családjával kertészkedik, krumplit, hagymaféléket, káposztákat, gyökérzöldséget termeszt több évtizede. Ma már a gazdaságban is dolgozgató unokáira gondol, s nagyon elkeseredik. Könnye is csordul, amikor szóba kerül, hogy a kinézett földekre kevés eséllyel tud pályázni november 30-án.

– Van egy holland, annak annyi pénze van, hogy bőven bárkire ígérhet, és vannak helyben is módos emberek, meg aztán egész Pest ránk szabadulhat a 20 kilométeres szabály miatt – beszélgetőtársam ezzel arra utal, hogy az eladandó földterület 20 kilométeres körzetében lakók licitálhatnak, s a közigazgatási határ számít ilyenkor. – Nézze meg, itt is csak egy paraszt van, én – mutatja kérges, jókora tenyerét.

Való igaz. A második licitáló egy harmincas éveiben járó, csinos hölgy.

Ő egyedüli licitálóként 5,35 hektárt vett bő 11 millióért. Az árverés pár percig tartott, úgy, mint az előző, és a vevő éppúgy nem nyilatkozik.

Szarka Balázs fél. Fél, hogy nem lesz elég a pénze, kiütik a többiek. Ezt jelezte is: írt már a minisztériumba, beszélt államtitkárral, de senki nem nyugtatta meg, hogy a kisebb gazdálkodók reménykedhetnek.

Szerinte nem véletlen, hogy ennyi a „nyakkendős” aranykalászos gazda: ügyvédek, brókerek végeztek el többször csak papíron tanfolyamokat, hogy megfeleljenek a földműves kitételnek, s így licitálhatnak a földekre. Ahogy a külföldi földművesek is: van egészen pontosan 222 ilyen „nem magyar”, akik elméletileg árverezhetnek.

Az első napon nem tették. Talán azért, mert az ellenzék az oligarcházás mellett a külföldi földvásárlók ellen is agitált, mondván, a kormány kiárusítja a magyar földet.